Strasbourg mégsem a felcsúti kisvasútra utazik?

Publikálás dátuma
2017.09.18 10:05
FOTÓ: Népszava
Fotó: /
Politikailag semleges látogatást ígér az Európai Parlament (EP) költségvetési ellenőrző bizottságának német delegációvezetője - írja a Magyar Nemzet. A néppárti – tehát a Fidesz pártcsaládjához tartozó – Ingeborg Grässle a hétfőtől szerdáig tartó vizsgálatot kifogásoló kormánypárti véleményekre reagált, amelyek az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrzési Bizottságának (CONT)  szeptember eleji ülésén hangzottak el.

Ahogy lapunk is beszámolt róla,  Inge Gräßle, a CONT elnöke az ülésen nyilvánosságra egy levelet, amit a Miniszterelnökség vezetője, Lázár János írt a költségvetési bizottságnak. Egy részletet fel is olvastak a CONT szeptember 4-i ülésén, amiben a kancelláriaminiszter azt írta: Különösen felháborítónak tartom, és kategorikusan el is utasítom, hogy a több ezer társfinanszírozásból történetesen azt a projektet vizsgálják, amelyet a magyar miniszterelnök szülőfalujában valósítottak meg. A levélben az is szerepel, hogy a közelmúltban a magyar ellenzéki pártok miatt számos bírálat érte a kisvasutat, bezzeg az ellenzéki politikusok által vezetett településeken megvalósult projektek kapcsán nem indult vizsgálat.

Deutsch Tamás a látogatás időzítését kifogásolta, illetve hogy a Felcsútot érintő kisvasutat is ellenőriznék. Szerinte Felcsútnak az az egyetlen bűne, hogy ez az a falu, ahol születésétől kisiskolás koráig a miniszterelnök élt.

Ingeborg Grässle igyekezett cáfolni a kormánypárti kijelentéseket. Azt írta, hogy „semmilyen politikai motiváció nem áll sem a látogatás időpontja, sem a projektek kiválasztása hátterében”. Grässle leszögezte: azt vizsgálják, hogyan használják fel az uniós forrásokat. Ellenőrző rendszereket tekintenek meg, és beruházási helyszínekre látogatnak el. Kiemelte azt is, helyben nem minősítenek projekteket, az értékelő munka azt követően kezdődik, hogy a beruházásokat megtekintették.

A kilenc európai parlamenti képviselőből, az Európai Számvevőszék és az Európai Bizottság munkatársaiból álló delegáció nem csak a Váli-völgyi kisvasutat tekinti meg: a Pesti Vigadót és a 4-es metrót is „meglátogatják”, ismerkednek a Budapest szíve projekttel, de elutaznak Szekszárdra és Bajára is. Előbbi városba a Bodri pincészetre, utóbbiban pedig a turizmusban végrehajtott fejlesztésekre kíváncsiak - írja a Magyar Nemzet a közzétett program alapján. E szerint a küldöttség a civil szféra és az Állami Számvevőszék tisztviselőivel is találkozik, a delegációt Polt Péter legfőbb ügyész szintén fogadja. 

Szerző
2017.09.18 10:05

Gender-ügy: közzétette a CEU a Magyar Rektori Konferenciának írt válaszát

Publikálás dátuma
2018.08.16 20:30

Fotó: Népszava/
A rektorhelyettesek szerint a szak eltörlése hatalmas csapást jelentene az egyetemnek, sértené a magyar felsőoktatás érdekeit, ráadásul hamis érvekre hivatkozva tenné ezt a kormány.
Közzétette a CEU vezetése azt a levelet, amit néhány nappal korábban a Magyar Rektori Konferenciának küldött a gender szak megszüntetésével kapcsolatban - írja a hvg.hu.
A Társadalmi Nemek Tudománya képzést következetlenül, több irányból támadja a kormánykommunikáció - ezek egyike, hogy a Fidesz képzeletében létező gazdaságban ez nem egy "hasznos" tudás. Semjén Zsolt például még hétfőn nyilatkozta: "senki nem akar genderológust foglalkoztatni, következésképpen képezni sem kell".
A CEU a levélben hangsúlyozza, hogy ez egyszerűen nem igaz. Mint írják:
"A társadalmilag hasznos, a gazdaság és a tudományos világ által egyaránt megbecsült tudást adó programok ellehetetlenítése károkat okozna Magyarországnak és korlátozná a tanszabadságot".
Emellett tényszerű tévedésen is kapták az EMMI-t és az Igazságügyi Minisztériumot. Ezek előterjesztésükben azt írták, az egyetem évi 1-4 diákot vesz fel a szakra; holott az évi átlag 16, és gyakorlatilag lemorzsolódás sincs a hallgatók között.
Témák
genderCEU
2018.08.16 20:30

