Nincs jó válasz arra a fontos kérdésre, hogy higgyünk-e azoknak a politikusoknak, akik lecserélik régi politikai hitvallásukat egy újra. Nem azokra a pragmatikus politikusokra gondolok, akik kompromisszumok árán jó, de ritkán tökéletes megoldásokat találnak a politikai élet dilemmáira; előttük le a kalappal.
Kissé leegyszerűsítve a dolgot, két típus jár az eszemben. Az egyik az, aki opportunizmusból félreteszi, esetleg elárulja az eszméit azért, hogy a politikai pályafutását egyengesse. A másik az, aki lelkiismeretére hallgatva kiáll a sorból és egy új politikai gondolkodásmódot alkalmaz.
A mai cinikus világban a legtöbben opportunizmust feltételeznek a közéleti szereplőkről, különösen akkor, ha személyesen nem ismerik a körülményeket. Köpönyegforgató, mondják. Pénzért tette. Gerinctelen. Ha ismerik az illetőt, akkor esetleg találnak mentséget. Nagy családja van, valamiből meg kell élnie. Átállt, de azért talán „belülről” gyengíti a rendszert.
Ítéletünkben döntő tényező a pálfordulás iránya. Ha az opportunista új pozíciója hasonlít a sajátunkhoz, akkor megértőbbek vagyunk. Ha az új irány eltér a miénktől, akkor nincs mentség. Gerinctelen fráterrel állunk szemben.
A múlt héten felfigyeltem Grigorij Rodcsenkov nevére. Ő volt a moszkvai Doppingellenes Központ igazgatója. A központ azonban inkább Dopping Központ volt, egy bizonyos Vitalij Mutko miniszterelnökhelyettes irányítása alatt. Az orosz sportolókat készítették elő a nagy versenyekre, elsősorban az olimpiákra.
Rodcsenkov elődei közül Nyikita Kamajev már nem él. A Kreml megtudta, hogy őszinte könyvet ír az intézmény tevékenységéről. Szívszélhűdésben váratlanul meghalt. Az intézmény volt elnöke, Vjacseszlav Szinev szintén váratlanul halt meg. Amikor Rodcsenkov megtudta, hogy az ő „öngyilkosságát” tervezik, gyorsan lelépett.
Mivel további részletek nem állnak rendelkezésemre, nem tudom eldönteni, hogy mit tételezzek fel Rodcsenkovról. Az hasznos, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tudomására hozta, amit tudott – és amit tett. Adataiból kiderül, amit eddig csak sejtettünk: az orosz doppingolás vádja bizonyíthatóan igaz. Ugyanakkor Rodcsenkov őszintén elismeri, hogy hosszú éveken át nem állt ellen feletteseinek, s hogy még most is „nehéz az igazságot elmondani.” (Családja Moszkvában van.) Tehát bűnös a javából, de most feltárja bűneit. Vajon miért? Félt, hogy meggyilkolják? Félt, hogy szerepe kiderül? Lelkiismerete feltámadt? Higgyünk neki? Rendes ember?
Jó válasz csak akkor lenne, ha ismerném Rodcsenkovot. Nem ismerem. Egész életemben csupán néhány embert – több magyart is – ismertem elég jól ahhoz, hogy biztos legyek: ezek az emberek hosszú vívódás után, lelkiismeretükre hallgatva váltottak. Gyakran számukra veszélyes helyzetben lépték át a Rubicont. Őszinteségük – az én szememben - kétségtelen.
Egyikük néhány nap múlva lenne 100 éves. Róla szól a tárcám jövő szerdán.
