Műsormagazin;Spanyolország;Madrid;Katalónia;elszakadás;

2017-10-07 07:35:00

Madrid támadásba lendült

 A központi kormány a hét végére magasabb fokozatra kapcsolt, és spanyol sajtóértesülések szerint párhuzamosan több lépést is előkészített, hogy megakadályozza Katalónia függetlenségének kikiáltását.

Miután csütörtökön az alkotmánybíróság felfüggesztette a katalán parlament hétfői ülését, amelyen a tervek szerint bejelentették volna az elszakadást, a spanyol kormány azt fontolgatja, hogy átveszi az ellenőrzést a katalán rendőrség fölött. A rendőrfőnök, Josep Lluis Trapero a péntek reggelt a madridi központi bíróságon töltötte, ahol egy órán keresztül faggatták, az ellene folyó, zendülés bűncselekménye miatt indított eljárásban.

Traperóhoz hasonlóan a katalán kormány több magas rangú tagjának kellett tegnap vallomást tennie a bíróságon zendülés gyanúja miatt.

Az El Confidencial Digital úgy tudja, hasonló sors várhat Carles Puigdemont katalán vezetőre is, a kormány által megbízott ügyvédek ugyanis állítólag napok óta azon dolgoznak, hogy mihamarabb eljárást tudjanak indítani ellene. A weboldal szerint ráadásul a kormány kész bevetni – amint Puigdemont kikiáltja az egyoldalú függetlenséget – az alkotmány 155. cikkelyét, amely felfüggesztené a katalán autonómiát.

A gazdasági élet fontos tényezői mindeközben menekülőre fogták. Csütörtökön jelentették be, hogy a Banco Sabadell, Spanyolország ötödik legnagyobb bankjának székhelyét átteszik Alicantéba. Pénteken a Freixenet, egy jónevű pezsgőgyártó vállalat vezetője nyilatkozta, hogy ugyanerre készülnek. Számos cég fog várhatóan így dönteni, különösen, hogy a madridi kormány pénteki döntése értelmében ezt a korábbi, hosszas procedúra helyett most gyorsított eljárásban megtehetik.

Mauel Valls: őrültség a függetleség
Őrültség lenne Katalónia függetlenségének kikiáltása Manuel Valls volt francia miniszterelnök szerint. A Barcelonában született és felnőttként francia állampolgárrá vált volt szocialista politikus azt kéri az európai országoktól – írja az MTI –, értessék meg a katalán vezetőkel, hogy függetlenként nem lehetnek az Európai Unió tagjai.