Merkel az FDP-vel és a Zöldekkel tárgyal

Angela Merkel szombaton hivatalosan is bejelentette, hogy úgynevezett Jamaica koalíciót kíván létrehozni a liberális FDP, valamint a Zöldek kormányzati részvételével. A kancellár Drezdában, a másik uniópárt, a CSU ifjúsági szervezetének rendezvényén kijelentette, nehéz tárgyalásokra van kilátás, de arra törekszik, hogy felelős kormány jöjjön létre. A koalíciós szerződésről a CDU rendkívüli kongresszusán születik majd döntés.

Merkel ígéretet tett arra saját pártjának, hogy részletesen elemzik a váratlanul rossz választási eredmény okát. Bár az uniópártok megnyerték a szeptember 24-én megrendezett német választást, 32,9 százalékkal, ez mintegy nyolc százalékos visszaesés a 2013-as szerepléshez képest, ráadásul még röviddel a voksolás előtt is ennél sokkal jobb eredményt jövendöltek a CDU/CSU számára. A kancellár ugyanakkor azt közölte, továbbra is harcolni fognak azokért a választókért, akik a voksoláson nem a CDU, illetve a CSU neve mellé tették az ikszet.

Merkel vasárnap ült tárgyalóasztalhoz Horst Seehoferrel, a CSU elnökével, hogy közös nevezőre jussanak a vitás kérdésekben a koalíciós tárgyalások megkezdése előtt. A két párt közötti legvitatottabb kérdés a keresztényszociálisok azon követelése, amely szerint felső határban kell meghatározni, hány menekültet engedhessenek be Németország területére. Alexander Dobrindt, a CSU képviselőcsoportjának vezetője visszautasította azokat az állításokat, amelyek szerint a CSU egyre kevésbé követeli e feltétel teljesülését. Az FDP és a Zöldek is elutasítják a felső határ bevezetését.

Jürgen Trittin, a Zöldek koalíciós főtárgyalója kétkedését fejtette ki egy Jamaica-koalíció létrejötte kapcsán. Szerinte az uniópártok a gyenge választási eredmény után láthatóan képtelenek a gyümölcsöző tárgyalásokra. A menekültekre kivetett felső határral kapcsolatban pedig úgy foglalt állást, hogy ezzel megsértenék a német alkotmányt, ezért erre egyértelműen nemet mondanak.

Szerző

Tetőcserépen Orbán és a felcsúti ház

Publikálás dátuma
2017.10.09. 07:19
Fotó: a szerző felvétele
Polgárpukkasztás után újabban 250-300 éves cserepekre fest, vágya egy életnagyságú Omega megörökítése a giccsfestők pápájának titulált Bihari Puhl Leventének.

Több száz éves tetőcserépre festette Orbán Viktor arcképét és felcsúti házát is. Azt mondja, lehiggadt közel a hatvanhoz, magyar értékeket ment, ez amolyan „apostoli küldetése” lett; hol vannak már botrányos kiállításai, amikor kisbalta állt ki egy festménye közepéből, a másikat meg fűrésszel darabolta és centiméterre árusította?! Vagy amikor két művét is kicenzúrázta a siófoki kulturális központ akkori direktora, hiába mondta, hogy „Siófokon nyártól nyárig, ez a tárlat címe; talán a meztelen nő nem a siófoki nyár? A fröccsöntött virág, meg a gumióvszer nem a siófoki nyár?”

Egy kollégája a giccsfestők pápájának titulálta Bihari Puhl Leventét, akit „lila ködben és palástban kéne mutogatni”. Nosza, meg is festette A giccsfestők pápáját; a lila-bíbor pápai süveg alatt egy kerek lyuk, hogy oda dughassa be a fejét.

Levyntgard – saját magáról így nevezte el művészetét, mások retroavantgardnak mondják. Újabban 250-300 éves cserepekre fest. – Van egy 18. században épült házunk a Vas megyei Jánosházán, az ottani cserepekkel kezdtem, ma már gyűjtöm, amerre megyek. Az idei nyári, északi parti kiállítás-sorozatom apropóján azt írta rólam a veszprémi megyei lap: ,,a festészet Kodály Zoltánja" vagyok – magyarázza a siófoki festőművész. – Mivel öregségemre „magyarmániás” lettem és ha másban nem is biztos, ebben azonban rokon lelkek vagyunk a miniszterelnökkel, ezért úgy gondoltam: őt is az egyik cserépre festem. Személyesen akartam átadni, írtam egy levelet, kaptunk egy időpontot, valaki kijött a parlamentből és átvette. Orbán azután személyesen köszönte meg levélben: „Nagy öröm tudni, hogy egy magyar festőművész legfontosabb küldetésének hazája és honfitársai élethű és igényes ábrázolását választja… Engedje meg, hogy ezúton köszönjem meg megtisztelő ajándékát”.

Merthogy portrét is rengeteget festett már Levy (lakásműtermének falán sokan lógnak, Csukás Istvántól Rockenbauer Pálon át Sinkó Lászlóig, de valakinek csak a tarkóját, mert a festő szerint az is sokat elárul az emberről), de hiába van kiírva a kapujára húsz éve, hogy galéria – panaszolja –, még nem sokan tértek be festményt vásárolni, vagy legalább csak körülnézni. Pár éve, amikor már a tb-jét sem tudta befizetni, bement a helyi munkaügyi központba és arra kérte az ügyintézőt: neki ne munkát, hanem megrendelőt közvetítsen…

Terve most is ezer, balatoni képeket festenek éppen lányával hatvan fotó alapján, de nem másolva, hanem ami eszükbe jut a képekről, az lesz a siófoki kerek-születésnapi tárlat anyaga. Amit pedig nagyon szeretne: életnagyságú képre festeni az Omega együttest, kisebbekre meg ami a számaikról eszébe jut, de persze ehhez is pénz kellene – igaz, 2022-ig még van idő, a legendás zenekar csak akkor lesz majd hatvan. Azt nem hiszi, hogy kijut még Amerikába, egyszer ugyanis egy fővárosi galériatulajdonos azt mondta neki a képeit látva: a magyar közönség nincs az ő művészetéhez felnőve, Európa is túl konzervatív, állítson ki Amerikában…

Csalódott a Momentumban a fő támogató

Publikálás dátuma
2017.10.09. 07:11
Bojár Gábor/Népszava fotó

Elvesztette a Momentum iránti szimpátiáját a Graphisoft elnöke, aki nagyobb összeggel támogatta az ellenzéki pártot - nyilatkozta a 168 Órának Bojár Gábor.

A Momentum nagy csalódást okozott azzal, hogy elzárkózik mindenféle együttműködéstől. Ez számomra azt jelenti, hogy a 2018-as kormányváltásról már lemondtak, és a párt vélt hosszú távú érdekeit fontosabbnak tartják, mint az ország történelmi érdekét - nyilatkozta. Bojár az Együtt által favorizált Új pólus szövetséget támogatja, amiben a fiatalabb kisebb demokratikus pártok vesznek részt.

Szerző