színházak éjszakája;Uránia Nemzeti Filmszínház;Hatszín Teátrum;Kassa hajó;

2017-09-18 07:45:00

Színházi éjszakai borzongás

Több debütálóval zajlott az idei Színházak Éjszakája, a Kassa Hajón, az Urániában és a Hatszín Teátrumban. A képre kattintva galéria nyílik!

A csaknem nyolcvan éves Kassa tengerjáró hajó sok mindent megért már. De skandináv gyerekhorror színpadi adaptációjának tervelfogadása biztos, hogy most, a Színházak Éjszakáján zajlott először a hatalmas szépen felújított építményben. Magács László, a Merlin és az Átrium után erre a hajóra tette át bázisát és Trip néven szeretne új közösségi teret létrehozni. Várnagy Gábor évekig teljesített szolgálatot második tisztként a hajón, jelentős szerepe van annak megmentésében. A Színházak Éjszakáján elegáns tengerész egyenruhájában mutatta be a vendégeknek a korábban kereskedelmi áruszállítással foglalkozó, de mégis titkokkal teli monstrum múltját, rejtett zugait. A hajó szállított tökmagot, műtrágyát, ólmot, de még elefántot is, 1965-ben leselejtezték, most a Szilágyi Dezső téren horgonyoz a Dunán.

Magács László elmondta, hogy bár a hajó lesz a Trip bázisa irodákkal, próbateremmel, illetve bizonyos produkciókat, koncerteket be is fogad, ám az új saját bemutatókat helyspecifikus előadásokként képzelik el. Az első premier november elsején az Engedj be!, vagyis a már említett skandináv panelhorror lesz, Pálfi György filmrendező első színházi rendezése mégpedig a Jászai Mari téren egy jelenleg üresen álló szintén izgalmas múltú épületben. Ami a szereposztást illeti, a gyerekszereplők mellett Sörös Sándor, Szávai Viktória és Vasvári Csaba is részt vesz majd a produkcióban. - Engem izgatnak a hatások, a borzongatás, az olyan dolgok, amelyek az emberi élethez tartoznak, mégsem tudjuk, vagy akarjuk kipróbálni. De be lehet menni a színházba és valamilyen módon mégis át lehet élni – teszi hozzá Pálfi György. A történet középpontjában egy szerelem, illetve egy barátság áll.

Németh Kristóf és Karinthy Márton, a két magánszínház-tulajdonos

Németh Kristóf és Karinthy Márton, a két magánszínház-tulajdonos

A barátságnak, illetve a mester és tanítvány viszonynak a szintén új kezdeményezésként a színházi piacon megjelenő Fórum Színház szombati sorozatában is nagy szerepe volt. Németh Kristóf, aki jegyi ezt az új magánszínházi vállalkozást az Uránia Nemzeti Filmszínházban, látott vendégül mestereket és tanítványokat. Elsőként Karinthy Mártont és a Karinthy Színházban rendszeresen fellépő Balázs Andreát. Németh Kristóf elmesélte, hogy társaival helyet kerestek egy ideje, végül az Uránia mellett döntöttek, ahol albérlőként lesznek jelen. Az Uránia színpada a színház vezetője szerint kifejezetten jó adottságokkal rendelkezik. A most induló szezonban három bemutatót, elsősorban filmes színpadi adaptációk színrevitelét tervezik. Először Ron Hutchinson A forgatókönyv című darabját láthatják az érdeklődők Szente Vajk rendezésében. Az előadás a harmincas évek egyik emblematikus amerikai filmjének forgatásának kulisszái közé kalauzolja el a nézőt.

Nem teljesen új, hiszen a tavasszal nyitott, de szintén most először vett részt a Színházak Éjszakáján a Hatszín Teátrum. Erre a napra időzítették Jonathan Maitland Tagadj, tagadj, tagadj című darabjának az Orlai Produkciós Iroda által jegyzett premierjét. Az alkalomra a szerző is eljött Budapestre. A bemutató utáni beszélgetésen kellő távolságtartással és öniróniával vallott az igencsak kényes témáról, vagyis a doppingról. Arról is mesélt, hogy a pesti előadást a londoninál szenvedélyesebbnek és élettelibbnek tartja. Sőt azt is elmondta, hogy szerinte két olimpiát kellene rendezni, a doppingszert nem használók, vagyis a tiszták versenyét, illetve a doppingolók vetélkedőjét, a sportolók neve mellé odaírva, hogy ki mit szedett be. Arra a kérdésre, hogy ő milyen doppingszert alkalmaz például, ha ír, azt mondta, egyszerűen sokat sétál a parkban és ez segít.

A Színházak Éjszakája a teátrumok közötti sétákkal együtt is felfogható egyfajta doppingnak, feldob sokunkat, hogy aztán a szezonban elviseljük a hétköznapokat, hajón innen és túl.

Grundöröm a Vígben
A Vígszínház egyik leginkább várt éjszaki programja a GRUND fellépése volt. A május elsején alakult fiúzenekar a Szent István körúti sikermusical, A Pál utcai fiúk szereplőiből verbuválódott, szombaton tartották negyedik koncertjüket. Az ötlet hiánypótló telitalálatnak tűnik, hiszen a megkedvelt fiatal színészeknek igencsak jól áll a rocksztár szerep. A zenekar frontembere Ember Márk különösen a nagyszámú hölgyrajongóknak okozott örömöt, de valóban társaival együtt óriási energiákat mozgósítva képes volt örömzenévé változtatni az estét. A lassú számoknál spontán hangulati elemként több száz éjszakázó telefonjának kijelzője világította be a Vígszínház nézőterét. A zeneszerző Dés László is beszállt, a fiatalokkal együtt adta elő a Nagy utazást, melyet álló ováció követett.