Gyurcsány: Orbán bólogató kutyákat akar magának

Publikálás dátuma
2017.10.12 10:58
FOTÓ: Tóth Gergő/Népszava
Fotó: /
Gyurcsány Ferenc az ellenzék helyzetéről és feladatáról beszélt Gyöngyösön, az "Orbán vagy Európa? Válassz!" című kampány keretében tartott lakossági fórumán. A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke szerint a baloldalon egy a tábor, de önállóak a zászlók: ez az a politika, melyet érvényesíteni kell, és amellyel eredményre lehet jutni. Orbán Viktorról azt mondta: nála akkor jó a magyar, ha egyetértenek vele. Szerinte a kormányfő bólogató kutyákat akar magának, de nem az a kérdés, hogy leváltják-e a miniszterelnököt, hanem hogy ki jön utána.

Gyurcsány Ferenc szerdán mintegy 150 hallgatója előtt arról is beszélt: a baloldali ellenzéki pártok álláspontja a legtöbb dologban nincs távolabb egymástól, mint a Fideszé a KDNP-s politikusokétól. 

Nem egymással kell foglalkoznunk és nem szabad a belső vitákat kívül lejátszanunk - mondta, hozzátéve: véleménykülönbségekre, értelmes érvekre és sokszínűségre szükség van, de összefogásra is, amely jövő tavasszal segít a baloldalnak megszerezni a kormányváltáshoz szükséges szavazatokat és kialakítani egy "normális országot". Úgy fogalmazott: itt az ideje, hogy szembesítsük a kormányt azzal, mit gondolunk róla, és nem baj, ha eljön az elszámolás - "nem a leszámolás" - pillanata. Rászolgált ez a kabinet arra, hogy Magyarország azt mondja, másfajta világot szeretne - hangsúlyozta.

Gyurcsány Ferenc véleménye szerint akkor is igaz ez, "ha mi magyarok történelmünk során megtanultunk kibekkelni". Ez a baloldalra különösen jellemző: inkább beszélgetni szeret, megvitatni a dolgokat és megegyezni, míg a jobboldalon tapasztalható valamiféle harciasság, revansvágy - mondta. Kifejtette: a Demokratikus Koalíció "Orbán vagy Európa? Válassz!" kampányszlogenje valóságos kérdés, nem az intézmények, hanem a mindennapi élet szintjén. Európa arról a mentalitásról szól, amelyet követve "nem veszik kutyába" a melóst, nem egyik napról a másikra élnek az emberek és ha olykor vitatkoznak, nem akarják megölni egymást.

A DK elnökének meglátása szerint jelenleg nem ez a helyzet: abban a szótárban, melyet a miniszterelnök és kormánya használ, "mi akkor vagyunk jó magyarok, ha egyetértünk vele". Azt mondta: a miniszterelnök nem magyarokat, hanem "Orbán-klónokat, bólogató kutyákat akar magának" holott a polgári lét feltétele a sokféleség eltűrése, sőt bátorítása.  Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta: Magyarországnál nagyobb országok sincsenek meg barátok és szövetségesek nélkül. Ha nem Róma, Párizs vagy Berlin a szövetségesünk, akkor Baku, vagy Moszkva lesz az? - tette fel a kérdést, megjegyezve, hogy ha választani kell, az európai együttműködés nem hibátlan, de minden alternatívája rosszabb.

Közölte: a nyugat- és észak-európai országok politikai kultúrájához hasonlóan nálunk is szükség van olyan pártokon és kormányokon túlmutató együttműködésre, melyek lehetővé tesznek politikai ciklusokon átívelő változtatásokat. Csak így van esély a hazai életszínvonal uniós nívóra emelésére, melynek az oktatás "felszabadításával" kell elkezdődnie, hasonlóan az egészségügy rendbetételéhez, melyből jelenleg mintegy 600 milliárd forint hiányzik - emelte ki. "Az nem kérdés, hogy Orbán előbb-utóbb menni fog", az a kérdés, mi jön utána - jegyezte meg, hozzáfűzve: a DK programja csaknem 800 konkrét, erre vonatkozó javaslatból áll. A választás pillanatában mindenkinek egy szavazata lesz, amellyel segíthet, hogy végre egy jobb Magyarországban éljünk - zárta szavait a Gyöngyök Mátra Művelődési Központ színháztermében Gyurcsány Ferenc. 

