A népzene utolsó órája

Publikálás dátuma
2017.09.30. 07:46

Húsz éve kezdődtek Európa egyik legjelentősebb hangszeres népzenei gyűjteményének, az Utolsó Órának a felvételei a Fonóban. Idén jubileumi koncertsorozatot rendeznek, amelyen a régi mesterek mellett fiatal városi népzenészek is színpadra lépnek.

Éppen húsz éve kezdődtek Európa egyik legjelentősebb hangszeres népzenei gyűjteményének, az Utolsó Órának a felvételei a Fonóban. Idén ősszel – a Hagyományok Házával együttműködve – jubileumi koncertsorozatot rendeznek, amelyen a régi mesterek mellett fiatal városi népzenészek is színpadra lépnek.

Az Utolsó Óra program Kelemen László zeneszerző és népzenekutató, a Hagyományok Háza főigazgatójának kezdeményezésére indult, 1997-ben. A projekt fővédnöke Glatz Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia akkori elnöke volt, szakmai támogatója az MTA Zenetudományi Intézete és a Néprajzi Múzeum, lebonyolítója a nem sokkal korábban létrejött Fonó Budai Zeneház. A teljes programban 112 zenekart láttak vendégül; egy-egy falusi társulat átlagosan négy-öt napot töltött Budapesten, s több mint 1200 órányi Kárpát-medencei zenét rögzítettek. Ebből a hatalmas matériából válogatták ki a 68 CD-t tartalmazó Új Pátria sorozatot. Most, az évfordulóra ebből a szériából újra kiadják azt a 18 lemezt, amelyek jelenleg már nem hozzáférhetők.

Kelemen László szerint „az évforduló megünneplésének akkor van értelme, ha az a mának is tud üzenni. A négy éven át, 2001-ig tartó Utolsó Órában ma is rengeteg a kiaknázatlan lehetőség, amit a fiatalok, a jövő generációi hasznosítani tudnak.”

Agócs Gergely népzenész-népzenekutató, a Hagyományok Háza tudományos munkatársa, az Utolsó Óra egyik legaktívabb gyűjtője szerint „az 1990-es években nyilvánvalóvá vált, hogy a hangszeres népzenei hagyomány területén hamarosan lezárul egy évezredes korszak. Az volt az alapgondolat, hogy bemutassuk: létezik egy, a Kárpátok övezte régiót összekapcsoló egységes, régi, hangszeres zenei nyelv. A falvak zeneszolgáltatói a cigány kisebbség köréből kerültek ki, akik négy-öt egymás mellett élő etnikum zenei igényeit is ki tudták szolgálni. A magyar, szlovák, ruszin és erdélyi román falvakban élő vonós cigányzenészek muzsikája az élő vokális zenefolklór mentén, illetve egy még régebbi hangszeres kultúra, a pásztorokra jellemző furulya- és dudazene továbbélése mellett formálódott. Az Utolsó Óra sikeréhez szükség volt a gyűjtésben részt vevő idős, sokszor beteg falusi emberek jóindulatára, szeretetére, elkötelezettségére. A legtöbben közülük azzal a lelkülettel adták át tudásukat a stúdió gépeinek, hogy ez a budapesti látogatás életük utolsó nagy utazása. Olyan odaadással muzsikáltak vagy énekeltek, ahogyan azt a koncertpódiumokon szereplő művészek közül is csak kevesen tudják.”

Horváth László a Fonó igazgatója elmondta: a szombaton induló jubileumi koncertsorozatban megidézik a húsz évvel ezelőtti gyűjtési alkalmakat. Vendégül látják a még élő, idős mestereket, de a tanítványok, a fiatal városi népzenészek is lehetőséget kapnak a bemutatkozásra.

Zsidó és cigány népzenei gyűjtés
Az Utolsó Óra program fontos kiegészítője volt a 2014-es kárpát-medencei zsidó és cigány népzenei gyűjtés, amelyet a Magyar Holokauszt Emlékév keretében hirdetett meg a Hagyományok Háza. Erdély, Kárpátalja, Felvidék és a mai Magyarország területéről olyan zenekarokat hívtak meg a Fonóba, akiknek repertoárjában fellelhetők a holokauszthoz, a cigánysághoz vagy a zsidósághoz kötődő énekek, hangszeres dallamok. Emlékezetes sikert aratott a técsői Csernavec Jóska és zenekara vagy a Mezőségből érkező Csengeri Árpád prímás és a mocsi zenészek.

Infó:

Szeptember 30.

18.30 „Ilyen volt az Utolsó Óra gyűjtés” – vetítéssel egybekötött kerekasztal-beszélgetés

20.00 Versendi Kovács József tamburaprímás és tanítványainak koncertje

21.30 Táncház az idei kalotaszegi prímásverseny győzteseivel és az Erdőfű zenekarral

Fonó Budai Zeneház

További koncertek: október 18., november 8., december 6.

Szerző

Pucér Mona Lisát is rajzolt Leonardo?

Publikálás dátuma
2017.09.29. 13:09
Illusztráció/AFP
Ruhátlan modellt ábrázoló szénrajzot találtak egy francia reneszánsz gyűjteményben, ami a Mona Lisa vázlata lehet - írta a BBC hírportálja alapján az MTI.  A szakértők a párizsi Louvre Mona Lisájának vizsgálata után úgy vélik, a vázlatot "legalább részben" Leonardo da Vinci készítette.  A szénrajz 1862 óta a Párizstól északra lévő Chantilly palota Condé múzeumának reneszánsz gyűjteményének része.