Kifogástalan talaj várja a Vidit Budapesten

Publikálás dátuma
2018.08.16 20:27
A Pancho Aréna Felcsúton
Fotó: Népszava/ Molnár Ádám
Az ősszel biztosan valamelyik európai kupasorozat csoportkörében lesz érdekelt a MOL Vidi labdarúgócsapata, melyet a fővárosban rendezendő mérkőzések után aligha panaszolnak be.
„Szerintem a felcsúti pálya állapota nem volt méltó egy BL-selejtezőhöz, de a kiesést nem fogjuk erre. Az UEFA-nak jeleztem, hogy mit gondolok a gyepről”
– ezt Niclas Carlnén, a magyar bajnok által a kedd esti, Pancho Arénában rendezett visszavágón búcsúztatott Malmö ügyvezetője mondta azt követően, hogy csapata összesítésben 1-1-es eredménnyel, egy idegenben szerzett találat miatt alulmaradt a Vidivel szemben a Bajnokok Ligája selejtezőjének 3. fordulójában. A találkozó után a fehérváriak lapunk által megkérdezett futballistája, Pátkai Máté is „borzasztó minőségűnek” nevezte a gyepszőnyeget, ám a játékos hozzátette: a feltételek mindkét fél számára egyformák voltak. 
Korábban egyébként a svédeket felkészítő Üwe Rösler és a magyar együttes vezetőedzője, Marko Nikolic is rosszallását fejezte ki a pár nap leforgása alatt feltűnően hiányossá lett felcsúti fű állapota miatt, melynek kapcsán hivatalos állásfoglalásról nincs információnk, a történtekkel kapcsolatban csak találgatásokról hallani. Nikolic például a visszavágó előtti sajtótájékoztatón azt mondta, hogy hasonlót még sehol sem tapasztalt, de azt is el tudja képzelni, hogy senki sem hibázott, csupán annyi történt, hogy valamiféle fertőzés támadta meg a füvet.
Tagadhatatlan, hogy a 2014-ben átadott felcsúti futballstadion napjainkban egyike a legkihasználtabb arénáknak. Ha csak az élvonalbeli bajnokságot nézzük, minden héten rendeznek ott meccset, hiszen a Puskás Akadémia mellett átmenetileg a továbbra is az új – a legfrissebb hírek szerint talán a télre elkészülő – székesfehérvári stadion elkészülésére váró MOL Vidi „albérlőként” használja. A fehérváriak az eddigiekben a Bajnokok Ligája kvalifikációs szakaszában is Felcsúton játszottak, az európai szövetség előírásainak megfelelően azonban a jövő szerdai, AEK Athén elleni 4. fordulós összecsapást, majd a párharc eredménytől függően a BL vagy az Európa-liga csoportkörében esedékes három hazai mérkőzést is a nagyobb befogadóképességű Groupama Arénában rendezik. Ott, ahol a Vidi nélkül is sűrű lett volna a következő hónapok programja, hiszen az őszi idényben a Ferencváros hazai bajnoki és kupamérkőzései mellett a magyar válogatott is az Üllői úton fogadja az ellenfeleket a Nemzetek Ligájában. „A Groupama Aréna büszke arra, hogy az ország legrangosabb labdarúgó-mérkőzéseinek adhat otthon 2018 őszén is. A gyepszőnyeget, a kiegészítő egységeket és az egész Arénát profi szakemberek üzemeltetik, akik az elmúlt években sikeres munkájukkal hozzájárultak Fradi és válogatott mérkőzések, vállalati rendezvények, koncertek szervezéséhez. Az üzemeltető ezeknek megfelelően készül az őszi kiemelt terhelésre is" – válaszolta megkeresésünkre Kulin Balázs, a Groupama Aréna marketing vezetője. "– A pálya a hetek óta tartó hőséghez képest most is kiváló állapotban van. Betegség nem tapasztalható, a gyepborítás teljes – ez jó alapot biztosít a következő hetekre, hónapokra. A legnagyobb kihívást ezzel kapcsolatban az időjáráson kívül a még nem teljesen ismert eseménynaptár jelenti, hiszen a Vidi csoportkörös sorsolását egyelőre nem ismerjük. Munkatársaink mindent megtesznek azért, hogy a Fradi, az MLSZ és a Vidi képviselői is elégedetten távozhassanak minden alkalommal a Groupama Arénából.” Közös érdek, hogy ne születhessen több hasonló nyilatkozat, mint Niclas Carlnéné.

Nem a mostani az első eset

A Pancho Aréna gyepét a Pharos ’95 Kft. alakította ki. Bár a fűvel már korábban is voltak gondok (nem sokkal a 2014-es átadó után felázott, sőt, mindössze egy évvel később az alatta levő csőrendszert is ki kellett cserélni), a Pharos szárnyalását ez nem akadályozta meg: a társaság azóta megbízást kapott a paksi aréna felújítására, Dunavarsányban sportcsarnokot építhet, valamint és abból is jól jöhet ki, hogy a Magyar Labdarúgó-szövetség az NB II-es kluboktól is elvárja már, hogy tegyék fűthetővé a pályák füvét – olvasható a hvg.hu cikkében.

2018.08.16 20:27
Frissítve: 2018.08.16 21:46