Orbán és az őcsényiek

A menekültválság próbára tesz mindenkit, elsősorban az ország vezető politikusait. Nyilvánvaló, hogy számukra elsődleges a népszerűségük fenntartása és hogy a legközelebbi választás után is az ország irányítói maradjanak. Természetesen egyetlen ország sem szeretné, ha a migránsok elözönlenék területét, ha megpróbálnák kultúrájukat, vallásukat, szokásaikat az őket befogadókra rákényszeríteni. Azt sem lehet elvárni, hogy a munkát, megélhetést biztosító országok segítőkészségük miatt bármiben hátrányt szenvedjenek. A nyugati társadalmaknak már nagy tapasztalatuk van az egymás mellett élés gyakorlatát illetően.

Az EU-országok lakói és politikusai óriási kihívás előtt állnak: kezelniük kell a menekült hullámot. Kivéve miniszterelnökünket, mindegyik felelős kormányfő igyekszik humánus megoldást találni. Ezt kívánja tőlük az emberiesség, a keresztények számára kötelező segítőkészség. Kétségtelen, nem könnyű helyes döntést hozniuk. Mielőtt bármiféle közös határozatra jutottak volna, már itt volt több százezer menekült.

Az EU országok vezetői meglehetősen későn jutottak el az országok gazdasági erejét figyelembe vevő kvóták megállapításáig. Hazánknak 1294 menekültet kell befogadnia, a döntést Orbán Viktor is megszavazta. Annak ellenére, hogy hazánk miniszterelnöke már a kezdet kezdetén mereven elzárkózott a menekültek befogadásától. Semmiféle megértést, jó szándékot sem jelezve, már akkor kemény hangon kijelentette, amikor még fogalmunk se volt az exodus mértékéről, hogy nekünk nincs szándékunkban migránsokat engedni az országba. Belpolitikai szempontból ez kétségkívül hasznos volt számára, hiszen kimondva-kimondhatatlanul, de senki sem örül annak, ha városát, faluját bizonytalan egzisztenciájú idegenek lepik el. Helyzetünk megkönnyítése érdekében a kormány a déli határon hosszú kerítést húzatott fel.

Jómagam a Széchenyi-díjasoknak adott egyik vacsorán már a kezdet kezdetén szóvá tettem, hogy véleményét nem elég humánusan, diplomatikusan fejtette ki. Ezt az empátiát, az erkölcsi megfontolások hiányát nehezményezte a nyugati országok vezetése és sajtója is, amikor a bevándorlás már oly méreteket öltött, hogy az EU egyik legfontosabb gondjává vált. Szilárd meggyőződésem, hogy ilyen esetekben rendkívül fontos a hazájukat különböző okok miatt elhagyó embertömegek semmiképpen sem ellenséges kezelése. Szerencsére nálunk is vannak olyanok, akik lehetőségeikhez képest – saját félelmüket legyőzve – próbálnak segíteni.

A sok kivétel között meg kell említeni az őcsényi panziótulajdonost, aki volt olyan bátor és tisztességes, hogy néhány napra felajánlotta üres szobáit a törvényesen hazánkban tartózkodó menekülteknek. Ez falujában sajnálatos módon nem egyetértést, támogatást, hanem tiltakozást váltott ki, sőt még az autóját is megrongálták. A miniszterelnök ezután óriási hibát követett el, amikor kijelentette, hogy teljesen rendben van az, ami Őcsényben történt, ahelyett, hogy a garázdaságot elítélte volna. Nem annak a polgártársunknak a segítőkészséget ismerte el, aki példát mutatott emberségből, segítőkészségből, hanem azok tettét, akik rongálással próbáltak véleményüknek hangot adni.

Ez számára és az ország erkölcsi megítélése szempontjából is rendkívül káros. Tartok tőle, hogy a nemzetközi sajtó is ezt a gesztust fogja kiemelni. Félő, hogy hazánk miniszterelnökének nemzetközi reputációja, amely most is meglehetősen alacsony szinten áll, sohasem látott mélypontra zuhan, aminek következményeit – különböző csatornákon keresztül – minden magyar állampolgár érezni fogja. Mindezt nem lehet sem Soros Györgyre, sem az EU-ra fogni! Sem neki, sem az országnak nincs arra szüksége, hogy hazánk első emberének könyörtelen és helytelen nézetét elemezzék a nemzetközi sajtóban. Félő, hogy mindannyiunkat sújtanak majd ennek a hibának a következményei.