Tan Dun: Bartók a hősöm!

Publikálás dátuma
2017.10.06. 07:45

Hangfestmények, hangszobrok, sportzene, Lao-Ce és Bartók: az Oscar-díjas zeneszerzővel, Tan Dunnal olyan beszélgetni, akár egy meditáció.

- Üzent, hogy hamarabb is jöhetek az interjúra. Mi történt?

- A Concerto Budapest olyan jó, hogy egy órával korábban vége lett a próbának. Elgondolkodtam, hogy lemondom a holnapi próbát… Elképesztő, micsoda hozzáértéssel, milyen tűzzel játsszák Bartókot! Képzelje, engem odahaza gyakran neveznek a kínai Bartóknak.

- Nem utolsó bók ez egy zeneszerzőnek…

- Eleinte kicsit feszélyezett. Aztán azt kérdeztem magamtól: végtére is mit csinált Bartók? Kivitte a magyar falut a legszélesebb nemzetközi nyilvánosság elé. Bartóknak és nekem ugyanaz volt az álmunk. Igaz, neki száz éve egészen más technológia állt ehhez rendelkezésére: én hol mobiltelefont, hogy számítógépet használok. A bartóki szellem azonban örök és állandó – én pedig nagyon fontosnak tartom, hogy továbbvigyem a jövőbe. Néha úgy érzem magam, mint a csodálatos mandarin… Amikor Párizsban vezényeltem, a Le Figaro el is nevezett így. Imádtam!

- Meséljen a szülőfalujáról!

- Sohasem volt lehetőségem, hogy nyugati zenét tanuljak, így az én zenei világom a falum. A vallás, a sámán tánca és az opera. Imádom az operát, mindig úgy gondoltam a falura, mint egy operaszínpadra. Napkeltekor új darab kezdődik, napnyugtáig tart. Ha valaki megházasodik? Zenével ünnepelünk. Ha valaki meghal? Zenével gyászoljuk. Muzsikával gyógyítjuk a betegeket, így ünnepeljük, ha valaki új házba költözik. Én ezt akartam a világszínpadra adaptálni a Metropolitan Operától a Covent Gardenig.

- Milyen hangok idézik meg a gyermekkorát?

- Gyermekkoromban a folyók és a kövek, a szél, a levelek, a madarak hangjaira figyeltem. Ez köszön vissza a hangszerelésemben. Persze, később kiképeztem magam a nyugati zenéből, és roppant izgalmasnak találtam, mi mindent tudnak Nyugaton a diatonikus harmóniarendszerről. Csakhogy az én falumban minden hang organikus. Nyugaton a képzeletüket használják, hogy a természetet átültessék a diatonikus skála hangjaira. Az én műveim inkább hangfestmények, még ha a nyugati harmóniákat, ritmusokat használom is az ősi rituálék ábrázolásához.

- A nem dramatikus műfajokban is fellelhető mindez?

- Akármit is komponáltam, az a falumhoz vezet. És azt tapasztaltam, hogy az emberek világszerte elfogadják ezt. Tudja, miért? Mert Bartók elvégezte a munkát előttem. Óriási megtiszteltetés, ha vele emlegetnek egy lapon. Bartók a hősöm. Ezért is volt ennyire megindító, amikor az új művem után rögtön A csodálatos mandarin szvitet kezdtük próbálni, és egy pillanatra úgy éreztem, én komponáltam az ő művét, ő pedig az enyémet. A két darab beszélget egymással száz év és sok ezer kilométer távolságából. Falu a faluval.

- Mit szólt, amikor felkérték, hogy a pekingi olimpia éremátadására komponáljon zenét?

- Látta az Egy titkos szerelem című filmet, amelyben Sztravinszkij a randevújára készül Coco Chanellel? Mutatják, ahogy zongorázik, mintha épp… Nos, elég erotikusan. Ez volt az első eset, hogy azt éreztem: egy zeneszerzőnek szexinek kell lennie. Ehhez viszont szexivé kell tennie a zenét. Ahhoz, hogy jó sportzenét írjak, bele kellett merülnöm a sportba. Azóta imádom. Ez az esemény a sport legnagyobb médiafelülete. Az olimpia és az Oscar-díjam rengeteg fiatalt vonzott a koncerttermekbe a komolyzenei műveimre. És ha már ott vannak, akkor nem kiszolgálni akarom őket, hanem kísérletezésre, új dolgok felfedezésére buzdítani.

