Három nő pert indított a Google ellen

Publikálás dátuma
2017.09.15. 19:15
Fotó: Shutterstock

Három volt női alkalmazott pert indított a Google óriáscég ellen. Keresetükben azt állítják: mind a fizetésben, mind az előmenetelben hátrányosan megkülönböztették őket a férfi kollégákkal szemben. A Google szóvivője, Gina Scigliano közleményben cáfolta a vádakat. Leszögezte, hogy a felvétellel és előléptetéssel kapcsolatos döntéseket bizottság hozza meg, hosszas mérlegelés után.

A Google ellen éppen most folyik egy másik, hasonló jellegű vizsgálat. A szövetségi munkaügyi minisztérium nők kárára elkövetett hátrányos megkülönböztetés miatt vizsgálódik. A cég ellen ugyan most indult az első ilyen vizsgálat, ám több más informatikai cégnél már voltak, illetve folyamatban vannak hátrányos megkülönböztetés miatti perek. Az Oracle ellen januárban indult per, mert ugyanazért a munkáért kevesebb fizetést adott nőknek és kisebbségieknek. A Microsoft és a Twitter ellen most folyik a per, a processzorokat és telekommunikációs eszközöket gyártó kaliforniai Qualcomm pedig tavaly csaknem 20 millió dollárt fizetett ki kártérítésként az egyenlő munkáért egyenlő bért követelőknek.

Szerző

Politico: Brüsszel látszólag egyetért Orbánnal

Publikálás dátuma
2017.09.15. 13:22
Orbán megoldotta. FOTÓ: Tóth Gergő
Orbán Viktor környezete régóta azt igyekszik sugallni, hogy amikor az Európai Unió éppen nem a Soros-tervet hajtja végre, akkor a magyar miniszterelnök javaslatait követi. Érvelésük szerint a “migránsok” feltartóztatását célzó döntések Orbán intelmeit megfogadva születnek Brüsszelben. Hasonló véleményen vannak egyes EU diplomaták, akik az amerikai Politico hírportál brüsszeli kiadásának nyilatkoztak.

A cikk szerzője szerint a magyar kormányfő jó ideje szorgalmazza azokat a lépéseket, amelyeket az Unió csak nagy késéssel kezdett megvalósítani. Közéjük tartozik a külső határok megerősített védelme, az illegális bevándorlók gyors kitoloncolása, a civil szervezetek megregulázása és unión kívüli, afrikai menekülttáborok létrehozásának a támogatása. A Politico szerint Jean-Claude Juncker is Orbán néhány kezdeményezését ismételte meg az Unió helyzetéről elmondott szerdai beszédében. Az EU székhelyén dolgozó diplomaták és közösségi tisztviselők ezeket a lépéseket ugyanakkor a józan ész győzelmének nevezték azok után, hogy az elmúlt két évben milliós menekülthullám lepte el a kontinenst. A bizottsági elnök azt is leszögezte, hogy Európa nem zárja le a határait, továbbra is szolidáris marad a rászorulókkal.

A Politico kételkedik abban, hogy az Európai Bizottság végre tudja-e hajtatni Magyarországgal – és Szlovákiával – az EU Bíróságának az ítéletét. Ugyanakkor olyan véleményeket is idéz, amelyek szerint a magyar hatóságok az elmúlt években olyan döntéseket hoztak, amelyek nyíltan szembemennek a nemzetközi és európai joggal, miközben Brüsszel a törvényes megoldásokon dolgozott.

Terrortámadás a londoni metróban - Videók!

Publikálás dátuma
2017.09.15. 12:19
Forrás: Twitter
Terrorcselekmény történt pénteken a londoni metróban. A hivatalos közlések szerint az incidensben 22 ember sérült meg, egyikük sem súlyosan. A kelet-nyugati irányban közlekedő District Line metróvonal délnyugati elágazásának Parsons Green nevű állomásánál egy metrószerelvényen szemtanúk beszámolói szerint kisebb robbanás történt a reggeli csúcsforgalom idején.

