Rideg valóság

Nem tartalmaz túlságosan sok mázat a Wind River – Gyilkos nyomon című amerikai thriller, éppen emiatt ad westernszerűen szikár, mértéktartóan izgalmas, ám annál élvezhetőbb élményt. Taylor Sheridan, a tévészínészből író-rendezővé avanzsált alkotó – a Sicario - A bérgyilkos és A préri urai után újra – kietlen tájba, ezúttal a Wyoming állam területén őslakos arapaho indiánok rezervátumába kíséri a nézőt. Itt kell boldogulnia Cory Lambertnek a természeti viszontagságokkal, nyomasztó emlékeivel, széthulló magánéletével és azokkal a párducokkal, amelyeket le kell vadásznia a rezervátum területén. Csakhogy a véletlen úgy hozza, hogy éppen egy gyilkossági ügybe tenyerel bele, ő találja meg annak az indián lánynak a hóba fagyott tetemét, akit megbecstelenítettek, majd halálba kergettek.

A film könyvéért és a rendezéséért felelő Sheridan számára a wyomingi indiántelep nyerő helyszín volt. A köztudatban borúlátásra okot adó, óriási területen fekvő hely rengeteg bűncselekmény helyszíne, ahol sok a kábítószerhasználó. Akkor, amikor ott járunk, a mindent beborító, erős szélfúvással jelentkező hóvihar hullámokban érkezik, a hőmérséklet pedig gyakran mínusz harminc fok alá süllyed. A környezet nem kellék, fontos komponens ahhoz, hogy megértsük a filmet. A film nem szokványthriller, hanem mélyebb rétegekbe ásó munka. Nem a gyilkosság felgöngyölítése az igazán érdekes, sőt a két főszereplő sem talál egymásra. Viszont itt van egy hollywoodi produkcióhoz mérten nagyon eszes, tudatosan felépített történet arról, mi mindenre vetemedik az ember magányban, kiéhezettségben, alkoholmámorban. Az Oscar-jelölt Jeremy Renner által játszott kevés szavú vadőr és a szövetségi nyomozó szerepében ugyanilyen tisztességes alakítást kínáló, szívarcú Elizabeth Olsen pedig olyannyira jól eltalált karakterek, hogy ezentúl nem is akarjuk őket máshol látni, csak az olyan saját törvényekkel rendelkező vidékeken, amerre angyal sem jár.