Szerintem;hulladék;energia;

2017-09-08 08:31:00

Nincs egyszerű válasz

Két olvasó is hozzászólt egy cikkemhez (Hulladék mindenütt, Népszava, augusztus 19.), és lényegbevágó kérdéseket vetnek föl, vitatkozva, hitelesen.

Mégis, Vágási György olvasótársam hozzászólása végére keserűen nevettem fel: mármint, hogy én „nyílt kormánypropagandát” folytatnék? Valószínűleg ő sem gondolta komolyan e felvetést. Hiszen éppen az a gondom, hogy a kormány érthetetlen (vagy nagyon is érthető) húzása, a versenyeztetés nélküli megrendelés az oroszoktól az új reaktorokra, tette hiteltelenné az - egyébként az ország villamosenergia-ellátása szempontjából létfontosságú - atomerőmű fenntartást. Nem bővítést mondok, mert az új reaktorok építése közben a régieket fokozatosan le kell majd állítani és várhatóan rövid ideig lesznek átfedések. Hiszen várható, hogy az építkezések – mint a világban szinte mindenütt – elhúzódnak, az üzembe helyezés csúszhat egy-két évet.

Más kérdés az elmaradt tendereztetés, aminek következtében nincs meggyőző és egyértelmű bizonyíték arra, hogy az esetleges versenytársak közül ki lenne a győztes. Ugyanakkor megjegyzem, hogy a műszaki összehasonlításokat tekintve jól áll a Roszatom reaktora. A szakemberek népes és magas színvonalú csapata már több éve nagy erővel készítette a tenderhez az anyagokat, a szakma készült a versenyre, amikor a kormány minden előzmény nélkül átlépte a saját maga által előkészíttetett eljárást. Én mérnök vagyok, nem politikus, és így, felelős állampolgárként csupán az atomenergetika hasznosságáról szólhatok, műszakilag és gazdaságilag közelítve, a többit a hatalmon lévőknek kell(ene) megmagyarázniuk.

Szécsi Mária a nukleáris hulladék kérdéséhez szólt hozzá. Az általa hivatkozott tévéfilm azonban tendenciózus és egyoldalú, a németek most meggyőző érveket keresnek elhamarkodott – és szerintem kártékony –, az atomenergetika teljes kiküszöbölését kimondó döntésükhöz. Csernobilra hivatkozni az atomenergetika hasznossága kapcsán olyan, mintha a repülés biztonságát azon katasztrófa alapján ítélnénk meg, amikor egy lélekhasadt pilóta szándékosan vezette a gépét egy hegynek. A sugárzó hulladék valóban veszélyforrás, de a technika haladása máris számos megoldást kínál. Nagy lehetőségek rejlenek például a nagyaktivitású sugárzó anyagok szétrombolásában. Hogy ki fogja finanszírozni a kísérleteket? – kérdi a levélíró. Nos, mi, fogyasztók, ahogy más esetekben is ez benne van az árban.

Szécsi Mária hozzászólása végén felveti a közérthető és sokoldalú tájékoztatás, a megértetés szükségességét. Teljesen egyetértek vele. Saját eszközeimmel magam is ezt próbálom és elvárom a szakma többi tagjától is.