Mark Rowley, a Scotland Yard terrorellenes ügyosztályának parancsnoka péntek délutáni sajtótájékoztatóján közölte: a mentők 18 embert szállítottak kórházba, többségüket "hirtelen hőhatás okozta" felszínes égési sérülésekkel, de egyikük állapota sem súlyos.

Az angol állami egészségügyi szolgálat (NHS England) nem sokkal később ezt azzal egészítette ki, hogy 22 embert kezelnek négy londoni kórházban: a mentők által bevitt 18 sérült mellett négyen maguk jelentkeztek ellátásra.

Mark Rowley szerint házi készítésű robbanószerkezet lépett működésbe a metrókocsiban. A Scotland Yard terrorelhárító szolgálatának vezetője nem válaszolt érdemben arra a kérdésre, hogy őrizetbe vettek-e bárkit az incidenssel összefüggésben.

A BBC közszolgálati médiatársaság nem hivatalos értesülései szerint a szerkezet időzítővel volt ellátva. Többen akkor szenvedtek könnyebb zúzódásos, horzsolásos sérüléseket, amikor a tömeg pánikszerűen igyekezett elhagyni a kis területű állomást a szűk lépcsőkön.

Neil Basu, a Scotland Yard főparancsnok-helyettese és országos terrorelhárítási tevékenységének koordinátora nem sokkal Rowley sajtótájékoztatója előtt terrorcselekménynek nyilvánította a történteket. Hivatalos közleményében ugyanakkor nem robbanásról, hanem tűzről szólt, és hangsúlyozta, hogy egyelőre nem ismert a metrószerelvényen támadt tűz oka. Basu nyilatkozata szerint az incidens vizsgálatát a Scotland Yard terrorellenes parancsnoksága vezeti.

A médiában megjelent egy fotó egy zacskóba csomagolt, festékes vödörnek tűnő fehér műanyag tartályról, amely a szerelvény egyik ajtaja mellett kisebb lánggal égett és füstölt.

Theresa May brit miniszterelnök péntek délutánra összehívta a brit kormány válsághelyzeti tanácskozótestületét (COBRA). Az ülés után elmondta: a Nagy-Britanniában érvényes riasztási készültség a második legmagasabb szinten marad, amely súlyos terrorfenyegetettséget jelent, és azt tükrözi, hogy a brit biztonsági szolgálatok megítélése szerint változatlanul jelentős valószínűséggel lehet számítani terrortámadási kísérletre.

Az ötfokozatú brit készültségi rendszerben ennél már csak egy magasabb riasztási fokozat van, a kritikus, amelyet akkor rendelnek el, ha a brit kormány küszöbönálló merénylet terveiről kap konkrét értesüléseket. A brit kormányfő kijelentette ugyanakkor, hogy a metróban elkövetett péntek reggeli merénylet nyomozásának előrehaladtával folyamatosan felülvizsgálat alatt tartják a jelenlegi terrorkészültségi szintet.

 

Sadiq Khan, London polgármestere pénteki nyilatkozatában leszögezte: London soha nem hagyja, hogy a terrorizmus megfélemlítse vagy térdre kényszerítse. Khan közölte, hogy ő is részt vesz a COBRA ülésén, és növelik a rendőrök számát a brit főváros utcáin.

A District Line szolgálja ki a tenisztornáiról híres Wimbledon városrészt is. Az incidens Wimbledontól négy megállónyira, a belváros felé vezető vonalon történt a reggeli csúcsforgalomban. A District metróvonalat a wimbledoni végállomás és a vonal legnagyobb csomópontja, a több más metróvonalat és elágazást is kiszolgáló Earl's Court állomás között lezárták. A 400 kilométeres, tizenkét fővonalból és számtalan elágazásból álló londoni metróhálózat többi vonalán pénteken zavartalan volt a forgalom.

A CNN videóján a vödörből kilógó vezetékekre hívják fel a figyelmet.

Szerző
Frissítve: 2017.09.15. 19:57