Veréb György: ez szerelem volt, amely még ma is tart

Az élő legendaként emlegetett egykori futballkapus egész életében hű maradt egyesületéhez, Veréb György lassan fél évszázada a DVTK szolgálatában áll.

- Januárban lesz 50 éve, hogy Diósgyőrben van. Miért maradt?

- Valóban nem szokványos dolog ez, főleg napjainkban, amikor megannyi edző és játékos vándorol. A Miskolci VSC igazolt le elsőként, majd tagja lettem a megyei ifi,- később az országos válogatottnak, s 1968 elején kerültem a Diósgyőrhöz. Már akkor sem volt idegen számomra a környezet, jól sikerült a bemutatkozás is. Megkedveltek, a diósgyőri család részévé váltam. El sem tudtam volna képzelni, hogy bárhova máshova igazoljak, akkor sem, ha hívtak. Ez szerelem volt, amely még ma is tart.

- Tudatosan gondolt arra, hogy munkáját Diósgyőrben folytatja?

- Arra készültem, ha abbahagyom, mindenképp a kapusokkal foglalkozhassak. Még a korábbi években is fejlesztettem tudásomat, hiszen mindig lehet újat tanulni. Tudásomat addig tudtam gyarapítani, hogy 1997-98-ban a magyar olimpiai válogatott kapusedzője lehettem.

- Volt megyei,- ifjúsági- és olimpiai válogatott is. Mennyire elégedett ezzel, nem hiányol valamit?

- A pontos statisztika szerint 802 tétmérkőzésen védtem, amit hivatalosan jegyzőkönyveztek (NB I, NB II, NB I/B. valamint nemzetközi mérkőzések, MNK és KEK). Sokan mondták már, hogy “de, hát a nagy válogatottban miért nem játszottál”? Talán a termetem miatt, 176 cm voltam akkoriban. Úgy hiszem, elégedett lehetek minden eredményemmel, a sok meccsel. Bár nem voltam A-válogatott, nem panaszkodom. Ettől függetlenül nagyon elégedett vagyok a pályafutással, ami mögöttem áll.

- Az 1979-es olimpiai válogatottat szinte csak DVTK-játékosok adták (nyertek is két selejtezőt). Abban a szezonban klubjával bronzérmes lett a bajnokságban. Össze lehet hasonlítani a két élményt?

- A címeres mezt magunkra ölteni megtiszteltetés volt, azt hiszem annál nagyobb és felemelőbb érzés nincs a világon. A harmadik hely is hatalmas sikerélmény volt azonban, akkor az egész város ünnepelt. Sajnos előtte- és azóta sem értünk el ennél jobb, vagy ehhez hasonló eredményt. Bízom abban, ez megvalósulhat még a jövőben, a szurkolók nagyon várják a sikert.

- Mi volt a titkuk?

- A bronzérmes csapatunk egy korosztály volt, 5-6 év alatt jött össze ez a gárda, de utána annyira egyben voltunk, hogy egymás gondolatát is tudtuk. Megvolt az egység, az összetartás, talán ez volt az, ami miatt a dobogó alsó fokán végezhettünk. Mindenki vár ehhez hasonló eredményt azóta is, Bódog Tamással, jelenlegi edzőnkkel, a motivációjával, a győzni akarásával meg lehet ez az irány.

- Az olimpiai válogatottnál Lakat Károllyal is együtt dolgozhatott, milyen volt a közös munka?

- Karcsi bácsi nem csak edző, de tanárunk is volt. Olyan érzéke volt a játékosokhoz, amely nem sok embernek adatik meg. Közel állt hozzánk, ugyanakkor a fegyelmet és a kiváló munkát is megkövetelte. Csak pozitív emlékeim vannak vele kapcsolatban.

- Aktív évei után edző lett, de nem hiányzott az, hogy ön állhasson a kapuban?

- Védtem egy meccsen még 1998-ban, az összes kapusom sérült volt, én pedig akkor voltam 49 éves. Fantasztikus volt ott állni újra, könnyekkel a szememben jöttem le a pályáról, s a meccs is jól sikerült. Egyébként szerencsém volt, hiszen mikor abbahagytam a labdarúgást ‘90-ben, utána egyből a kapusokkal kezdtem foglalkozni, edzőmeccseken visszaálltam néha védeni, volt átmenet a kettő között, így nem éreztem ennek hiányát.

- Kapusedzőként milyen volt fiatalokkal együtt dolgozni, főleg, ha tehetséget talált köztük?

- Ennyi év tapasztalatával a hátam mögött már hamar észreveszem, ki az, aki kiemelkedőbb. Sajnos fájó emlékem ezzel kapcsolatban Rakaczki Bence, aki kimagasló tehetség volt, hosszú évekre megoldhatta volna a kapusproblémát Diósgyőrben. Nagyon tehetséges, emberileg és technikailag is fantasztikus gyerek volt, Isten nyugosztalja. Egyébként mindig jó együtt dolgozni a fiatalokkal, hálásak és lelkesek voltak mindig, amikor én edzettem őket.

- Jelenleg Bódog Tamás szakmai tanácsadója. Mivel telik a munkája?

- Nagyszerűen tudok együttműködni Tamással, miatta is maradtam részben. Az ő kérése volt, hogy dolgozzunk még együtt a tapasztalataim és tanácsaim miatt, amelyeket igényel is, odafigyel a szavamra. Minden napom olyan, mint korábban kapusedzőként volt, csak most kívülről nézem ezt, de utazom velük minden meccsre, és segítek meglátásaimmal amiben tudok.

- A szurkolók élő legendaként,- míg a DVTK-család kiváló szakemberként tekint önre. Milyen érzés, hogy ennyien szeretik?

- Szavakkal szinte el sem mondható, amit ezzel kapcsolatban érzek, nagyon jólesik. Bárhová megyek akár a városban, vagy a meccseken, mindig odajönnek hozzám beszélgetni az emberek, sokan üdvözölnek és ez fantasztikus. Szép emlékek és gyönyörű pályafutás köt Diósgyőrbe, megannyi díjat kaptam, köztük Nívódíjat és díszpolgári címet, az elismerés ezekben is megmutatkozik. Igyekeztem ennek megfelelően dolgozni egész életemben.

Névjegy

1949. december 10-én született Mérán. Tizenöt évesen került anyaegyesületéhez, a Miskolci VSC-hez. Tagja volt a DVTK 1977-es és 1980-as Magyar Kupa győztes csapatának is. Eredményes pályafutása elismeréseként több kitüntető cím birtokosa: 1992-ben a belügyminiszter dísztőrt adományozott számára sport- és munkateljesítményéért, 2003-ban Miskolc város közgyűlése Nívó-díjjal jutalmazta, a 2005. és 2007. évben a megye legeredményesebb edzője labdarúgásban, 2006-ban az abaújszántói Szent Ivó Borlovagrend tiszteletbeli tagja, 2007-ben szülőfaluja, Méra díszpolgári címet adományozott számára.