nyelvtörvény;Ukrajna;Szijjártó Péter;oktatási törvény;ukrán nyelvtörvény;

2017-09-10 16:19:00

Szijjártó bekérette az ukrán nagykövetet - Tüntetett az ellenzék

Szijjártó Péter berendelte a Külgazdasági és Külügyminisztériumba (KKM) Ukrajna Budapestre akkreditált nagykövetét hétfőre, mert személyesen is tájékoztatni kívánja, hogy "szégyennek és gyalázatnak" tartja az ukrán oktatási törvény módosítását, amely szerinte súlyosan sérti a magyar kisebbség jogait. Az ellenzék hasonlóképpen úgy gondolja, hogy a törvény korlátozza a kárpátaljai magyar gyermekek és fiatalok anyanyelvi oktatásának lehetőségét. A Közös Ország Mozgalom ezért szolidaritási demonstrációt is tartott délután 4 órakor az Alkotmány utcában felállított Agóránál.

Közös Ország Mozgalom szervezésében ma 4 órától tüntetett az ellenzék az oktatási törvény módosítása miatt.  A "Tiltakozzunk közösen az igazságtalanság ellen!" mottójú szolidaritási demonstrációhoz csatlakozott a DK, az Együtt, az LMP, a Liberálisok, az MSZP, a MOMA, a Momentum és a Párbeszéd is. Bár a szervezők meghívták a Fideszt, a Jobbikot és a Kétfarkú Kutya Párt képviselőit is, a kormánypárt azzal utasította vissza a meghívást: "Soros bábszínházban nem veszünk részt". Megjelent viszont az ellenzéki pártok képviselői közül Kunhalmi Ágnes (MSZP), Ungár Péter (LMP), Szabó Tímea (Párbeszéd) és Bokros Lajos, a Modern Magyarország Mozgalom Párt elnöke is. A hvg.hu tudósítása szerint végül 100-150 ember gyűlt össze az Agórának nevezett építményben, amit a konferanszié nagy sikerként tálalt.

A demonstráció kiváltója Stumpf András pénteki publicisztikája volt, amiben azt írta, hogy bárkivel tüntet, ha a magyar kisebbség jogairól van szó, így nem csak a patás ördöggel, de még Gulyás Mártonnal is összeáll. A Heti Válasz újságírója a tüntetésen úgy fogalmazott: nem kell szeretnünk egymást, hogy szeressük a mieinket.

A DK-s Avarkeszi Dezső azzal viccelődött: "mi is szívesen összefogunk a patással is, ha a magyar kisebbségről van szó. Marciék azonban hiába hívták a patást, nem jött" - mondta a Fideszre utalva, ami a közönség jót nevetett. A határon túli magyarok volt kormányzati illetékese ukrajnai magyar barátját idézi a kialakult helyzet leírására, azt mondja, "a Majdan hősei Európához akartak tartozni, de ez a törvény nem európai."

Kunhalmi Ágnes azt mondta: elkeseríti, hogy Ukrajna egyre mélyebben süllyedve a politikai és gazdasági válságra a kisebbségi jogok csorbításába fog.

Az Együtt-es Berkecz Balázs szégyenletesnek tartja az új törvényt, az LMP-s Ungár Péter pedig pártja nevében azt ígéri, európai szintre emeli a kérdést. Szerinte a magyarok a kollektív bűnösség áldozatai lettek Ukrajnában. A politikus szerint nem elég, hogy Szijjártó Péter külügyminiszer bekérette az ukrán nagykövetet. Olyan kemény választ kellett volna adni, mint Hollandiának.

A Liberálisok képviseletében Bősz Anett elmondta: az ukrán helyzet oka az illeralizmus. Viszont a közönség szerint fejen találja a szöget: az eddig legnagyobb tapsot kapta azért a mondatáért, hogy "aki azt mondja, Magyarország a magyaroké, az kaput nyit arra, hogy más azt mondja, hogy Ukrajna az ukránoké."

A Közös Ország Mozgalom Facebook-oldalán élőben közvetítette a tüntetést:

Felháborodást váltott ki az ukrán törvény

Ahogy lapunk is megírta, az ukrán parlament kedden fogadott el egy módosítást az oktatási törvényhez, amivel 3 év átmeneti idő után megfosztanák a nemzetiségi kisebbségeket az anyanyelven történő tanulás lehetőségétől. A módosított oktatási törvény csak az elemi iskolában (1-4. osztály) engedélyezi a nemzetiségi kisebbségek számára valamennyi tantárgy anyanyelven történő tanítását, az általános iskola esetében (5-9. osztály) a jogszabály előírja a fokozatos áttérést a tantárgyak többségének ukrán nyelvű oktatására.

