Az EU Magyarország uniós csatlakozása óta százmilliárdokat adott arra, hogy az ivóvíz minősége minden magyarországi településen megfeleljen az uniós normáknak. Bár a pénzt elköltöttük – a számvevőszék vizsgálata szerint kétharmadrészt túlárazott projektekben –, a vízminőségi kifogások továbbra is fennállnak. Mint a jelentésből kiderül, a 365 vízellátási körzetből 66 esetében az ivóvíz nem felel meg az EU vízminőségi irányelvének, ami miatt az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen. (A jelentés a három legrosszabb helyzetű tagállammal, azaz Magyarországgal, Romániával és Bulgáriával foglalkozik, közülük azonban hazánk az egyetlen, amellyel szemben két kötelezettségszegési eljárás indult vízminőség-ügyben). Súlyos megállapítás az is, hogy az uniós minimumszint eléréséhez további 277 millió euró (83 milliárd forint) beruházásra lenne szükség, aminek nem látszik a forrása: az EU nem kívánja másodszor is kifizetni a számlát.
A magyar ivóvízellátásbán a vízszennyezők (arzén, nitrit, alifás szénhidrogének stb.) magas szintjén túl más rendellenességeket is azonosítottak a számvevők. Észlelték például, hogy rendkívül magas, átlagosan 25 százalékos a vízveszteség aránya az ivóvízhálózatokban, és az elvégzett beruházások ellenére a 2005-ös szinthez képest még nőtt is. Az úgynevezett kis vízellátási területek 60 százalékában nem ellenőrzik megfelelően a vízminőséget, ami veszélyezteti a biztonságos ivóvízellátást. Szóvá tették azt is, hogy a vízdíjak átlagosan 15 százalékkal alacsonyabbak annál a szintnél, ami az uniós pályázatban szerepelt. „Ez arra utal, hogy nem feltétlenül fog megvalósulni a költségmegtérülés: előfordulhat, hogy nem végzik el megfelelően a karbantartást, vagy hosszú távon nem lesz elég tartalék elkülönítve a berendezések cseréjére, azaz nem lesz biztosítva a vízügyi infrastruktúrák fenntarthatósága” - fogalmaz a jelentés. Az anyag ezzel voltaképpen a rezsicsökkentést kifogásolja, amely egyrészt politikai okokból a megtérülést biztosító szint alá vitte a vízdíjakat, másrészt lehetetlenné teszi a vízhálózat műszaki állapotának fenntartását, jelentős virtuális vagy tényleges adósságot képezve a vízszolgáltatóknál. A jelentésben egy ajánlás is szerepel, főleg Magyarországnak címezve: „A tagállamok gondoskodjanak róla, hogy a vízdíjak biztosítsák a vízügyi infrastruktúra fenntarthatóságát, beleértve annak karbantartását és megújítását is”. A számvevők azt is leszögezik hogy az uniós pénzcsapon túl „nemzeti forrásból is kellő mennyiségű köz- és magánforrásnak kell rendelkezésre állnia ahhoz, hogy hosszú távon biztosítsa a megfelelő szintű beruházást és lehetővé tegye az uniós források felhasználásával kiépített infrastruktúrák fenntartását” - miközben Magyarországon a rezsivágás és az erőszakos államosítások miatt egyáltalán nem érkezik magántőke erre a területre, ami azt jelenti, hogy az elmaradt beruházásokat is közpénzből kell majd pótolni.
A vízminőség-javításra szánt uniós támogatások eredménytelen és pazarló felhasználása, illetve a vízminőségi normák betartásának indokolatlan késedelme miatt miatt Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője a napokban az Unió csalás elleni ügynökségéhez, az OLAF-hoz fordult. Mint Jávor beadványából kiderül, Magyarország az uniós milliárdok fejében műszaki beavatkozást ígért azokon a településeken, ahol a bór, fluorid és a nitrit határértéke magasabb a megengedettnél, vállalta továbbá az ammónium, valamint a 10 μg/l-nél magasabb arzén értékek határértékre történő csökkentését is.
-A KEOP-finanszírozású vízminőség-javítási program keretében megyei vízminőségjavító projektek indultak (megyénként több milliárdos ráfordítással), ám az ivóvíz minősége érdemben nem javult: bár a többszörösen meghosszabbított utolsó határidő 2014-ben lejárt, és a módosított határidejű programok 2015-ben lezárultak, ma is százezres nagyságrendű magyar polgár kénytelen egészségtelen, magas károsanyag-tartalmú, bűzös és zavaros ivóvizet fogyasztani, vagy az alternatívák (lajtoskocsi, konténeres víz, zacskós víz stb.) valamelyikére hagyatkozni.
