Napkitörés veszélyezteti a mobilokat

Publikálás dátuma
2017.09.08. 07:35

Több erős napkitörést figyeltek meg még szerdán - írta az az Időkép. Azt még nem tudni, hogy a kitörést koronakidobódás is követte-e. Ha igen, az napokkal később eléri bolygónkat, s a geomágneses vihar megrongálhatja a Föld körül keringő műholdakat, szolgáltatáskiesést okozhat a mobiltelefonoknál, rongálhatja az elektromos eszközöket. Legutóbb 2006-ban észleltek ennyire erős napkitörést, az akkor órákig is tartó rádiójel-kiesést okozott.

Szerző

Ellentámadásba lendült a cseh Berlusconi

Publikálás dátuma
2017.09.08. 07:33
Fotó: AFP/Michal Cizek
Akár jól is járhat Andrej Babis, a cseh ANO párt elnöke a személyét érintő legújabb botránnyal. Pártja a parlamenti választás favoritja.

Csehországban már évek óta biztosan vezeti a közvélemény-kutatásokat Andrej Babis pártja, az ANO, amely az október 20-án és 21-én esedékes parlamenti választás esélyese. Most mégis az utolsó „métereken” vált izgalmassá a voksolás végkimenetele, mivel a prágai törvényhozás úgy döntött, felfüggeszti a volt pénzügyminiszter mentelmi jogát, ezzel vádat emelhetnek vele szemben.

Az ügy hátterében a Gólyafészek nevű wellnessközpont áll. A vádak szerint Babis illegálisan fordított uniós támogatásokat ennek kiépítésére, ezért az ügyben még 2015-ben a cseh rendőrség, valamint az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) is vizsgálódni kezdett. Összesen kétmillió euróról van szó. A pénzt ugyan valóban Babisnak ítélték meg, valójában azonban kis- és középvállalkozások fejlesztésére kapta. Babis a központot rokonai nevére írta át, de így is kiderült a turpisság.

A cseh Berlusconinak is nevezett Andrej Babis az ország egyik leggazdagabb embere. A tekintélyes Forbes magazin 4 milliárd dollárra becsüli vagyonát. Ám nemcsak tehetős, rendkívül ellentmondásos személyiség is. Azzal vádolják, hogy az egykori hírhedt csehszlovák titkosszolgálat, az StB tagja volt. Vagyonát a 35 ezer embert foglalkoztató Agrofert nevű holding révén gyarapította, amely mintegy 230 közép-európai vállalatot foglal magába. Később azonban figyelme mindinkább a politika felé fordult, megalapította az ANO-t, s egy sor médiaházat vásárolta fel, MAFRA nevű vállalata révén szerzett meg két fontos napilapot, a Lidové Novinyt és a Mladá fronta Dnest. A 2013 októberi választás után pártja, az ANO bekerült a szociáldemokraták és a kereszténydemokraták alkotta koalícióba. Babis azonban még pénzügyminiszterként is gyakran a kormány ellenzékeként viselkedett.

Növekvő befolyását látva a parlament elfogadta a lex Babist, amely kimondja: nem lehetnek médiatulajdonosok a cseh kormány tagjai, a tulajdonukban lévő cégek pedig nem kaphatnak állami támogatást, és nem vehetnek részt a közszféra által kiírt pályázatokon. Idén májusban Bohuslav Sobotka miniszterelnök Babis leváltását indítványozta, arra hivatkozva, hogy adót csalt, törvényellenesen, saját érdekében befolyásolta az általa uralt médiaházakat. Az üzletember-politikus szekerét toló Milos Zeman cseh elnök azonban igyekezett megakadályozni Babis leváltását, végül az alkotmány értelmében mégis kénytelen volt visszahívni őt, s a szintén ANO-tag Ivan Pilnyt, a képviselőház gazdasági bizottságának elnökét nevezte ki a helyére.

A wellnessügy kapcsán Babis semmilyen megbánást sem tanúsított. Szerinte már tíz év óta egy „álproblémáról” vitáznak. Úgy vélte, „célzott” vele szembeni akcióról van szó, hogy így befolyásolják a parlamenti választás végkimenetelét. „Politikailag likvidálni akarnak” – hangoztatta. Visszautasította a vádat a szociáldemokraták elnöke, Lubomír Zaorálek, aki szerint méltatlan Babis viselkedése.

Hiába azonban a vállalkozó gyanús tranzakciói, a többi párt annyira csekély népszerűségnek örvend, hogy semmi sem fenyegeti az ANO győzelmét a parlamenti választáson, ami persze még nem jelenti azt, hogy kormányt is tud alakítani. Igaz, az egyes irodák elég különböző adatokat mérnek. A Médea Research legutóbbi felmérése szerint a párt 28,2 százalékon áll, a szociáldemokraták foglalják el a második helyet, de majdnem 15 százalékkal maradnak le az ANO mögött. Megfigyelők szerint a legutóbbi botrány akár még használhat is Babiséknak, hiszen ha elhiteti az emberekkel, hogy politikai támadás áll a háttérben, sokak rokonszenvét nyerheti el.

Alakul a Takarékos Szövetkezet

Publikálás dátuma
2017.09.08. 07:25
Turi Dénes
A takarékszövetkezetek bíznak a nyugdíjas-szövetkezetekben - ez derült ki azon a tegnapi sajtótájékoztatón, ahol Turi Dénes, a Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) elnöke bejelentette, hogy magánszemélyek megalakítják a Takarékos Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezetet. 
Turi Dénes

Turi Dénes

Az új szövetkezetbe a cégbejegyzést követően várhatóan év végétől lehet majd belépni. Az OTSZ arra számít, hogy a takarékok vállalati ügyfeleitől nyugdíjba ment dolgozókat a vállalkozói szektorban visszafoglalkoztatják majd. A tagfelvételi kérelmeket a takarékszövetkezeti fiókokon belül kialakítandó szövetkezeti irodákban lehet a jövőben benyújtani, mintegy 1200 helyen. Eddig egyébként július óta 19 nyugdíjas szövetkezetet hoztak létre az országban, és a hírek szerint szerint ugyanennyi lehet bejegyzés alatt. száma jelenleg 2,6 millió fő. A nyugdíjas-szövetkezetek iránt nagy az érdeklődés, a munkaadók közül főként a kereskedelmi láncok szeretnének így rugalmas rendszerben dolgozó foglalkoztatottakhoz jutni.

Szerző