Tiltakozás a nyelvtörvény ellen - Strasbourg elé kerül az ügy

Publikálás dátuma
2017.09.16. 07:03
Simon-Árpa Zsuzsanna magyar nyelvórát tart az Ungvári 10. Számú Dayka Gábor Magyar Tannyelvű Középiskolában FOTÓ: MTI/NEMES JÁNO
Az Európa Tanács elé kerül a Kárpátalján élő magyarokat is sújtó ukrán nyelvtörvény: Kijev és a tiltakozó országok is saját igazuk megállapítását várják.

A bolgár, a román a görög és a magyar külügyminiszter közösen lép fel az ukrán oktatási törvény módosítása ellen, amely a kisebbségek, így a Kárpátalján élő magyarok jogait is sérti. Szijjártó Péter, a magyar diplomácia vezetője tegnap közölte: közös levelet küldtek csütörtökön az ukrán külügyminiszternek, az Európa Tanács főtitkárának és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségügyi főbiztosának. Érdekes egybeesés, hogy Kijev is tegnap jelentette be: elküldték az Európa Tanácsnak (ET) szakértői véleményezésre oktatási törvényt, hogy kiderüljön sért-e nemzeti kisebbségi jogokat a jogszabály.

Mindeközben az ukrán sajtó is kiemelten foglalkozik az újonnan elfogadott oktatási törvénnyel. Még pontosabban azzal, miként reagáltak rá a szomszédos, az országban élő kisebbségek által érintett országok. A legnagyobb hangsúlyt a tudósításokban természetesen a legerélyesebben tiltakozó Budapest véleménye kapta. „A magyar külügyminisztérium meghirdette Ukrajna bojkottját", „Magyarország panaszt tett az oktatási törvény miatt", „Magyarország külügyminisztériuma zsarolja Ukrajnát" – ilyen és ehhez hasonló címekkel olvashatóak a tudósítások.

Legtöbbször Szijjártó Péter kijelentését – „Ukrajna hátba szúrta Magyarországot" – idézik. Nem hallgatja el az ukrán sajtó, hogy Bukarest, Varsó és Chisineu ugyancsak nemtetszését fejezte ki a jogszabállyal kapcsolatban, de előkelő helyen közlik azt is, hogy az Egyesült Államok ukrajnai nagykövetsége örömmel üdvözölte a törvény elfogadását, s a reformfolyamat továbbvitelét látja benne. Szembetűnő, hogy viszonylag kevés elemzés lát napvilágot, s az illetékesek – a külügy- és oktatási minisztérium képviselői például – ritkán szólalnak meg, s ha megteszik, akkor is a jogszabály tökéletességét emelik ki.

Amikor a jogosságát kell indokolni, többnyire a kárpátaljai magyarságot hozzák fel negatív példaként. Nevezetesen azt, hogy a magyar fiatalok nagyon gyengén vagy egyáltalán nem beszélik az államnyelvet, s ez a jogszabály, állítják, nekik segít majd integrálódni az ukrajnai társadalomba.

Persze, kis számban ugyan, de olvashatóak olyan vélemények is ukrán részről, amelyek elítélik a jogszabály kisebbségekre vonatkozó híres-hírhedt 7. paragrafusát. Az egyik legszembetűnőbb a kárpátaljai állami megyei közigazgatás elnökéé, aki arra mutat rá nyilatkozatában, hogy az elfogadott jogszabály nem csupán számos nemzetközi egyezménnyel megy szembe, hanem magával az alkotmánnyal is. Hennagyij Moszkal arra kéri az államfőt, hogy az ne írja alá a törvényt.

Alapos elemzésben szólalt meg Viktor Medvedcsuk, a még mindig nagy befolyással rendelkező, korábban számos fontos állami posztot betöltő politikus több dologra is rámutat. Szerinte jogszabályban lefektetett módszer nem tesz jót a nemzetiségi közösségekhez tartozó gyermekek tudásának, szembemegy egy sor idevágó hazai és nemzetközi jogszabállyal, elmérgesíti a viszonyt a szomszédos országokkal, s tovább növeli az országon belüli társadalmi feszültséget.

Az ukrajnai magyar sajtó is folyamatosan címlapon tartja a témát. A Kárpáti Igaz Szó legfrissebb számában nyilatkozva például Tóth Mihály, alkotmányjogász kifejti, kevés az esély arra, hogy a törvényt az államfő visszaküldje továbbdolgozásra. Tóth ehhez kevésnek tartja mind a külső, mind a belső nyomást.

