MSZP;Korózs Lajos;Idősek Világnapja;13. havi nyugdíj;

2017-10-01 17:43:00

Az MSZP 120 ezres 13. havi nyugdíjat vezetne be - Cinikusan reagált a Fidesz

Egységesen 120 ezer forintos 13. havi nyugdíj bevezetését javasolja Korózs Lajos, a parlament népjóléti bizottságának szocialista alelnöke. Erről az MSZP szakpolitikusa az idősek világnapja alkalmából tartott budapesti sajtótájékoztatóján beszélt vasárnap.

Korózs Lajos elmondta, hogy az MSZP országos elnökségének hétfői ülésén fog javaslatot tenni az egységes 120 ezer forintos 13. havi nyugdíjra, figyelemmel arra is, hogy jelenleg a nyugdíjasok közel kétharmadának nyugdíja még a 120 ezer forintot sem éri el. Az öregségi nyugdíj minimumát kétszeresére emelné az ellenzéki párt, miután mintegy 70 ezer embernek az öregségi nyugdíja, további 270 ezernek pedig a nyugdíjszerű ellátása kevesebb mint 50 ezer forint - fűzte hozzá.

Korózs Lajos elmondta azt is, hogy pártja visszatérne a nyugdíjak svájci indexálásához, és eltörölné a nyugdíj melletti munkavégzés korlátozását. A nyugdíjasok 2013 óta csak úgy dolgozhatnak a közszférában, ha lemondanak nyugdíjukról pedig ők már megfizették ennek az árát, ráadásul az országos orvos, illetve tanárhiányt ismerve munkába állásukkal csak segítenek az országnak - jegyezte meg.

Az ellenzéki politikus szerint a Fidesz megkárosítja a nyugdíjasokat és nyerészkedik rajtuk, hiszen a kormánypártban tudták, hogy nagyobb lesz az infláció a költségvetési törvényben rögzítettnél, mégsem adták oda a nyugdíjasoknak, ami járt, csak majd nyugdíjprémium formájában egy összegben novemberben. De ez nem nyugdíjprémium, ez már év elején megillette volna a nyugdíjasokat, mégis 10 hónapig használta a Fidesz - bírált Korózs Lajos, az inflációs különbözet kamatokkal együtt történő kifizetését sürgetve. Hozzátette, Orbán Viktor megszüntette a korhatár alatti, a korkedvezményes és a korengedményes nyugdíjakat, de - mint mondta - Botka László kormánya jövőre ismét létrehozza. Botka-kormány az adómentes szolgálati nyugdíjat is visszaállítja - mondta. Az MSZP képviselője arra az újságírói kérdésre, hogy az ellenzéki párt nyugdíjasoknak szóló ígéretei mennyibe kerülnek, annyit mondott: "nem kell átcsoportosítani".

 Fidesz szokás szerint azzal válaszolt, hogy a 13. havi nyugdíjat épp az utolsó szocialista kormány szüntette meg. A kormány kiszámítható nyugdíjakkal gondoskodik az idősekről és betartja a törvényeket – erről már Novák Katalin, a humántárca családpolitikai államtitkára beszélt az idősek világnapján tartott minisztériumi tájékoztatón, ahol a nők 40 nyugdíj céljaként azt emelte ki, hogy a nagymamák unokáik mellett lehessenek. Nyitrai Zsolt stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott pedig az időseknek kedvező rezsi- és áfacsökkentést sorolta és bejelentette, hogy már minden megyében alakultak nyugdíjas szövetkezetek. Előkerült, hogy nem leszünk bevándorló ország, a kormány megbecsüli az időseket, míg az ellenzék szerinte becsmérlően beszél róluk.