Több milliárdos csalást lepleztek le Baranyában (Videó)

Négy és fél milliárd forintos költségvetési csalás miatt javasol vádemelést a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-Dunántúli Bűnügyi Igazgatósága egy munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó cégláncolat vezetőivel szemben - közölte az igazgatóság sajtóreferense szerdán.

Kuperczkó Adrienn közleményében azt írta: a vagyonvédelmi és takarítási feladatokra szerződött, huszonegy cégből álló láncolatot azért hozták létre, hogy elkerüljék az egymásnak kölcsönadott munkavállalók után a közterhek befizetését. A munkavállalókat bejelentették, de utánuk a járulékokat és az áfát nem fizették meg.

Tájékoztatása szerint a NAV pénzügyi nyomozói Baranya és Pest megyében 45 helyszínen folytattak vizsgálatot. A bűnszervezet két tagját kommandósok fogták el, egyikük luxuslakásában éles lőszerrel töltött fegyvert találtak.  Az engedély nélkül tartott fegyver miatt a gyanúsítottat - a költségvetési csalástól függetlenül - a bíróság letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

A pénzügyi nyomozók a kár megtérülése érdekében bankszámlákat, üzletrészeket, ingatlanokat zároltak, motorcsónakot, nagy értékű luxus- és raliautókat, quadokat, lakókocsit, egy drónt, nagy értékű televíziót, futópadot, edzőtermi berendezéseket foglaltak le.

A sajtóreferens közölte: a nyomozók harminc gyanúsítottal szemben javasolnak vádemelést; a bűnözői kör nyolc irányítója és tagja ellen bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás, huszonkét stróman ügyvezető ellen közokirat-hamisítás miatt. A negyvennégyezer oldalas nyomozati iratanyagot a bűnügyi igazgatóság a  napokban küldi meg a Baranya Megyei Főügyészségnek - tette hozzá.

Szerző

Megerőszakoltak egy fiatal lányt a Hűvösvölgyi Gyermekotthonban

Publikálás dátuma
2017.10.11. 10:23
Forrás: Google Street View/Hűvösvölgyi Gyermekotthon
Két fiatalkorú fiú megerőszakolt egy 17 éves lányt a II. kerületi Hűvösvölgyi Gyermekotthonban - írja a Bors.

A lap úgy tudja, hogy mindegyik fiatal az intézmény lakója volt. A rendőrség közölte: az ügyben a BRFK Gyermek- és Ifjúságvédelmi Osztálya folytat büntetőeljárást két fiatalkorú elkövetővel szemben szexuális erőszak bűntett megalapozott gyanúja miatt, akiket a bíróság előzetes letartóztatásba helyezett.

A megerőszakolt lány egyik támadójának korábban volt már hasonló ügye - írja a bulvárlapAz ügyben megkeresték az illetékes Bolyai Gyermekotthoni Központ igazgatóját is, aki azonban nem válaszolt a kérdésekre.

Szerző
Frissítve: 2017.10.11. 16:42

Százmilliót sikkasztott egy társasházkezelő Komlón

Publikálás dátuma
2017.10.11. 07:17
A kép illusztráció

Sikkasztással gyanúsítja a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság azt az 52 esztendős, balatonszabadi asszonyt, aki nem tud elszámolni több tucat komlói társasház pénzével.

Ez év márciusában, egy lakóépület hőszigetelése után kiderült, hogy minden tulajdonosa befizette a munkák ráeső részét, a ház kezelésével megbízott hölgy viszont nem utalta tovább az összeget a beruházást végző cégnek. Ezért a társasház feljelentést tett, s nyomozás indult. Mint azt a rendőrségtől megtudtuk, az ügyben gyanúsított nő 59 társasházat rövidített meg. Hogy mindezzel pontosan mekkora kárt okozott, azt még vizsgálják, a főkapitányság azonban nem cáfolta információnkat, hogy a hiány elérheti a 100 millió forintot.

Ha a társasházak számát beszorozzuk a bennük élők számával, akkor egyértelmű, hogy a 25 ezer lelkes Komló lakóinak több mint 10 százaléka sértettje ennek az ügynek. Különösen súlyos azoknak a tulajdonosoknak a helyzete, akiknek a hő- vagy a tetőszigetelésre összegyűjtött pénze tűnt el, hisz most kénytelenek újra kifizetni az elvégzett munkák árát.

A bajba jutott komlói házak új kezelőket kerestek. Ők név nélkül elmondták, hogy a gyanúsított vállalkozó húsz éve társasházkezelőként dolgozott a városban, és a közelmúltig mindenki elégedett volt munkájával. A magát pénzügyi tanácsadóként hirdető nő azzal is elnyerte a komlóiak bizalmát, hogy a konkurenseknél olcsóbban vállalta a kezelést. Az olcsóság érdekében rávette a társasházakat, hogy azok, akik a tulajdonosok megbízásából ellenőrzik az ő munkáját, társadalmi munkában tegyék ezt. Az ellenőrök – talán épp amiatt, mert ingyen dolgoztak – nem jelentettek szigorú kontrollt, így úgyszólván teljesen szabadon rendelkezhetett a pénzek felett. A balatonszabadi nő visszatérő módszere az volt, hogy az átvett pénzek befizetéséről mutatott az ellenőröknek egy banki átutalást, azt viszont eltitkolta, hogy ugyanazt az összeget egy napon belül levette a társasház bankszámlájáról. A pénzügyekben járatlan ellenőrök ezt az egyszerű trükköt nem vették észre.

A sértettek egyébként azt feltételezik, hogy a gyanúsítottnak a bankoknál is lehetett „kapcsolata”. A vizsgálat egyelőre ezt nem igazolta. Az asszony eddig nem tett vallomást a rendőrségen. Próbáltuk elérni, ám telefonjai nem feleltek, s a komlóiak hónapok óta nem tudják, hol tartózkodik.