Műsormagazin;győzelem;Hamilton;Szingapúri Nagydíj;

2017-09-17 18:18:00

Szingapúri Nagydíj - Lewis Hamilton győzött

A háromszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte vasárnap a Forma-1-es Szingapúri Nagydíjat, ezzel 28 pontra növelte az előnyét az összetettben a négyszeres vb-győztes Sebastian Vettellel, a Ferrari német versenyzőjével szemben.

A verseny esőben kezdődött, korábban még nem rendeztek éjszakai futamot ilyen időjárási körülmények között. A rajtot a negyedik kockából a finn Kimi Räikkönen (Ferrari) kapta el a legjobban, és belülről próbálta előzni a harmadik pozícióból induló Max Verstappent (Red Bull). A két autó kerekei azonban összeértek, Räikkönen megcsúszott és Vettel autójának ütközött, a német ekkor azonban még folytatni tudta a versenyt. Räikkönen autója azonban irányíthatatlanná vált, tovább csúszott a pálya szélén, és az első kanyarban nekicsapódott Verstappen és Fernando Alonso (McLaren) autójának. Räikkönen és Verstappen számára befejeződött a verseny, és így járt Vettel is, aki sérült járművével, első légterelő nélkül a falnak ütközött.

Bejött a biztonsági autó, amíg roncsokat takarítottak a pályáról, a folytatásban Hamilton, Daniel Ricciardo (Red Bull), Nico Hülkenberg (Renault) volt az élen a sorrend, Alonsónak műszaki hiba miatt kellett kiállnia.

A 11. körben Danyiil Kvjat (Toro Rosso) hajtott bele a gumifalba, ezért ismét be kellett jönnie a biztonsági autónak.

Elállt az eső, a 29. körben már száraz aszfalt, ennek következtében gumicserék vártak a mezőnyre. A 38. körben Marcus Ericsson (Sauber) autója került közeli kapcsolatba a fallal, harmadszor volt szükség a biztonsági autóra.

A pontversenyben vezető Hamilton minden nehézségen felülemelkedve győzött, megelőzve Ricciardót és Valtteri Bottast (Mercedes).