A Dohány utcai zsinagóga épületében található intézmény korábbi, több mint harminc éves állandó kiállítását az Állami Egyházügyi Hivatal nyitotta meg 1984-ben. ”Most, a múzeum alapítása után száz évvel végre kialakulhatott az önálló módszertanunk. Nem egyszerűen kihelyeztünk tárgyakat, hanem beszédtémának ajánlunk bizonyos örökségelemeket.” - mondja Toronyi Zsuzsanna, a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár igazgatója.
„Darvas István a gyűjteményi rabbink, ő írta a vallási magyarázatokat. Az egyik tárlóban kinyitott Tóra-tekercset mutatunk, mellette a kérdés: kiállítható-e a Tóra? A válaszunk igen, mivel a Dohányban 1896-ban rabbinikus döntés született arról, hogy oktatási céllal bemutatható a kitekercselt Tóra. Minden kultúrát olyan módszertannal kell bemutatni, ami abból a kultúrából magából fakad. A tárgyi örökség szempontjából a második világháború és holokauszt időszakára is úgy tekintek, mint a Szentély pusztulására. A tárgyaink elpusztultak, szétszóródtak, és ami előkerül, arról nehezen állapítható meg, hogy mire és mikor használták, hiszen elpusztult a tárgyat használó közösség is. Ezért kell kommentálva megértetnünk a kiállítási tárgyainkat.” A sátrak ünnepén használatos szukkoti vászon mellé azt a kérdést írták: lehet-e koszos tárgyakat kiállítani? „Persze, ha azt mutatjuk meg, hogy a múzeumunk számára felajánlott tárgy használatban volt, méghozzá az ünnepet jellemező őszi, esős időben” - adja meg Toronyi a választ.
1999-ben határozott az első, Orbán Viktor vezette kormány arról, hogy létrehozza a Holokauszt Emlékközpontot, három évvel később pedig az is eldőlt, hogy nem a hagyományos zsidónegyedben, hanem a ferencvárosi Páva utcában épül fel. A központ a világ kevés, kizárólag a holokauszttal foglalkozó, állami alapítású intézményeinek egyike, amely 2,5 milliárd forintból készült el: restaurálták a Páva utcai zsinagógát, amelyet új épületrészekkel egészítettek ki. A 2004-ben megnyílt intézmény Budapest – elsősorban építészeti - látványossága lett. Mára a működésképtelenség határára jutott, a Miniszterelnökség fontolóra vette átmeneti bezárását is.
„A látogatóink összetétele vegyes. Ezért azt is világossá kell tennünk, hogy mi tesz egy tárgyat judaikává. A vallási előírásokban vagy a zsidó hétköznapokban járatlan látogató némelyik tárlóban csak egy sima vizespoharat vagy egy átlagos gyertyatartót lát. A rajta lévő héber felirat vagy a segítségével végrehajtott vallási előírás (micva) teszi judaikává. A pohárral elvégzett kiddus (borra mondott áldás) teszi kidduspohárrá. A hanukai gyertyatartókat is azért helyeztük az ablakba, hogy a látogatóink értsék a használatát.”
A múzeum az elmúlt évtizedekben leginkább az úgynevezett örökséglátogatók és a holokauszt-turisták igényeit szolgálta ki. Utóbbiak számára esetleg csalódást keltő is lehet az átrendezés. A főleg tengerentúli, magyar származású látogatók a családjuk kivándorlásának legitimációját keresték és találták meg eddig a holokauszt teremmel végződött kiállításban. „Elképzelhetetlennek tartom, hogy egy működő zsidó közösség által fenntartott múzeumban dramatikus nemzethalál-vízióval zárjuk le a magyar zsidók történetét. Hamis képet sugároznánk és hamis tudatot. A múzeum nem tehet úgy, mintha a múlt idő jele lenne a zsidó szó” - indokolja az igazgató, miért nincs külön holokausztterem. (Önálló holokauszt-kiállítás nyílik egyébként 2018-ban.)
A Rumbach utcai zsinagóga felújításáról és a benne megvalósítandó Együttélés Háza-projektről 2015-ben döntöttek: 3 milliárd forint állami támogatásban részesül. Ezt korábban az ellen-Sorsok Házaként emlegették, bár ezt a zsidó szervezetek tagadják. Tavaly ősszel nyilvános kerekasztal-beszélgetést kezdeményeztek a tervezett kiállításról, ám a szakmai egyeztetés ellenére az Együttélés Háza funkciójáról nem döntöttek, a beruházás betervezett szakaszai is csúsznak.