Szerző
2017.10.12 10:58

Gyanús dolog miatt ürítették ki a ferihegyi 2/A terminált

Publikálás dátuma
2018.07.16 10:27

Fotó: AFP/ GEORG HOCHMUTH
A Népszava információi szerint egy utasnál talált "rendhagyó poggyász" miatt kiürítették a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2/A terminálját.
A pontos okokról nem tudok nyilatkozni, az azonban igaz, elrendelték a terminál kiürítését – mondta lapunk megkeresésére Hardy Mihály, a Budapest Airport (BA) szóvivője, aki hozzátette, maga a kiürítés nem szokatlan, ugyanis bombariadók miatt többször is elrendelik. Hardy Mihály megjegyezte, ha súlyos esetről van szó, az ügyben a rendőrség ad majd ki tájékoztatást.
Úgy tudjuk, a lengyel légitársaság, a LOT Varsóba induló járatára akart felszállni egy utas, akinél gyanús csomagot találtak, s a biztonságiak emiatt rendelték el a 2/A terminál kiürítését. A BA honlapján a járattal kapcsolatban annyit írtak, hogy késik az indulása.
2018.07.16 10:27
Frissítve: 2018.07.16 10:27

A banánköztársaságoknak annyi, Orbánék értik, hogy itt a propagandadiktatúrák kora

Publikálás dátuma
2018.07.16 09:59
Illusztráció
Fotó: / VAJDA JÓZSEF
A 20. század diktatúrái a félelemre és elszigeteltségre épültek, de a 21. század diktatúrái új utakat kénytelenek választani. Ezt a tendenciát vizsgálja friss tanulmányában két kutató: Szergej Gurijev, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank vezető közgazdásza és Daniel Treisman, a University of California professzora - számol be a 444.hu. Abból indulnak ki, hogy
az elmúlt években rohamosan terjednek az elnyomás kevésbé véres módszereivel és a köznapok már-már feltűnésmentes átideologizálásával operáló opresszív rendszerek.
A legtöbb ilyen rezsim vezetése választással kerül hatalomra, és megőrzi a demokrácia látszatát azután is, hogy uralma alá hajtotta a politikai intézményrendszert. A kutatók szerint
sikerüket ebben a nyilvánosság manipulálása biztosítja.
Az ilyen rezsimeket "információs autokráciának" cimkézi a tanulmány, és - a közelmúltból és jelenből válogatva - többek között a venezuelai Hugo Chávezt, Putyint, a perui Fujimorit és a malajziai Mahathir Mohamadot, az ecuadori Rafael Correát, illetve Orbán Viktort sorolja az ilyen vezetők közé.
Közös jellemzőik, hogy a magánkézben lévő médiát vagy megvették, vagy a tulajdonosokat gazdasági előnyökkel a maguk oldalára állították. Aki ennek ellenére is kritikusan tudósított, annak perek sorozatával mentek neki, a túlélőkben szépen lassan kialakítva az öncenzúrát. A tanulmány további példaként említi, hogy Fujimori titkosszolgálata megvesztegette az újságírókat, Putyin és Orbán pedig olyan gazdasági eszközökkel befolyásolja őket, mint például utóbbinál az állami hirdetések kiosztása vagy megvonása.
Gurijev és Treisman szerint két tényező határozza meg, hogy egy országban kialakítható-e az újfajta tekintélyuralom. Az egyik az iskolázott, a független tájékoztatáshoz hozzáférő elit nagysága, a másik a lakosság érzékenysége a politikai üzenetekre, azaz a befolyásolhatósága.
Az információs autokráciák egyik fő törekvése, hogy az elit ne tudja meggyőzni a társadalom nagyobbik felét arról, hogy változásra van szükség.
Nem a személyes boldogulás, hanem a politikai tájékozottság erősíti az autoriter berendezkedéssel szembeni ellenállást. Ezek alapján azt a következtetést vonják le:
  • a legfejlettebb társadalmakban a tájékozott elit általában túl nagy, ezért a manipuláció nem elég hatékony, és jó eséllyel marad a demokrácia;
  • a nagyon fejletlen országokban sokszor költséghatékonyabb a nyílt diktatúra;
  • a kettő közötti sávban pedig a demokrácia és az információs autokrácia is működőképes.
A jólétben élő és iskolázott népesség arányának növekedése ugyanis bővíti a kritikusok táborát és felveri a hatalom fenntartásának költségeit. Ha viszont az autoriter vezetők a modernizáció útjába állnak, azt előbb-utóbb az egész társadalom megérzi, ami a propaganda és a kontroll erősítését teszi szükségessé. Ezért a szerzők szerint
az információs autokráciák folyamatos dilemmája, hogy mennyire engedjék fejlődni a társadalmat.
A tanulmány igen optimista előfeltevésre építve még egy következtetést levon: a modernizáció elkerülhetetlen - írják -, így előbb-utóbb buknia kell az információs autokratáknak is.
2018.07.16 09:59