Magdalena Kozena: „az az imázsom, hogy nincs imázsom”

Publikálás dátuma
2017.09.15. 18:35
FOTÓ: Oleg Rostovtsev
„Az az imázsom, hogy nincs imázsom” – mondta egyszer magáról Magdalena Kozena. Tévedett. Napjaink legizgalmasabb énekeseinek egyike, hol spanyol madrigálokat, hol Cole Portert énekel. Vasárnap jön a Müpába.

- Spanyol madrigálokat már korábban is énekelt, de jól sejtem, hogy a 2012-es, salzburgi Carmen kapcsán szeretett bele végérvényesen a spanyol zenébe?

- Pontosan. Szereptanulás közben nem csak a zenét, de a spanyol mentalitást is meg akartam érteni, hiszen Carmen személyisége tökéletesen különbözik az enyémtől. Először Németországban tanultam flamencózni, de a tanárom javasolta, hogy ha színészileg is hiteles akarok lenni, menjek el Spanyolországba, megismerni az embereket.

- Így aztán vasárnap a világhírű flamenco-művésszel, Antonio Pipával lép fel a Müpában.

- Nem csak dolgozni lenyűgöző vele, de megérezni a spanyol attitűdöt is. Ezekhez a barokk dalokhoz fontos volt megértenem, miben más a spanyol és, mondjuk, az olasz életfelfogás. Noha mindkettő déli nép, az olasz mentalitáshoz képest a spanyol nagyon sötét. A spanyol barokk dalszövegekben van valami, amit úgy mondanék: a szenvedés gyönyörűsége. A végletekig, a halálig. Extrém drámaiság. Ha csak öt percig flamencót énekelnék, a gégésznél kötnék ki.

- És milyenek a cseh emberek?

Híresek vagyunk a fekete humorunkról. Sokan érzéketlennek, kegyetlennek hisznek bennünket, mert még egy katasztrófáról is képesek vagyunk vicceket gyártani. De az igazság az, hogy mi így birkózunk meg a nehézségekkel. Emellett szerintem nálunk van a legtöbb ateista.

- Pedig igen jól el vannak látva templomokkal...

- Persze. Csak alig akad, aki betéved. Ilyen tekintetben nagyon különbözünk a mélyen katolikus szlovákoktól. Roppant individualisták vagyunk. Utáljuk, ha csoportosítanak bennünket. Ha egy külföldön élő lengyel vagy szlovák anyanyelvi szót hall, odamegy, hogy helló, hogy vagy. Mi, csehek elindulunk a másik irányba.

- Na, ezt mi, magyarok, ugyanígy csináljuk. A repertoárja elképesztően széles a régizenétől Janacekig. Miért pont barokkal házasította össze a flamencót?

- Ha egymás mellé rakom a barokk dalokat meg a flamencót, érzem, honnan ered az utóbbi: ugyanaz a feszes ritmika. Az emberek azt hiszik, ez valami crossover koncert, de nem, mi nem keverünk semmit, az énekesek néha bekapcsolódnak, én meg táncolok. Jaj, Antonio mellett olyan nevetséges ezt mondanom… Maradjunk annyiban: megpróbálok.

- Képzelje el, hogy épp egyedül van a brnói Janacek-házban, és egyszer csak betoppan a mester.

- Ne is folytassa, pontosan tudom, mit mondanék neki: hogy miért nem írt egyetlen csodálatos mezzo szerepet sem az operáiba?! Sőt: megkérném, hogy most azonnal írjon egyet. A három kedvenc szerzőm egyike, imádom a zenéjét. Ahányszor meghallom, beleremeg a testem.

- Igazságos az, hogy mind többet foglalkozunk az operaénekesek külsejével?

- Bonyolult kérdés. Az emberek annyira hozzászoktak a filmhez, hogy nem csak gyönyörű éneket akarnak, de látni, elhinni is a sztorit. Ezt megértem. Épp ezért kiemelt szerepe van a színrevitelnek. Másrészt viszont hatalmas elvárásoknak kell hangilag és külsőleg megfelelnünk. Vannak operaházak, ahová csakis az énekért jönnek. De tudja, mit? A komolyzenét időbe telik megszeretni. Gyakran hallom, milyen idős a közönségünk, szép lassan nem marad operakedvelő. Ez persze nem igaz. De egy operaária nem popdal, amit az ember a zuhany alatt énekel. Szóval azzal, hogy a megadjuk a fiatalabb nézőknek a látványt, bevonzzuk és megtartjuk őket, amíg megedződnek.