- Másként komponál színpadra, mint amikor filmzenét ír?

- Amikor zenét kezdtem szerezni, minden művemnek volt egy vizuális összetevője, láttam, amit megírtam. Ezért a zeném vizuális zene. Mint egyfajta ősi mozi: amikor még nem voltak filmek, az opera töltötte be a mozi szerepét. Ezért teljesen természetes volt filmre váltanom, noha a filmzenéim nem hagyományos filmzenék, azoknál jóval dramatizáltabbak.

- Előfordul, hogy beül a moziba és bosszankodik, milyen rossz egy film zenéje?

- Persze. A jó zene a rossz filmet is felemeli, a gyenge pedig a jót is szétkaszabolja. Tíz-tizenöt éve gyakran legyintettek még a filmzenékre. Amikor Sosztakovics vagy Prokofjev filmre komponált, szinte lenézték őket. Ez ma végre változik. Nemrég láttam a Dunkirk című filmet. Hans Zimmer zenéje lenyűgözött. Két hangból hatalmas, kétórás hangszobrot faragott! A film nagy költségvetést, szinte korlátlan lehetőségeket jelent – nem mindegy azonban, ezt mire használjuk. Ahogy a japán Takemicu Toru, úgy én is kísérletezésre. Számomra nincs különbség a filmzene és a komolyzene között. Minden művemnek megvan a maga színe és drámája. Ha Wagner zenedrámákat írt, akkor én hangdrámát. Azért olyan fontos a darabjaimban a hangszín, a hangok természete, mert roppant érzékeny vagyok a természeti hangokra.

- Szeret moziba járni?

- Bárcsak minden nap ott lehetnék! Az új művemhez mozi is készült. Tizenhárom tétel, mindegyik egy kisfilm, ami egyetlen snittből áll. A darab nagyon erőteljesen a hangra fókuszál: megfilmesíti a hangot. A faluban a hangnak elő- és utóélete van: már azelőtt tudunk a létezéséről, hogy meghallanánk, és azután is ott van valahol, hogy eltűnt. Lao-Ce azt mondja: a legnagyszerűbb hang csak a csendben hallható.

- Ezért kísérletezik annyit a csenddel?

- Szeretek harmóniát, ritmust készíteni a csendből. Számomra a csendnek dinamikája, tempója van. A hangok lecsengése, rezonanciája kapcsolatban áll az adott zenekarral, ezért számomra minden egyes zenekar külön történetet mesél. Ez néha elképesztően absztrakt: Bartók fogta a falut, és felfoghatatlanul modernné tette, miközben végtelenül rituális maradt. Azt hiszem, ezért szeretik a kínaiak minden zeneszerző közül őt a leginkább. Mert ez a tradíció közös: a magyar zene a mi zenénk is.

Névjegy
Zeneszerző. Klasszikus zenei műveiben a tradicionális kínai zenét keveri az avantgárddal. 1957. augusztus 15-én született Kína Hunan tartományában. 2001-ben Oscar-, Grammy- és BAFTA-díjat kapott a Tigris és sárkány című film zenéjéért. Ő írta a 2008-as pekingi olimpia díjátadójának aláfestését.

Infó:

Tan Dun és a Concerto Budapest

Bartók: A csodálatos mandarin szvit

Tan Dun: Nu Shu - The Secret Songs of Women

október 6. 19.30

Müpa

A bulvárról rendez darabot Máté Gábor

Publikálás dátuma
2017.10.05. 22:51
Forrás: Katona József Színház
Október 6-án mutatják be a A CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál programjának keretében Katona József Színház kamaraszínházában a Kamrában a kortárs brit Lucy Kirkwood  Munkavégzés során nem biztonságos című művét.

