"Tagja lehetnék tulajdonképpen a Magyar Művészeti Akadémiának, mindhárom követelménynek megfelelek: beérett művész vagyok, aktív a közéletben és tevékenységemben vallom nemzeti elkötelezettségemet. Nem hívtak oda és nem is jelentkeztem. A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia viszont hívott és tagjai közé választott" - ez a néhány mondat Bálint András akadémiai székfoglalójának a végén hangzott el. Fontosnak tartotta elmondani, nem kerülte meg a kényes kérdést. Elegánsan, mégis karakteresen fogalmazta meg álláspontját. Az más kérdés, hogy a művészeti és a tudományos élet ilyen borzalmas kettészakításának meg kell, hogy legyenek a felelősei. Talán érdemes ezen elgondolkodni, éppen a Magyar Művészeti Akadémia új elnökének a megválasztása előtt.
De maradjunk Bálint Andrásnál. Ferencz Győző, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia ügyvezető elnöke úgy vezette be a színész-rendező, volt színházigazgató székfoglalóját, hogy ezentúl Bálint András kétszeresen halhatatlan lesz, hiszen egyrészt színészként, színházi emberként tagja a Halhatatlanok Társulatának, másrészt mint Marosi Ernő korábban mondta, az Akadémia lényege a halhatatlanság. Így Bálint Andrásról (az akadémia szabályzata szerint rendezőként lehet tag) most már elmondható, hogy egyszeres Kossuth-díjas és kétszeres halhatatlan. Az Akadémia kisterme teljesen megtelt az alkalomra barátokkal, hozzátartozókkal, a köz és művészeti élet jeles személyiségeivel. Bálint András az önálló estjeit választotta témájául: "Miért éppen Szép Ernőt, Kosztolányit, Radnóti Miklóst, Babitsot, Márai Sándort, Arany Jánost és Heltai Jenőt választottam? Hogyan szerkesztettem az anyagokat? Milyen formában állítottam színpadra? Kik voltak munkatársaim? Mennyiben tekinthetők ezek monodrámának? Szavalóest vagy színház?"
Bálint András székfoglalója színvonalas előadásnak és nagyon személyes kitárulkozásnak is beillett, nem beszélve arról, hogy szuggesztíven, az öniróniát nem nélkülözve rendkívül hatásosan adta elő. Mindenre és mindenkire figyelt. A téma kapcsán beszélt saját identitásáról, arról, hogy ezt miként csempészte be Radnóti-estjébe, beavatta a hallgatóságot az estek kulisszatitkaiba, és nem mellesleg alkotótársairól, irodalmi tanácsadóiról sem feledkezett meg. Végül életjáradék helyett (az MMA-nál az a szokás) szép oklevéllel távozhatott. De úgy tűnt ő ettől az akadémiai tagságtól nem is várt mást, ezzel tökéletesen elégedett, a helyén érzi magát. Hiszen kétszeresen halhatatlan lett.
