Mianmar;hajótörés;rohingyák;

2017-09-30 07:36:00

Humanitárius rémálom Mianmarban

Legkevesebb 60 ember vesztette életét Banglades partjainak közelében, amikor egy Mianmarból menekülő rohingyákat szállító lélekvesztő hajótörést szenvedett, közölte a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM). Az első hírek 12 halálesetről szóltak a csütörtök esti hajótörés kapcsán, de pénteken az IOM szóvivője közölte, 23 holttestet megtaláltak, 40 személy holléte még nem ismert, becslésük szerint minimum 60 halottal kell számolni. A túlélők elmondták, a bárkán 80-an utaztak köztük 50 gyerek, egész éjszakát a nyílt vízen töltötték étel és ital nélkül, amikor a partoktól nem messze, viharba kerültek.

A muszlim rohingya kisebbség mianmari üldöztetéséről csütörtökön tárgyalt az ENSZ Közgyűlése. António Guterres főtitkár humanitárius és emberi jogi rémálomnak nevezte tömeges menekülésüket. Az utóbbi néhány hétben ugyanis több mint félmillióan menekültek a szomszédos Bangladesbe, miután nyár végén a nyugat-mianmari Arakán szövetségi államban – rohingya szélsőségesek összehangolt támadásait követően – a mianmari hadsereg etnikai tisztogatásba kezdett.