- Számolja még, hány nyelven beszél?

- Hm, lássuk csak: az anyanyelvemen kívül tudok szlovákul, mert Pozsonyban tanultam. Angolul és németül folyékonyan; franciául is, mert éltem ott. Tizenévesen perfekt orosz voltam, hiszen kötelező volt, de hát azt igyekeztünk nagyon gyorsan elfelejteni. Ennek ellenére gyorsan előjönne szükség esetén. Monteverdi-művek segítségével megtanultam olaszul, meg is értek mindent, de interjút még nem adnék azért.

- Van kedvenc helye Brnóban?

- A szülőházamtól néhány perc csupán biciklivel az az erdő, ahol Janacek A ravasz rókácska című operája játszódik. Nagyon közel áll hozzám ez a mű, valahányszor meghallom, látom magam előtt a helyet, ahol felnőttem.

- Mi volt a legkegyetlenebb dolog, amit valaha önről írtak?

- Biztosan volt pár ronda megjegyzés az utóbbi években is, de egy ideje már nem olvasok kritikákat.

- Van ennek bármi köze a 2012-es salzburgi Carmenhez, ami elég megosztó előadás volt?

- Na, látja, ott például borzasztó durvaságokat írtak rólam. A kritikusok néha homlokegyenest ellenkezően látnak dolgokat. Ha viszont el akarom hinni a pozitív véleményeket, adnom kell a negatív kritikákra is, különben semmi értelme. Én érzem, mikor nyújtottam jó teljesítményt, és megvan, kiknek adok a véleményére. A kritikák ritkán segítenek: nem is a tartalom, sokkal inkább a stílus miatt, ami az utóbbi években egyre durvább. És ha próbálom is ignorálni őket, az ilyesmi mindig nyomot hagy. Márpedig e nélkül is épp elég nehéz kimenni a színpadra.

Névjegy
Kétszeres Gramophone-díjas cseh mezzoszoprán. 1973. május 26-án született Brnóban. Repertoárja a barokktól Ravelen át a modern cseh művekig terjed, imád kísérletezni. Férjével, Sir Simon Rattle karmesterrel három gyermeket nevel Berlinben.

Elhunyt a legidősebb magyar fotóművész

Publikálás dátuma
2017.09.15. 17:40
Forrás: Facebook/Ata Kando
Életének 104. évében, csütörtökön Hollandiában elhunyt Ata Kandó. A legidősebb magyar fotóművész haláláról - unokája közlése alapján - Földvári Gergely zeneszerző értesítette pénteken.

Az élete utolsó évtizedeit Hollandiában töltő fotóművész vasárnap lett volna 104 éves. Ata Kandó Görög Etelka néven született Budapesten 1913. szeptember 17-én. Kislánykorában keresztneve helyett Atát mondott, vezetéknevét pedig festőművész első férje után vette fel - emlékezik a fotóművészre a Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Ház blogjának pénteki bejegyzése.

Ata Kandó 1935-ben Budapesten tanulta ki a fényképészetet, Pécsi Józsefnél tett iparosvizsgát. Magyarországon három gyermeke született, a család Budapesten élte át a II. világháborút, majd 1947-ben Párizsba mentek. Ata ott megismerkedett a szintén magyar Robert Capával és mellette dolgozott a Magnum Fotóügynökségnél.

Fotós karrierje Amszterdamban kezdődött, holland divatcégeknek dolgozott, majd az 1956-os magyar forradalom leverése után a menekülőket fotografálta Ausztriában. A képekből albumot állított össze és az eladásból befolyt negyedmillió dollárt fölajánlotta a magyar menekült gyerekek megsegítésére. 

A világhírt a dél-amerikai dzsungellakó indiánok fotózása hozta meg számára. Caracasból egy francia pap segítségével jutott el az indián törzsekhez, hogy megörökítse mindennapjaikat. Huszonnyolc évet töltött Hollandiában, majd húsz évet élt Amerikában a fia közelében, lakott az egyik lányánál Angliában. 88 éves korában visszatért Hollandiába, és élete utolsó szakaszában az Amszterdamhoz közeli Bergenben lakott. Ata Kandó 1991-ben megkapta a Pro Cultura Hungarica kitüntetést, 1999-ben a Magyar Fotóművészek Szövetsége Életműdíjjal ismerte el munkásságát.

Szerző