Észak-Korea;Kim Dzsong Un;rakétakilövés;Abe Shinzo;

2017-09-16 07:30:00

Szankcióra phenjani rakéta a válasz

Szirénák zúgására, és a veszélyre figyelmeztető sms-ekre ébredtek péntek reggel az emberek Japánban: Észak-Korea újabb rakétát lőtt ki a szigetország irányába. Aligha lepődtek meg a helyiek, hiszen néhány héten belül ez volt a második ilyen irányú phenjani rakétakilövés.

A szakértők szerint ez alkalommal egy közepes hatótávolságú ballisztikus rakéta repült át Japán fölött – bár egyes megfigyelők nem zárják ki, hogy interkontinentális ballisztikus rakéta volt –, sokkal magasabban és hosszabban, mint a korábbi. A Reuters beszámolója szerint elérte a 770 km-es magasságot is, mielőtt 3700 km után Hokkaido szigetétől keletre becsapódott volna a tengerbe. Észak-Korea hangsúlyozta, hogy katonai akciót tervez a régióban, s ez volt az első lépés.

„Japán nem tolerálja az ehhez hasonló, veszélyes, provokatív viselkedést” – reagálta Abe Shinzo japán miniszterelnök a kilövés hírére. Dél-Korea szintén elítélte a phenjani agressziót, amelyre két ballisztikus rakéta kilövésével válaszolt – emlékeztetett a Yonhap hírügynökség.

Az észak-koreai erődemonstrációra alig néhány nappal azután került sor, hogy az ENSZ szigorúbb – első sorban az olajimportot és a textilexportot sújtó – szankciókat fogadott el a rezsimmel szemben. A büntetőintézkedések ellen Phenjan péntek reggelig csak dühös közleményekben intézett kirohanást. Az Egyesült Államok külügyminisztere, Rex Tillerson a rakétakilövést elítélő közleményében hangsúlyozta, hogy Phenjan újfent szembe ment az ENSZ-szel, és Kínát valamint Oroszországot, Észak-Korea fő gazdasági partnereit okolta, amiért nem parancsolnak megálljt a kommunista rezsimnek. „Meg kell hozniuk bizonyos döntéseket, jelezvén, hogy nem tolerálják a rakétakilövéseket” – hangsúlyozta Tillerson. A beszámolók szerint számos ország hajlott rá, hogy keményebb szankciókkal – teljeskörű olajembargóval – sújtsa az ENSZ Biztonsági Tanácsa Észak-Koreát, ám orosz és kínai nyomásra az enyhébb büntető intézkedéseket szavazták meg. Az ENSZ-BT pénteken újabb rendkívüli ülésen vitatta meg az észak-koreai helyzetet.

Nehéz megjósolni, hogy mi lesz a vége az észak-koreai agressziónak, ám Rupert Wingfield-Hayes, a BBC szakértője úgy látja: nincs semmi meglepő a rakétakilövésekben, hiszen Észak-Korea folyamatosan fejleszti az interkontinentális ballisztikus rakéta programját, amihez kísérleteket kell végrehajtania. Az elmúlt hetek tesztjei mind ezt szolgálták, és várhatóan következő alkalommal már egy Hvasong-14-es típusú rakétát fog kilőni, vélhetően ugyancsak japán irányába. „A cél egy olyan megbízhatóan működő rakéta megépítése, amely képes elérni az Egyesült Államokat” – véli Wingfield-Hayes.