MSZP;Gyurcsány Ferenc;DK;Botka László;

2017-09-15 20:19:00

Gyurcsány: út az öngyilkosság felé, amit az MSZP csinál

A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke nem zárja ki, hogy egyéniben is induljon a jövő évi országgyűlési választásokon, de továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy a DK vezető politikusai - őt is beleértve - szerepeljenek egy közös ellenzéki országos listán. Gyurcsány Ferenc egy pénteki budapesti háttérbeszélgetésen azt mondta, reméli, hogy az MSZP előbb-utóbb megérti, hogy amit most csinálnak, az "út az öngyilkosság felé".

Gyurcsány "végtelenül megtisztelőnek" tartaná, ha felajánlanának neki egy biztos befutónak tartott egyéni körzetet, de kijelentette, ha az MSZP vezetői ragaszkodnak ahhoz, hogy ő ne szerepeljen a közös listán, akkor a szocialisták és a DK külön listát állít. Indoklásként hangsúlyozta, a DK elvi alapon sem tudja elfogadni, hogy valaki megmondja nekik, ki vezesse őket. Ennek ellenére úgy látja, a "józan észnek mégis van ereje", ugyanis a "napnál világosabb", hogy együttműködés nélkül nincs siker. A pártelnök közölte, két lehetséges forgatókönyvet is lát az összefogásra: az egyik szerint az MSZP miniszterelnök-jelöltje, Botka László önmagától korrigálja álláspontját, a másik szerint pedig a pártja rákényszeríti erre. 

Gyurcsány feltétellel indul
Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke korábban azt mondta: csak akkor képzelhető el, hogy Gyurcsány Ferenc elinduljon egy egyéni körzetben a jövő évi választáson, ha eközben szerepel az országos listán is. A DK ügyvezető alelnöke hangsúlyozta, hogy a döntés végleges és kötelező a párt vezetésére, ezért csak ennek alapján tudnak tárgyalni más pártokkal.

 

Az eseményen részt vett Molnár Csaba ügyvezető alelnök is, aki kérdésre válaszolva elmondta, a szocialista Tóth József már megkereste őket, és felajánlotta, hogy kezdjenek tárgyalni a 18 budapesti egyéni választási körzetben indítandó jelöltekről. Ezt elutasította azzal, hogy a DK csak egyben hajlandó tárgyalni a 106 egyéni körzetről, ezért addig el sem jutottak, hogy a fővárosban hogyan osztanák fel a választókerületeket.

Gyurcsány Ferenc arról is beszélt, hogy bár megállapodás eddig nem született, a "demokratikus ellenzéki pártok" vezetői között "rendkívül intenzív és jó hangulatú konzultáció zajlik". Ez alól két "black box", vagyis kivétel van, a Momentum és Botka László - fogalmazott. Az egymás között folytatott beszélgetések alapján az derül ki, hogy a Momentummal senkinek sincs érdemi kapcsolata, Botka Lászlóval pedig egyedül a Párbeszéd társelnöke, Karácsony Gergely áll érdemi informális kapcsolatban, mert senkinek nem adatik meg az a lehetőség, hogy "fesztelenül felvegyük a telefont és beszéljünk Lacival" - mondta.

A pártelnök az ellenzéki pártok közötti megállapodás utolsó lehetséges időpontjának "a választás előtti utolsó éjszakát" nevezte, de hangsúlyozta, hogy politikai szempontból minden nap veszteséget jelent számukra. A DK szeptember elején indított kampányáról Molnár Csaba azt mondta, hogy azt október végéig folytatják. Ez a párt történetének legnagyobb politikai és anyagi erőfeszítést jelentő kampánya, amibe több erőt és energiát fektetnek, mint az EP-választásba - emelte ki.

A Facebookon és internetes oldalakon összességében negyvenféle hirdetést tesznek közzé, hatezer aktivistájuk 390 településen jelenik meg, a párt vezetése pedig országjárásra indul. A kampányt állami támogatásból, a tagok és támogatók befizetéseiből finanszírozzák, valamint a DK néhány vezetője adományokkal és hitellel is segíti azt - közölte. Kiemelte, hogy Gyurcsány Ferenc, Oláh Lajos, Niedermüller Péter és Molnár Csaba is egymillió forint feletti hitellel és adománnyal járul hozzá a kampányhoz.

Ehhez kapcsolódva Gyurcsány Ferenc azt mondta, nincs olyan ismert kampánytanácsadójuk, mint Ron Werber vagy Arthur Finkelstein volt, de ha majd nemzetközi szakember dolgozik nekik, arról be fognak számolni. Molnár Csaba hozzátette, jelenleg négy-öt magyar céggel állnak kapcsolatban, amelyek segítik a kampányukat.