Ellentmondásos amerikai álláspont Trump bejelentése után

Rex Tillerson amerikai külügyminiszter azt közölte, az Egyesült Államok bizonyos feltételek mellett hajlandó teljesíteni a párizsi klímamegállapodás pontjait. A CBS-nek adott interjújában azt közölte, Washington hasznos kíván lenni ebben a kérdésben, ezért Gary Cohn, Donald Trump elnök gazdasági kérdésekben illetékes tanácsadója vizsgálja a lehetőségét a más országokkal való együttműködésnek.

Tillerson azonban azt is közölte, hogy továbbra is roppant nehéz kérdésről van szó. Az amerikai elnök júniusban jelentette be, hogy az Egyesült Államok kilép a klímamegállapodásból. Azzal érvelt, hogy a majdnem 200 ország által szentesített egyezmény valójában Kínának és Indiának kedvez „az Egyesült Államok kárára”, s szerinte országa ezzel munkahelyeket veszít. A 2015 végén megkötött megállapodás kimondja, hogy a hőmérséklet emelkedését két fok alatt kívánják tartani.

Trump nemzetbiztonsági tanácsadója, Raymond McMaster az ABC-ben szintén úgy foglalt állást, az elnök „nyitva hagyta a lehetőségét” annak, hogy egy későbbi időpontban az Egyesült Államok ismét tartsa magát a megállapodáshoz. A Fehér Ház erre azt közölte, nincs változás az elnök álláspontjában. 

Szerző

Kételkednek a Hamász ajánlatában

Történelmi esélynek nevezte a Palesztin Hatóság szóvivője, Jusszuf al-Mahmúd a radikális Hamász előző nap közzétett felhívását, amelyben a palesztinok megbékélésére tett javaslatot tíz évvel azt követően, hogy erőszakkal vette át az irányítást a Gázai övezetben. A szóvivő szerint a „jó irányba tett lépésről” van szó. 

Ugyanakkor akadnak kétkedő hangok is, nincs mindenki meggyőződve arról, hogy a Hamász komolyan gondolja az ajánlatot annál is inkább, mert a fegyveres erők feletti ellenőrzést megtartaná. Mahmúd azt közölte, várják a Hamásztól a konkrét javaslatokat.

Előzőleg Mahmúd Abbász, A Palesztin Hatóság elnökének helyettese, Mahmúd Alul óvatos derűlátásának adott hangot. Hozzátette azonban, számos olyan részlet van, amelyet tisztázni kell. Eddig minden a Fatah és a Hamász közötti megbékélési kísérlet kudarcba fulladt, pedig 2014-ben az egységkormányról is megállapodás született. 

Szerző

Kemény német bírálat a magyar kormányfőnek

Publikálás dátuma
2017.09.18. 11:09
Martin Schulz Orbán Viktorral Brüsszelben FOTÓ: POOL DIDIER LEBRUN / BELGA MAG / BELGA
Martin Schulz, a német szociáldemokraták elnöke élesen bírálta Orbán Viktor magyar miniszterelnököt. 

Az SPD-nek a vasárnapi német parlamenti választásra készülő listavezetője a Spiegelnek adott interjújában közölte, Horst Seehofer, a Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke, bajor miniszterelnök barátja, Orbán Viktor „hitet tett az illiberális demokrácia mellett”. Hozzátette, Ankarában, Moszkvában és Washingtonban is sokan hasonlóképpen gondolkodnak. Ezzel a gondolkodással azonban az „elvekhez hűen” kell szembeszállni. „Az autokraták gyűlölik az életvitelünket, lenézik a felvilágosult liberalizmusunkat, megmosolyogják a menekültpolitikánkat. Világossá kell tenni számukra: a gondolkodásuknak nem lehet helye (Európában)”.

