Előfizetés

Észak-Korea - Összehívták az ENSZ Biztonsági Tanácsát

Publikálás dátuma
2017.09.15. 10:02
Dél-Koreában a vasútállomásokon is tájékoztatják az embereket a pillanatnyi helyzetről. FOTÓ: JUNG YEON-JE / AFP
Észak-Korea újabb rakétakísérlete után péntekre összehívták az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) rendkívüli ülését.

Az tanácskozás összehívását a testület etióp soros elnöke jelentette be. A diplomata egyúttal közölte: az ülést zárt ajtók mögött tartják.

Donald Trump amerikai elnököt az újabb észak-koreai rakétakilövés után John Kelly kabinetfőnök azonnal informálta.
Rex Tillerson, az amerikai diplomácia irányítója közleményben hangsúlyozta, hogy Kínának és Oroszországnak cselekednie kell. "Kína szállítja a fűtőolaj nagy részét Észak-Koreának. Oroszország a legnagyobb foglalkoztatója az észak-koreai munkaerőnek" - olvasható a közleményben.

Az amerikai külügyminiszter kiemelte, hogy "Pekingnek és Moszkvának közvetlenül vezetőik révén jelezniük kell, hogy nem tűrik tovább a felelőtlen rakétafelbocsátásokat".

James Mattis védelmi miniszter - aki Nebraskában tett látogatást az Egyesült Államok Stratégiai Parancsnokságánál (STRATCOM) - újságíróknak azt mondta: az észak-koreai rakéta "japánok millióit rémítette meg és késztette arra, hogy fedezékbe vonuljanak".

A tárcavezető egyúttal bejelentette: a kilövés után az illetékes amerikai tisztségviselők már egyeztettek is egymással. Amikor az egyik újságíró azt feszegette, hogy az Egyesült Államok milyen választ ad az újabb észak-koreai provokációra, Mattis csak annyit felelt: "Erről egyelőre nem akarok nyilatkozni".

Közleményt adott ki az Egyesült Államok Csendes-óceáni Parancsnokságának (Pacam) szóvivője is. Dave Benham közölte: az amerikai hadsereg egyetlen észak-koreai közép-hatótávolságú ballisztikus rakétát észlelt, amely Japán fölött haladt el, mielőtt a Csendes-óceánba zuhant. A szóvivő közleménye szerint a rakéta nem jelentett fenyegetést Észak-Amerikára vagy az Egyesült Államok csendes-óceáni birtokára, Guamra.

A Fox televízió csütörtökön este megszólaltatott egy Dél-Koreában dolgozó kutatót. A Szöulból élő adásban kapcsolt Andrej Lankov kifejtette: Kim Dzsong Un észak-koreai vezető felgyorsította rakéta-, és nukleáris programja megvalósítását, méghozzá "sokkal nagyobb ütemben, mint arra bárki is számított volna". A szakértő szerint Phenjan megfelelő számú interkontinentális ballisztikus rakétára akar szert tenni, amellyel támadást intézhet néhány amerikai város ellen. Lankov kétségét fejezte ki, hogy féken lehet-e tartani Észak-Koreát, ugyanis szerinte bármilyen katonai erő alkalmazása háborúba sodorja az egész Koreai-félszigetet.

Magyar politikus kereste a legtöbbet Szlovákiában

Juhász László (Pozsony)
Publikálás dátuma
2017.09.15. 07:40

A szlovákiai politikusok közül Sólymos László, a Híd párt által jelölt egészségügyi miniszter kereste tavaly a legtöbbet, 434 951 eurót, derül ki a kötelező vagyonnyilatkozatokból. Ezeket kedden tette közzé honlapján a pozsonyi törvényhozás.

Sólymos tavaly 35 ezer eurót miniszterként keresett, bevételének nagyobb részét azonban osztalékként kapta vállalkozásokban lévő érdekeltségeiért.

Míg miniszterei közül többen is százezer eurót meghaladó bevételről nyilatkoztak, a harmadik megbízatási időszakát töltő Robert Fico kormányfő mindössze 61 ezer eurós jövedelmet vallott be. Andrej Danko házelnök, akinek rendes fizetésén kívül még 230 ezer eurós egyéb bevétele is volt, tavaly még bevallotta, hogy kilenc személygépkocsi tulajdonosa, idén azonban már nem részletezte, hány autóval rendelkezik. Andrej Kiska tavalyi bevételei meghaladják a 370 ezer eurót. A vállalkozóból lett államfő köztársasági elnöki illetményét minden hónapban rászoruló családok között osztja szét.

Szlovákiában a politikusoknak évente kell nyilatkozniuk előző évi bevételeikről, illetve arról, milyen ingó és ingatlan vagyonnal rendelkeznek. A politikusok tulajdonában többnyire szántóföldek, nyaralók, házak, személygépkocsik, festmények és ékszerek vannak, ezek értékét külön nem kell feltüntetniük.

Helyreállítják Mária mozaikképét

Publikálás dátuma
2017.09.15. 07:40
Fotó: DPA

Restaurátorok dolgoznak a németországi Erfurt katedrális Szűz Máriát ábrázoló mozaikképének helyreállításán. A mozaikkép darabjait – amelyek eredetileg a katedrális nyugati homlokzatán kaptak helyet – egy erre a célra kiépített sínrendszerrel mozgatják. A képet az 1968-as rekonstrukciós munkálatok során szedték le, azóta elzárva tartották.