A fiatal, harmincas éveiben járó szerző darabja, amelyet a Katona József Színház több drámája közül választott ki a bulvársajtó működéséről szól. Máté Gábor rendezőt, a színház igazgatóját felháborította az a mód, ahogy elsősorban a bulvársajtó az elmúlt időszakban a teátrum több bemutatója - A Cigányok, az Olaszliszkai vagy legutóbb A bajnok című Pintér Béla előadás kapcsán - megnyilvánult, ezért is gondolta, hogy ehhez a témához nyúl. Szerinte az online felületeket is csak az érdekli, hogy minél többen kattintsanak egy-egy cikkre. Úgy gondolja, hogy ennek a jele a címadás is, ami vélekedése szerint gyakran teljesen elszakad a valóságtól.

„A magyar társadalom mostani idegállapotáért a magyar sajtó legalább ötven százalékban felelős. Ezt nagy bűnnek tartja Máté Gábor egy olyan országban, amely még nem nőtt fel a demokrácia gyakorlásához. Ez persze világtendencia, miközben például Nagy Britanniában azért vannak bizonyos fékek, nem beszélve arról, hogy gyakorlottabb demokratikus berendezkedésről van szó. A darabot Varga Bálint fordította. Az előadás egy férfi és egy női magazin működését villantja fel. A Doughouse magazin szerkesztőségi csapata éppen azon igyekszik, hogy a női mellek között szofisztikáltabb tartalmat is szolgáltasson. Egy botrányos címlap kapcsán személyiségi jogokat sértő ügybe keverednek.  A média a szexualitással kapcsolatos attitűdjének, a női test rutinszerű tárgyiasításának másik oldalát az Electra női magazin képviseli. Mi az ára a kereskedelmi sikernek, a nagyobb példányszámnak? Milyen esélye van egy kezdő újságírónak a hatalmi játszmákban? Mit tehet a bulvársajtó „áldozata”? Ezek a kérdések kerülnek terítékre egy képmutató, álságos egymást hibáztató közegben.

A főbb szerepeket Rujder Vivien, Dér Zsolt, Tasnádi Bence, Kocsis Gergely, Pelsőczy Réka és Takátsy Péter játssza.

 

Szerző

Meghalt Giorgio Pressburger

Publikálás dátuma
2017.10.05. 21:14
Fotó: AFP
Nyolcvan évesen elhunyt csütörtökön Giorgio Pressburger magyar származású olasz író, újságíró, műfordító, dramaturg, rendező, a budapesti Olasz Kulturális Intézet volt igazgatója - jelentette az ANSA olasz hírügynökség.

Az évtizedek óta Triesztben élő író halálát Cividale del Friuliban (Udine megye) jelentették be, a Mittelfest nevű kelet-közép-európai művészeti fesztiválon, amelynek alapítója és művészeti vezetője volt. 

Giorgio Pressburger (Pressburger György) 1937. április 21-én született Budapesten szlovákiai zsidó szülők gyermekeként, 1956-ban a szovjet megszállás elől menekült Magyarországról Olaszországba. A római Accademia d'Arte Drammatica rendezői szakán szerzett diplomát; 1968 és 76 között a Római Nemzeti Színiakadémián tanított. Elbeszéléseiért, regényeiért, publicisztikáiért számtalan irodalmi díjban részesült. Színdarabokat rendezett, írt és fordított. Olaszországban ő vitte színre Bartók Béla Kékszakállú herceg vára című operáját a milánói Scalában, valamint Ligeti György Le Grande Macabre-ját a bolognai színházban.

Rádiós, televíziós tevékenysége is jelentős volt, akárcsak az opera, az operett és a filmművészet terén végzett munkája. 1991-ben alapította meg a Mittelfestet, amelynek művészeti vezetője volt. Tagja volt a 2010-es pécsi EKF-program művészeti tanácsának.

Giorgio Pressburger 2002 októberében a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje kitüntetésben részesült, az indoklás szerint azért, mert a budapesti Olasz Kulturális Intézet vezetőjeként 1998 és 2000 között "elmélyítette és folyamatosan ápolta a magyar-olasz kulturális kapcsolatokat".

Műfordítóként mások mellett Esterházy Péter és Kertész Imre műveinek olaszra átültetésében működött közre, tavaly ő írt nekrológot mindkettőjükről a legrangosabb olasz napilapban, a Corriere della Serában.

Szerző