Schulz azt is hozzátette, hogy Törökország és Oroszország között akad egy nagy különbség. Utóbbi ország az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagja, így vétójoggal rendelkezik. „A reálpolitika azonban nem egyszerű dolog” - tette hozzá. Mint fogalmazott, Putyin számára is világossá kell tenni, hogy az Ukrán kérdésben tartania kell magát a megállapodásokhoz. „Ellenkező esetben nem oldjuk fel az országgal szemben elrendelt büntetőintézkedéseket” - fejtette ki.

A német igazságügyi miniszter is nekiment Orbánnak

Heiko Maas Forrás: Faceboo<em style="font-size: 14px; background-color: rgb(255, 255, 255); color: rgb(0, 0, 0);"><strong><em><strong>agyobb nyomást kell gyakorolni azokra az országokra, melyek úgy gondolják, hogy az érvényes jog fölé helyezhetik magukat. Ha valaki megsérti a jogot, azt szankcionálni kell"</strong>&nbsp;</em>- vélekedett Maas.&nbsp;A dpa azt írja: Maas nem akarja megengedni a magyar miniszterelnöknek, hogy az Európai Bíróság ítélete ellenére kitartson elutasító hozzáállása mellett a menekültek befogadása terén.</strong></em>

Heiko Maas Forrás: Faceboo

Legutóbb Heiko Maas szociáldemokrata német igazságügyi miniszter bírálta Orbánt annak kapcsán, hogy a magyar kormányfő kétkedve fogadta az Európai Unió Bíróságának a kvótaperben hozott ítéletét, és kijelentette: az semmire nem kötelezi Magyarországot. Maas szerint nagyobb nyomást kell gyakorolni azokra az országokra, melyek úgy gondolják, hogy az érvényes jog fölé helyezhetik magukat. "Ha valaki megsérti a jogot, azt szankcionálni kell" - vélekedett.

"Ha valaki semmibe veszi a bíróság ítéletét, annak pénzügyi következményei kell, hogy legyenek. Aki a menekültkérdésben megbontja az európai összetartást, az ne számítson anyagi kérdésekben európai szolidaritásra" - húzta alá a német miniszter, hozzátéve:"aki független bíróságok ítéletét nem tartja tiszteletben, az a jogállamiság minden elvének búcsút int".

Szijjártó vádaskodással reagált
Az Európai Bíróság döntése nem kötelezi Magyarországot semmire - reagált a német igazságügyi miniszter szavaira Orbán korábbi kijelentésével Szijjártó Péter. A Magyarországnak szerződések szerint járó uniós forrásokat összekötni az illegális bevándorlással sumák dolog - közölte, hozzátéve: Ne hallgassuk el azt a tényt sem, hogy képmutatás Magyarországot számon kérni, amikor az uniós tagállamok a kvóta szerinti vállalásaik mindössze 25 százalékát teljesítették" - tette hozzá Szijjártó Péter.
A külügyminiszter teljes közleményét itt olvashatja el!

 

Az osztrákokkal is többször volt vitánk

Christian Kern balliberális osztrák kancellár többször is kemény bírálatot fogalmazott meg az Orbán-kormánnyal szemben. Szerinte Magyarország (és Lengyelország) felszámolja a demokráciát és a hatalmi ágak szétválasztását, valamint korlátozza a sajtószabadságot". Szijjártó Péter erre úgy reagált, hogy Kern Magyarország szidalmazásával próbál belpolitikai népszerűtlenségén változtatni, Martin Schulzhoz, a német szociáldemokraták (SPD) kancellárjelöltjéhez hasonlóan. Elutasítjuk "ezt a liberális gőgösséget" - mondta.

Emlékezetes, hogy az osztrák szociáldemokrata kancellár először a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív német lapnak azt mondta (Maashoz hasonlóan): az unió szabályainak megsértése esetén csökkenteni kell Magyarország és Lengyelország uniós támogatását. Mint fogalmazott: a demokráciának mindig a pluralizmuson kell alapulnia, azonban "gyújtogatók vannak a házunkban", ezért örvendetes, hogy az Európai Bizottság "nagyon határozottan nemet mondott". 

Christian Kern Orbán-kormányt bíráló első interjújáról bővebben itt olvashat!

Szerző