Tarlós: értelmetlen a mobilgátról szóló népszavazás kérdése

Publikálás dátuma
2017.10.11. 13:10
FOTÓ: Molnár Ádám/Népszava
A Fővárosi Választási Bizottság ügyetlen és szakszerűtlen érvelésének köszönhető, hogy a Kúria úgy döntött: lehet népszavazás a római-parti mobilgát ügyéről – jelentette ki Tarlós István e heti sajtótájékoztatóján. Bár a főpolgármester azt mondta, a Kúria döntésével "nincs különösebb baja", szerinte a népszavazási kérdés értelmetlen, majd azt is felvázolta, mi lett volna szerinte a helyes kérdés.

Tarlós a Budapestinfón felidézte az ellenzék által megfogalmazott kérdést: „Akarja-e, hogy az áprilisi határozatát a közgyűlés visszavonja?” A főpolgármester szerint a kérdésből semmi nem következik, hiszen az nem ad alternatívát, iránymutatást a jelenlegi tervekre, és egyébként is ahhoz, hogy a referendum érvényes legyen, körülbelül hétszázötvenezer embernek kell szavaznia, ami - mint mondja - kétséges, hogy összejön.

„Mért nem tudnak ezek az emberek őszinték lenni? Én mindig nyíltan vállaltam a véleményemet, még akkor is, mikor úgy tettek, mintha az én személyes mániám lenne a védvonal. Miért nem őszinték, miért nem úgy teszik fel a kérdést, hogy akarja-e, hogy a Nánási út–Királyok útján épüljön a védmű? Azért, mert ők maguk is sejtik, hogy erre nem kapnának pozitív választ – leszámítva a tiltakozó kemény magot – idézi a városvezetőt a Hír TV. Tarlós hozzátette: a következőkben meggondolják, mi a teendő a jövőben, de a Kúria döntését tudomásul vették.

Mint ismert, tegnap a Kúria megváltoztatta a Fővárosi Választási Bizottság döntését és hitelesítette a római-parti mobilgát megépítésével kapcsolatos népszavazási kérdést. A Kúria átküldi a döntését a választási irodának, nekik 5 napjuk van arra, hogy kiállítsanak számunkra egy mintaívet. Miután ezt megkaptuk, teljes gőzzel indul az aláírásgyűjtés - mondta a Népszavának Pataki Márton, az Együtt budapesti elnöke, aki Béres Andrással, a Párbeszéd elnökségi tagjával nyújtotta be a kérdést.

Azt akarják elérni, hogy a főváros helyezze hatályon kívül a mobilgát létesítéséről hozott áprilisi határozatát, mert véleményük szerint a gátat eggyel beljebb, a Királyok útja, Nánási út nyomvonalán kellene megépíteni. Tarlós István főpolgármester tegnap még úgy reagált a döntésre, hogy már nem bánja, ha népszavazás dönt a kérdésben, nem az eddig megjelent zagyvaságok. Hozzátette ugyanakkor: össze kell gyűjteni több mint százezer aláírást a kezdeményezőknek a népszavazás mellett. Az aláírások számából szerinte ki fog derülni, hogy hány embert érdekel ez a téma. Pataki azt reméli, hogy minél többet. „Január előtt mindenki azt mondta, lehetetlen egy fővárosi népszavazási kezdeményezéshez összegyűjteni 138 ezer aláírást, a NOlimpia kapcsán mégis sikerült kétszer ennyit is. Óvatos optimizmus van bennünk, hiszen az elmúlt hónapokban kiderült: érdekli az ügy a fővárosiakat” - fogalmazott az Együtt budapesti elnöke, hozzátéve: a Római-part kicsit a Városligetről és az Orczy-kertről is szól, valamint minden további olyan ügyről, amelyben egy szűk ingatlan tulajdonosi lobbi érdekében valamit elvenne a kormány Budapest lakóitól.

