A Dunába akart ugrani egy férfi az Árpád hídról

Az angyalföldi rendőrök tartottak vissza egy férfit attól, hogy a Dunába vesse magát egy hídról. 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenységirányítási Központjába bejelentés érkezett vasárnap este, hogy az Árpád hídon egy fiatal férfi próbál átmászni a híd korlátján. A XIII. kerületi járőrök perceken belül a helyszínre értek és lebeszélték a férfit az ugrásról. A segítségre szorult embert további ellátása céljából átadták a mentőszolgálat munkatársainak, akik a férfit kórházba szállították - olvasható a rendőrség honlapján.

Szerző

Brutálisan megölte, majd elásta áldozatát - Előzetesben V. Zsolt

Publikálás dátuma
2017.09.11. 00:58
Forrás: police.hu
Egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezték azt a férfit, aki a gyanú szerint májusban leszúrta, majd egy táskába rejtette és elásta áldozatát Budapesten - közölte a Fővárosi Törvényszék vasárnap.

A Budai Központi Kerületi Bíróság vasárnap a szökés és elrejtőzés veszélye miatt rendelte el az előzetes letartóztatást; a férfit emberölés bűntettével gyanúsítja a nyomozó hatóság - olvasható a közleményben. V. Zsolt a gyanú szerint májusban egy vita utáni dulakodásban legalább 70 késszúrással megölte a sértettet, a holttestet egy nagyméretű vízhatlan táskába tette, majd Budapest XI. kerületében, egy fás, bokros területen elásta.

Közölték: a bíróság megállapította, hogy az emberölés bűntettének megalapozott gyanúját többi között a helyszíni szemle adatai, a telefonszolgáltatók válaszai, a tanúvallomások és a gyanúsított beismerő vallomása támasztják alá.

A bíróság a végzés indoklásában kifejtette, hogy a bűncselekmény rendkívül súlyos, öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, és a társadalomra kiemelkedően veszélyes. A bíróság megállapította a szökés és elrejtőzés veszélyét, amelyet - mint írták - csak az előzetes letartóztatás zárhat ki. A gyanúsított előzetes letartóztatása az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb október 10-ig tart.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a rendőrség honlapján szombaton közölte, hogy emberölés megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 31 éves férfi ellen. Ismertették: korábban bejelentést kaptak arról, hogy május 17-én újbudai tartózkodási helyéről eltűnt egy fiatal férfi. Az eljárás során felmerült a gyanú, hogy a férfi bűncselekmény áldozata lett.

A BRFK nyomozói keresőkutya segítségével hétfőn a XI. kerületben egy fás, bokros területen elásva találták meg az eltűnt ember holttestét, akit korábban családja és barátai nagy erőkkel keresett, ismert pszichiáter édesapja nyilvános Facebook-posztban kért segítséget az emberektől. 

A helyszínelésnél megállapították, hogy a férfit "brutális módon ölték meg, testén hetven késszúrás található". A nyomozók csütörtök reggel saját lakásában elfogták a 31 éves budapesti V. Zsoltot, aki a gyanú szerint megölte az eltűnt férfit.

Szerző

Megölte a férjét egy nő Soroksáron

Publikálás dátuma
2017.09.09. 22:44
MTI Fotó: Mihádák Zoltán
Késszúrással ölte meg férjét szombaton  délután egy nő a főváros XXIII. kerületében található Újtelep utcai lakásukban - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a honlapján.

Tájékoztatásuk alapján az 55 éves nő egy szóváltást követően szúrta hastájékon 58 éves férjét, aki a mentőszolgálat gyors beavatkozása ellenére életét vesztette. A rendőrség a helyszínen elfogta a nőt.

Szerző