sír;koszorú;Szabó Magda;100 év;

2017-10-05 20:44:00

Megkoszorúzták a 100 éve született Szabó Magda sírját

Szabó Magda tudta, hogy mi az irodalom és hogy kicsoda kell legyen az író - hangsúlyozta a Magyar Művészeti Akadémia irodalmi tagozatának elnöke az írónő születésének 100. évfordulóján, a Farkasréti temetőben lévő sírjánál rendezett megemlékezésen. 

Mezey Katalin kiemelte: Szabó Magda műveiben sosem kerülte meg saját, tragédiák sodrában álló korszaknak nagy kérdéseit. Regényei életdzsungelében mindannyian megtaláljuk a saját utunkhoz legjobban hasonlító ösvényt, ezért művei nem csak szórakoztatnak és elgondolkoztatnak, de talán megfejtést is adnak, és élni is segítenek azáltal, amit belőlük megtudhatunk saját magunkról és a világról.

Szabó Magda kisgyerekkorom óta teljesen természetes irodalmi olvasmány, aki írt a kisgyereknek, a kamaszoknak és a felnőtteknek egyaránt - idézte fel az íróhoz kapcsolódó emlékeit Radnainé Fogarasi Katalin, a megemlékezést szervező Nemzeti Örökség Intézetének (NÖRI) főigazgatója.   Mint mondta, a kisgyerekeknek szóló Tündérlala, a kamaszoknak szánt Abigél, vagy a felnőttek számára írt Az ajtó című regény mind olyan mű, amelyekben minden generáció megtalálhatja a számára fontos üzenetet.A főigazgató kiemelte: a NÖRI lankadatlanul és folyamatos szervezi a megemlékezéseket, és mindig igyekszik ráirányítani a figyelmet egy-egy évfordulóra vagy jeles elhunytra. Elmondta, hogy Szabó Magda nyughelye a virtuális Nemzeti Sírkert része. Szabó Magda nyughelye 2002-ben került védettség alá.