Lásd még: Népszavazás jöhet a Rómairól

Szerző
Frissítve: 2017.10.11. 14:26

Ujhelyi: a kormány úgy költekezik, mintha nem lenne holnap

Publikálás dátuma
2017.10.11. 13:00
FOTÓ: Vajda József/Népszava
Büszkén hirdeti az Orbán-kormány, hogy még a választások előtt „ki fog pörgetni” minden olyan uniós forrást, amely a 2020-ig (vagyis a választások utánig) tartó támogatási időszakban még lehívható Magyarország számára. Döbbenetes azonban, hogy mindössze 3,7 százaléknyi számlát nyújtottunk csak be Brüsszelnek az elmúlt években. Vagyis, látványpékség csupán, hogy jól halad a hét éves fejlesztési keret nyertesekkel való lekötése, mert teljesítés alapú számlát közben alig küldünk az Uniónak - írja Ujhelyi István, az MSZP alelnöke, EP-képviselő közleményében.

Hiteles forrásokból származó információk szerint a 2014-2020 közötti támogatási keret egyharmadát (közel 3000 milliárd forintot) már kifizették ugyan a hatóságok a pályázati nyerteseknek, de ennek a nagy része a száz százalékos támogatási előlegekből jön össze, vagyis valós teljesítmény alapú számla egyelőre nincs mögöttük, amit be lehetne nyújtani az Európai Uniónak.

A Fidesz-kormány úgy költi el tehát előre az uniós forrásokat, mintha nem lenne holnap. Nyilvánvaló céljuk, hogy minden elvihető eurócent későbbi gazdája még a választások előtt meglegyen, a projektek pedig - amelyek ebben a formában egyelőre csak likviditási nehézséget jelentenek a magyar államnak - a gazdasági fejlődés délibábját mutassák. Ha a kormányzat továbbra sem hívja le, csak előre elkölti a brüsszeli forrásokat, az államadósság szintje is a mélybe fog zuhanni. Ráadásul most élesedik a következő támogatási ciklus kereteiről szóló tárgyalás is az Unióval, amely során csak ronthatja pozícióinkat a kapkodó kormányzati magatartás. Ahogy rontja megítélésünket a fideszes korrupció, az Európai Ügyészség elutasítása és az uniós források lerablása.

Ahhoz, hogy Magyarország a jövőben is megkapja mindazt a támogatást, ami jár neki és a forrásokat valós fejlesztésekre, ne pedig a haveri kör hizlalására használják, radikális politikai fordulatra és EU-ellenes propaganda helyett átlátható, együttműködésre kész kormányzásra van szükség - írja a szocialista EP-képviselő.

 

Szerző

Tárgyal az MSZP és a DK - Már nevek is elhangzottak

Publikálás dátuma
2017.10.11. 12:43
FOTÓ: Molnár Ádám/Népszava
Nem nyitotta meg az MSZP és a DK a közös lista kérdését a tárgyalásokon, egyelőre csak az egyéni jelöltek koordinált indulásáról tárgyalnak - nyilatkozott Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője beszélt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

Ahogy lapunk is beszámolt róla, hétfőn már megkezdődtek a tárgyalások az MSZP és a DK között. Egyelőre a 106 egyéni jelöltről akarnak megállapodni. A szocialista képviselő azt mondta, a legfontosabb, hogy a választókerületekben a jelöltek el tudjanak kezdeni dolgozni, ezért őket kell első körben kiválasztani. A tárgyalásokon már elhangzottak nevek is, de még nincsenek konkrétumok - árulta el Tóth Bertalan.

A programról is tárgyaltak, és ezt is egyeztetni akarják a DK-val, a közös pontokat szeretnék erősíteni. A következő tárgyaláson fajsúlyosan erről fognak beszélgetni. Az is az asztalon van, hogy egyes körzetekben közös civil jelöltet találjanak, a lényeg az, hogy olyan embert indítsanak, aki nyerni is tud - közölte a frakcióvezető. Az ellenzéki képvisel példaként említette Mellár Tamást, aki függetlenként elindulna Pécsen, akkor, ha minden párt támogatja.

Tóth Bertalan azt is elmondta, hogy egységes kommunikációra lesz szükség a kampányban az egyezség megszületése után. Október 23-án szeretnének közös tüntetést, pártokkal és civilekkel is. Aki akkor ott a színpadon lesz, az reményei szerint az összefogás részese - idézi az atv.hu az MSZP frakcióvezetőjét.

Szerző