"A jelenetet akkor írtam, amikor bevezették a határzárat" - Üdvözlet Orbán Viktornak

A Berlinalén a legjobb rendezőnek járó Ezüst Medve díjat kapta a finn rendező az A remény másik oldala c. filmjéért, amelynek főszereplője egy szír menekült fiatalember. Khaled egy szénszállító hajó rakománya közé bújva érkezik Helsinkibe. Kérelmét elutasítják, de az országban marad, és egy napon Wikström éttermének hátsó udvarában bukkan fel. A férfi munkát ad neki, majd egy amolyan kaurismäkis, csendes, látható érzelmektől mentes, de mégis melegséget, biztonságot adó barátság alakul ki az étterem dolgozói – a tulajdonos, a pincérnő, a szakács, és nem utolós sorban egy kutya – és a fiatal menekült között.

Ezt a jelenetet akkor írtam, amikor Magyarország épp bevezette a határzárat. Mi itt Európában mindannyian szégyellhetjük magunkat. Amikor ezt mondom, természetesen magamat is beleértem. A filmben Finnország egy kegyetlen helyként jelenik meg. Finnországot sokkolta, amikor egyszerre 30 ezer menekült érkezett, de kellemes meglepetésként ért, hogy az emberek rendesen viselkedtek. Ők jól vizsgáztak, csak a kormány nem bírt rendesen viselkedni. Törvényeket hoztak, hogy kidobhassák a menekülteket. Orbán Viktorhoz még nem hasonlítanám őket, de azért nem jártak messze tőle. Adja át szívélyes üdvözletemet Orbán Viktornak - a neves, egészen egyedei filmvilágot teremtő, interjút rendkívül ritkán adó finn rendező egyebek mellett ezt mondta Köves Gábornak még a Berlinálén. A beszélgetés teljes terjedelmében a csütörtökön megjelent Magyar Narancsban olvasható.

Ki Aki?

Aki Kaurismäki a finnországi Orimattilában született 1957-ben. A filmek világa még gyerekkorában, szülőfalujában ejtette rabul még a '60-as évek elején. A Wikipédia szerint egy interjúban így emlékezett vissza az első élményre: Nem sokra emlékszem a filmből, csak arra, hogy arab kinézetű fickók üldözték Trazant.

Dolgozott postásként, mosogatóként és filmkritikusként, majd miután elvégezte a tamperei egyetem médiaszakát, - szintén filmes - bátyjával, Mika Kaurismäkival megalapította saját filmkészítő és -forgalmazó cégét, a Villealfát. A filmjeit átitató, a nagy érzelmeket szikár, szinte pantomimszerű színészi játékkal ellenpontozó, következetesen humanista alapvetés miatt, a számos szakmai díj mellett különböző társadalmi szervezetek is kitüntették, mások mellett az Amnesty International. 2008-ban a finn művészeti akadémia tagjának választották.

A Magyar Narancs friss számában megjelent interjúban Aki Kaurismäki kérdésre válaszolva beszél arról is, hogy nem érdeklik különösebben a díjak, az Oscar például ezúttal sem jöhet szóba, annál is kevésbé, mert már azt sem engedem meg, hogy Finnország az én filmemet jelölje. Van már nekem épp elég díjam, nem érdekelnek ezek a dolgok. Én vagyok az egyetlen ember a filmtörténetben, aki zsinórban háromszor visszautasította a jelölést.

És hogy ehhez a különös attitűdhöz, ahogy a népével szembeni kritikus hangvételhez is, mit szólnak a finnek?

Minden kis ország szeretne valami győzelmet, legyen az foci, film vagy magasugrás. Utálni nem utálnak érte, inkább csak nem értenek. De ez rendben van így, mert sokszor én sem értem magamat. Ez így igazságos, ahogy azt Barbara Stanwyck mondta egy filmjében.