"Az arc és a kéz kidolgozottsága valóban figyelemre méltó, nem egy gyenge másolatról beszélünk. Olyan munkáról van szó, amelyen Leonardo élete vége felé a Mona Lisával párhuzamosan dolgozhatott" - mondta el Mathieu Deldicque kurátor az AFP hírügynökségnek. Szinte bizonyos, hogy egy olajfestmény előtanulmánya a rajz - tette hozzá.  Bruno Mottin, a Louvre szakértője megerősítette, hogy a szénvázlat Leonardo életében született.

 Deldicque több bizonyítékot is felsorolt, melyek Leonardo szerzőségét támasztják alá: a kezek és a test mindkét képen szinte azonos, a portrék majdnem ugyanolyan méretűek, a modell alakja körül található kicsiny lyukak arra utalnak, hogy a rajz alapján a kerültek a körvonalak a vászonra.  Mottin azonban rámutatott, hogy a rajz tetején, a fej közelében látható vonalkázást jobb kezes művész készítette. "Időbe telik a bizonyítás. A szénrajz rendkívül törékeny, ezért nagyon nehéz vizsgálni"- magyarázta Mottin.

Szerző
Témák
Mona Lisa

Tüzes ló - Kormolnak

Szeretek kimenni a piacra, megnyugtat. Tudom, hogy ha a jászszentandrási házaspár standjához megyek, édes répát kapok, nem olyat, ami a vegyszertől szinte savanyú. Látom, ahogy a szentistváni ember – aki nullától kilencvenkilenc évesig minden hölgyet „fiatalasszonynak” szólít - a metszőollója hegyével még lecsippentgeti az elszáradt kacsrészeket a gazdag aromájú otellóról, s elmondja, hogy késő este, kislámpával a fején szüretelte a hajnalban kihozott árut. Csak pár fej fokhagymát és négy-öt darab, készre sütött, halványsárga bélű sütőtököt pakol ki asztalára az idős mezőkövesdi néni, de biztos, hogy a kicsi gerezdek százszor aromásabbak kínai tucattársuknál, s a mézédes tökcsemege is lazán kenterbe veri a nemzetközi mezőnyt.

Hazaérve épp a szihalmi tejestől vett túrót pakoltam ki, amikor csengettek. Egy fekete ruhás férfi és egy fekete ruhás nő állt a kapuban, azt mondták, a Főkétüsztől jöttek. Majdnem visszaválaszoltam nekik, hogy „Müszi” esetleg „Sztaki”, de aztán mégse. Közölték, hogy a kéményt jöttek ellenőrizni, s mivel a ház nemcsak lakóhely, hanem egy pici betéti társaság „székhelye” egyben, pénzt kell fizetni a szolgáltatásért, nem is keveset.

Nem lakom nagy településen, de hosszú listájukon láttam, hogy bizony az én kis falum maga a vállalkozók paradicsoma. Cége van a fodrásznak, a tehenesnek, a kárpitosnak, az asztalosnak, a burkolónak, a vízvezetékszerelőnek, a szabónak, de még az alsós tanítónéninek is, akik nyaranta táborozni viszi a gyerekeket. Pártunk és kormányunk ismét „ügyesbe” lavírozta az ő népét, amikor tavaly nyáron hurrá-kommunikációval eltörölte a magánszemélyek kötelező kéményseprési díját, ám egyben előírta, hogy minden olyan ház után fizetni kell, ahová céget vagy telephelyet jelentettek be. Mindegy, hogy fő- vagy mellékállású vállalkozásét, sőt az is mindegy, hogy alvó, netán szüneteltetett cégről van szó, a seprésért fizetni kell, punktum. Két kémény esetén harminchárom ezer forintot. Kibújni nem lehet, jönnek, ellenőriznek, s aki nem sepertet, azt jól meg is bírságolják.

A fekete ruhás azzal vigasztalt, hogy ő legalább tényleg belenézett a kéménybe, s mindenféle műszerrel megmérte. Bólogatott persze, amikor azt fejtegetettem, hogy vajon mást mutatnának-e a kijelzők, s másként eregetné-e a füstöt a kéménybelső, ha csak a nyugdíjas anyám élne itt, cégtelenül. S hogy ha a kormány így, akkor mi meg amúgy: a szomszédos üres telekre majd jól átjelentjük a telephelyet, s keressék ott a kéményeket, ha nagyon akarják. Megérti ő a haragot, mondta erre előzékenyen, hisz más helyütt a feldühödött lakók még a kapuajtót is rájuk csapták, kávét sem kaptak tejszínnel meg mandulás-fajhéjas sütivel, mint itt, de hát a törvény, az törvény.

Másnap csengetett a postás, s azt kérdezte, voltak-e nálunk a kéményseprők, s jól „lehúztak-e” minket is, ahogy a faluban még oly sok embert. Majd odaadott egy szórólapot, aznap reggel jött, mindenkinek, névre szólóan. A Főkétüsz (Fővárosi Kéményseprőipari Kft.) arról értesített, hogy október 31-ig ötven százalékos kedvezménnyel ellenőrzik a „vállalkozói” kéményeket.

Ne kormoljunk tovább: tényleg nagyon hülye országban élünk.

Szerző
Doros Judit