Nem sejtetett túl fényes jövőt a Petőfi Irodalmi Múzeum Jövő-Idő alcímet kapott IX. Budapest Transzfer Fesztivál fekete plakátja, és a visegrádi országok rendszerváltás előtti jövőképéről és annak megvalósulásáról szóló beszélgetés sem adott sok alapot az optimizmusra. A PIM főigazgatója, Prőhle Gergely moderálta, másfél órás beszélgetésben a felvidéki Hunčík Péter író, pszichiáter, Václac Havel volt tanácsadója, Kemény István író, a lengyel Rafał Wiśniewski volt nagykövet, a Lengyel Intézet volt vezetője, és a cseh Michael Žantovský író, diplomata, Václac Havel egykori tanácsadója vett részt.
Wiśniewski elmondta, Lengyelországban több kísérlet volt a szovjet uralom megdöntésére, de ezek elbuktak. Így jutottak arra, hogy a térségbeli országoknak együtt kell működniük, ennek volt eszköze 1989 előtt Közép-Európa politikai koncepciója. Ehhez azonban félre kellett tenni a történelmi sérelmeket.
Prőhle Gergely a sérelmi politizálással kapcsolatban Hunčík Pétert kérdezte, mint a magyar-szlovák ellentétek megtapasztalóját. - A szlovákiai magyarok kisebbségi ügyekért küzdöttek. 1988-ban viszont páran fiatal írók írtunk egy levelet a pártvezetésnek arról, hogy az országban nem lehet senki szabad, és nem kisebbségi, hanem emberi jogokat kértünk. Rádöbbentünk, hogy önállóan nem érünk el semmit, oda kell állni azok mellé, akiknek Csehszlovákia demokratizálása volt a cél. Úgy gondoltuk, ha van egy határok nélküli Európa, ahol mindenki kisebbség, akkor a mi életünk minőségileg változhat - mondta Huncík és hozzátette, azt az Európát, amit ők elképzeltek, csak kisebbségi mentalitással lehet megcsinálni. Egy kisebbséginek természetes, hogy feláldoz valamit a szuverenitásából Európa számára, ezt a nemzetállamok nem fogják megtenni. A probléma, hogy a Nyugat is nemzetállamokban gondolkodik.
Žantovský szerint főleg kulturális ügyekben van egyetértés, de a V4-ek politikaliag nem találtak közös pozíciót. - Ironikus, hogy az egyetlen közös politikai téma a menekültügyi kvóta rendszer ellenzése. Nem vagyok abban biztos, hogy Antall József és Václav Havel erre gondolt volna, amikor elkezdték a V4-et.
Kemény István szerint Közép-Európa a Nyugat és a Kelet közötti sehova sem tartozást is jelenti, az itt élők emiatt frusztráltak és félnek a jövőtől. - 89-ben megdőlt a legnagyobb utópia, ami létezett. Utána egy kisebb utópia és optimizmus jött. De ennek vége. A disztópia átvette a helyét és pesszimizmus érezhető, ha a jövőről beszélünk - mondta. Wiśniewski ehhez hozzátette, szerinte azért is pesszimisták az emberek, mert a lengyelek a németek, a magyarok Ausztria életszínvonalát veszik alapul. Szerinte a térség érdekei közösek, a V4-országok képviselői Brüsszelben hasonlóan szavaznak. Hunčík erre megjegyezte: -Amikor baj van, együttműködünk, mert a körülmények rákényszerítenek, de ez nem belülről jön. Most a menekültválság az ok. Isten óvjon bennünket attól, hogy problémák nélkül működjön Európa.
Kemény István megjegyezte, ha sok jövőkép nélküli ember él egy helyen, ott nem lesz jövő. Szerinte a jövőtlenséget kollektív lelki betegségként kellene diagnosztizálni és kezelni például büszkeséggel. Žantovský szerint az itt élőkben az is közös, hogy nem bíznak az utópiákban, a mestertervekben, a fejlődésben, mert az ellenkezőjét tapasztalják. Szerinte ez nem pesszimista megállapítás, hiszen ha az utópiák nem tartanak örökké, akkor a disztópiák sem. A dolgok jobbak lesznek, majd rosszabbak és ismét jobbak.