A törvénymódosítás elfogadása után Szijjártó úgy nyilatkozott, hogy Ukrajna hátba szúrta Magyarországot, és a törvény súlyosan sérti a magyar kisebbség jogait. "Szégyen, hogy egy, az EU-val egyre szorosabb kapcsolatokra törekvő ország ilyen, az európai értékekkel homlokegyenest ellentétes törvényt hozott. Elfogadhatatlan, hogy Ukrajnában elvették a jogot a magyaroktól, hogy anyanyelvükön tanulhassanak a középiskolákban és az egyetemeken, csupán az óvodákban és az általános iskolákban hagyták meg ennek lehetőségét” - nyilatkozta még csütörtökön Tallinnból, ahol az Európai Unió tagállamainak informális külügyminiszteri találkozóján vett részt.

Szijjártó vasárnap a  Kossuth Rádióban már úgy üzent Ukrajnának, hogy "azért hülyének ne nézzenek minket".  Mint mondta: Magyarország szívesen támogatja minden szomszédját, ugyanakkor a kormány nem fogja nézni, hogy a sok segítségért cserében bárki is tovább kurtítsa a magyar közösség jogait. Ukrajna szerint azután szúrta hátba minket, hogy Magyarország a leghangosabb támogatója volt Ukrajna vízummentességének, továbbá gondoskodott 2600 ukrán gyerek magyarországi nyaraltatásáról és 600 millió forintos humanitárius akciót hajtott végre Ukrajnában - fejtette ki Szijjártó Péter, hozzátéve, Magyarország minden európai és globális fórumot fel fog használni, hogy ez a jogszabály ne léphessen hatályba. Szijjártó Péter újra reményét fejezte ki azért, hogy eredményre vezetnek a román kormány megoldási javaslatai a marosvásárhelyi magyar katolikus iskola ügyében, ellenkező esetben ugyanis Magyarország nem tudja támogatni Románia OECD-tagságát.

A külgazdasági és külügyminiszter vasárnap utasításba adta, hogy a magyar diplomácia semmilyen nemzetközi szervezetben nem támogathat egyetlen ukrán kezdeményezést sem, és Magyarország nem támogat semmilyen, Ukrajna számára fontos döntést. Az ENSZ, az EBESZ és az Európai Unió minden fórumán felveti Magyarország az ukrán törvénymódosítás ügyét, és meggátolja az Ukrajna számára fontos ügyek magvalósítását - jelezte Menczer Tamás, a tárca szóvivője. Mint mondta, az intézkedések fő oka az oktatási törvény módosítása, amely ellehetetleníti a nemzetiségek anyanyelvű oktatását. Ugyanakkor ok az is, hogy a közelmúltban Tallinnban az Európai Unió és a keleti partnerség külügyminisztereinek találkozóján Szijjártó Péter felvetésére az ukrán külügyminiszter elfogadhatatlan választ adott - tette hozzá.

A lapunk által megszólaltatott alkotmányjogász szerint a jogszabály hátrányosan érinti a kisebbségek, köztük a kárpátaljai magyarság iskolarendszerét.  dr. Tóth Mihály, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) tiszteletbeli elnöke elmondta: az ukrán Ráda által elfogadott új oktatási törvény alapjaiban változtatja meg az ország közoktatási rendszerét, így annak nyelvhasználati szabályozását is. Sajnos a nemzeti kisebbségek nyelveinek kárára. Különösen hátrányosan érinti ez az országos rendszeren belül a magyar tannyelvű oktatást. Hogy miért? Mert az orosz és román nyelven folyó tanítást leszámítva a magyar közösség rendelkezik a legfejlettebb iskolai hálózattal az óvodáktól a felsőoktatási intézményekig. Tóth Mihály meglátása szerint az ukrán törvényhozók döntése szöges ellentétben áll az Alkotmánynak az anyanyelvi oktatást, a nyelvek szabad használatát, a nyelvi alapon való diszkrimináció tilalmát és a meglévő jogok szűkítésének tilalmát szavatoló rendelkezéseivel, valamint számos nemzetközi szerződés előírásaival, többek között az ukrán–magyar alapszerződés vonatkozó tételeivel is.

Hasonló véleményen van Orosz Ildikó is. A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) elnöke úgy véli, a kárpátaljai magyarság alkotmányos jogait sérti az ukrán parlament által elfogadott, a nemzetiségek anyanyelvű oktatását ellehetetlenítő oktatási törvény, ezért a kárpátaljai magyarok minden törvényes eszközt fel fognak használni oktatási jogaik visszaállítása érdekében. Az oktatási törvény kisebbségellenes rendelkezései kapcsán Orosz Ildikó elmondta: Úgy érezzük, visszatértek a legsötétebb sztálini idők a magát demokratikus államnak nevező Ukrajnában. Felháborító, hogy az ukrán parlament a kisebbségek, így a kárpátaljai magyarság alkotmányos jogait sértő törvényt fogadott el. A KMPSZ elnöke jelezte, a kárpátaljai magyar szervezetek elsőként Petro Porosenko elnökhöz fordulnak, hogy ne írja alá az ukrán alkotmányt és a kisebbségek anyanyelvű oktatásra vonatkozó jogait semmibe vevő törvényt. 

Lásd még: Nyelvháború Ukrajnában