A múzeum a leglátogatottabb hazai múzeum, mivel a Dohány utcai zsinagóga az összes nemzetközi listán a top5 budapesti kötelező látnivaló között szerepel. „A múzeum a mostani formájában szándékaink szerint jó alternatívát nyújthat azok számára is, akik a zsidóságukat meg szeretnék élni, de azt nem vallási közösségben tennék. Az intézmény jelképe az a római sírkő lett, melyet 1933-ban vett meg horribilis összegért a múzeum baráti köre, még parlamenti interpelláció is született róla. A követ 1896-ban találták a Dunában Esztergomnál, bekerült a prímási palota kertjébe. Aztán kiderült a bekarcolásairól, hogy egy 3. századi zsidó sírkő, több mint 460 kiló, messze nem vihette a víz. Vagyis a hazai, gyökértelenséggel vádolt zsidók azt tudták általa üzenni, helló, előbb voltunk itt, mint a honfoglaló magyarok. Ez lett a múzeum logója 1933 után, és így mi sem tehetünk mást, mint szimbólumunkként használjuk.”
Schmidt Mária projektje forintmilliárdokat nyelt el
F. Kovács Attila építész (az Oscar díjas Szabó István filmrendező díszlettervezője és a Terror Háza látványtervezője) két, marhavagonokból összeállított magas tornyot tervezett Dávid-csillag híddal összekötve a Józsefvárosba, a látványos épület készen, de zárva áll. Szita Szabolcs történészt, a Páva utcai Holokauszt Emlékközpont igazgatóját eredetileg György Péter esztéta kereste meg azzal, hogy legyen a Józsefvárosi pályaudvaron Holokauszt emlékhely. Szita előterjesztését a kormány felkarolta és kibővítette a gyermekáldozatokat bemutató koncepcióval, majd 2013-ban döntött a Sorsok Háza - Holokauszt Gyermekáldozatainak Emlékhelye néven tervezett múzeum megépítéséről. A kijelölt beruházó kezdetben a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő volt, aztán a földterületet birtokló MÁV-é lett a felelősség. Schmidt Mária és közalapítványa (a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, melyhez a Terror Háza, a XX. századi Intézet, a XXI. századi Intézet, a Habsburg Történeti Intézet, a Kommunizmuskutató Intézet és az 56-os Emlékbizottság tartoznak) csak 2014 óta köthető a projekthez hivatalosan – bár most éppen nincs is feltüntetve a felsorolt intézmények között.
Fotó: Molnár Ádám
Nagy társadalmi vitát váltott ki az intézmény terve és elnevezése, a Jad Vasem elsőként határolódott el. A szakma megkérdőjelezte Schmidt Mária muzeológiai kompetenciáját, mivel a történész a szimbolikus emlékhelyek díszletszerű felállításában hisz, ahogy azt a Terror Házával már bizonyította. Ráadásul Schmidt Mária történészként relativizálja a magyarok holokausztban betöltött szerepét, így személye aggodalommal töltötte el a zsidó szervezeteket. Lázár János 2014-ben bejelentette, hogy csak akkor engedi megnyitni a múzeumot, ha az összes zsidó szervezet el tudja fogadni a megvalósítandó koncepciót. „A Miniszterelnökség várja az érintettek állásfoglalását és javaslatait a múzeum koncepciójával kapcsolatosan” - írta közleményében, és ekkor megjósolható volt, hogy az idők végezetéig zárva marad az intézmény.
Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz egykori ügyvezetője, Lázár János kancelláriaminiszter tanácsadója Glatz Ferenc akadémikusért lobbizott Schmidt Mária ellenében. Balog Zoltán több konszenzusosan nagyra becsült közéleti szereplőt is felkért az elmúlt két évben az emlékhely vezetésére, hogy ezzel megoldja a patthelyzetet. A poszt kapcsán Komoróczy Géza hebraista történész és Röhrig Géza költő is szóba került, forrásaink szerint mindkettő határozott nemet mondott. Minisztériumi információink szerint Netanjahu júliusi látogatása előtt vált igazán sürgetővé a probléma, a nagy káderhiányban Vekerdy Tamás gyermekpszichológus neve is felmerült. Az intézménynek azóta sincs gazdája, ráadásul éppen visszaadják eredeti fenntartójának, a vagyonkezelőnek. A jelenleg kísértetkastélyként működő lezárt emlékhely Budapesten, a Fiumei út 22-28. alatt 2016 végéig több mint 7,5 milliárdnyi adóforintba került.