2016-os adatok szerint a vízminőség Bács-Kiskun, Békés, Hajdú-Bihar Jász-Nagykun és Csongrád megyében a legrosszabb, ahol megyénként legalább tucatnyi települést érint a probléma. Pest megyében, Budapest közvetlen szomszédságában is van féltucatnyi olyan település, ahol a vízminőségi mutatók nem felelnek meg az uniós elvárásoknak. Mindez annak ellenére van így, hogy a programra szánt uniós forrásokat maradéktalanul elköltötték, sőt állami kiegészítő forrásokból is gazdálkodhattak.
Az elvégzett beruházások közös jellemzője, hogy a tervezettnél drágábban és kisebb hatósugárral valósultak meg. Csongrádban például a Makó és Térsége Ivóvízminőség-javító Önkormányzati Társulás 2012-ben kapott 3,7 milliárd forint uniós támogatást a 2015. decemberben lezárult projektre (amelynek keretében 17 településen 43 ezer ember egészséges ivóvízzel történő ellátását kellett volna megoldani), de az érintettek ma is ugyanazt a rossz minőségű, kénes szagú, sárgás színezetű, magas baktériumtartalmú vizet kénytelenek fogyasztani, mint korábban.
Csongrádban – ahol a kiváló kormányzati kapcsolatokkal rendelkező, a kormánypárthoz közeli oligarchák legszűkebb köréhez kapcsolódó A-Híd Zrt. és Keviép Építőipari és Kereskedelmi Kft. konzorciuma volt a kivitelező – a teljes vezetékhálózat kicserélése helyett végül csak a fővezetékek cseréjét végezték el, és a tapasztalatok szerint az ígért ivóvíztisztítást sem sikerült megoldani.
Hasonlóan rossz a helyzet Hajdú-Bihar megyében is, ahol idén januárban rendelt el – lakossági nyomásra – rendkívüli ellenőrzést a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, miután nyilvánvalóvá vált, hogy hiába költöttek kétmilliárd forintot EU-támogatásból az ivóvíz minőségének javítására 12 településen, a 2015-ben lezárult beruházás dacára a csapvíz ihatatlan, továbbra is konténerből biztosítják az ivóvízellátást. Hajdú-Biharban elsősorban arzén-, illetve bórszennyezés miatt nem iható a vezetékes víz, összesen 55 719 ember nem jut emiatt tiszta ivóvízhez.
A fenti anomáliákat tetézi, hogy az elvégzett beruházások nyomán az vízminőség-javítási programba bevont településeken 200-300 százalékkal drágult a vezetékes víz- és szennyvíz-szolgáltatás, miközben a minőség nem javult” - írja beadványában az EP-képviselő, aki szerint a mostani vizsgálat tapasztalatai nyomán az eddigi támogatások visszafizettetésének veszélye is fennáll.
„Mindent ki lehet magyarázni”
Lehet következtetni a számvevőszéki jelentésből arra, hogy ellopták a pénzt, de ebben a magyar hatóságoknak kellene eljárni. Ha pedig ez fideszes települési kört érintő dolog, akkor nem nagyon vannak illúzióim – mondja Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese, agrárszakpolitikus.
- Hol a legrosszabb az ivóvíz minősége?
- Ott, ahol nincs karszt. A Dunántúlon nincs ilyen probléma és nem is lesz, ott a vasasodással van baj, ami egészségre nem káros, csak a gépekre.
- Mi lehet az oka, hogy tömegesen bizonyulnak sikertelennek a vízminőségvédelmi beruházások?
- Vagy nincsen megfelelő technológia, vagy még annál is drágábba kerülnének, mint amennyit kalkuláltak. Az is egy lehetőség persze, hogy nem arra fordították a pénzt, amire valóban kellett volna.
- Felelősségre lehet-e vonni az elhibázott beruházások megrendelőit illetve kivitelezőit?
- Én még ilyet nem láttam, mindent ki lehet magyarázni. Lehet következtetni a számvevőszéki jelentésből arra, hogy ellopták a pénzt, de ebben a magyar hatóságoknak kellene eljárni. Ha pedig ez fideszes települési kört érintő dolog, akkor nem nagyon vannak illúzióim. Egy dolog lehet, hogy vissza kell fizetni a pénzt, tehát helyt kell állni az országnak, ha nem megfelelő volt a forrás felhasználása. Az viszont tény, hogy nagyon nehéz bizonyos helyzetekben megoldást találni. - Z.Á.
