Énekelni jobb, mint államelnöknek lenni

Publikálás dátuma
2017.10.12 21:25
Fotó: Peer Grimm/DPA-Zentralbild
A színpadon lehengerlő, a katedrán kíméletlen. Thomas Quasthoff óráira csak a legjobbak juthatnak be.

- Mikor hitte el először, hogy képes lesz énekesi karriert építeni?

- Már háromévesen készült rólam felvétel, amelyen énekelek – ráadásul jól. De azt hiszem, tizennégy éves korom körül hittem el, hogy realitása van az álmaimnak, amikor Charlotte Lehmann professzor azt mondta: van valami izgalmas ebben a hangban.

- Mit hallgat, ha egy kis megnyugvásra van szüksége?

- Az ízlésem Stevie Wondertől Schubertig terjed. Mindig hallgattam dzsesszt, de ha kedvem tartotta, Bartókot is. Sokáig énekeltem kórusban, emiatt Kodályhoz is kötődöm. Sinatra éppúgy közel áll a szívemhez, mint a romantikus repertoár. 

- Hol érzi magát igazán boldognak?

- A hely mindegy, ha ott a családom. A feleségemmel nagyon boldogok vagyunk, van egy csodálatos és okos lányunk – mi kell még? Egyébként szeretek Berlinben élni. Németországban bátran kimondhatom, amit gondolok, és ez olyasfajta luxus, amit imádok. Sok országban jártam, láttam bőven ellenpéldát is.

- Turistaként is szeret utazni?

- Nagyon. Magyarországon is úgy jártam először: 1989-ben a barátaimmal elautóztunk Görögországba, én pedig szerettem volna látni Magyarországot, így a kedvemért jókora kitérővel jöttünk haza. Az egyik legkedvesebb utazási emlékeim közé tartozik ez a túra: át Jugoszlávián, aztán Debrecen, Budapest. Azok a teljesen sík, vad mezők! Hiszi vagy sem, már akkor is volt a levegőben valami nyitottság, pezsgés, és ez engem, politikailag érdeklődő fiatalt megrészegített. Sok csodálatos magyar muzsikussal és karmesterrel dolgoztam már – bármelyik ország büszke lehetne arra a rengeteg nagyszerű művészre, amennyi önöknek van!

Fotó: Harald Hoffmann

Fotó: Harald Hoffmann

-Tudom, hogy nem ad magánórákat, de tegyük fel, hogy bekopogtatok az ön iskolájába.

- Várjon, épp pár hónapja tartottam mesterkurzust a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem néhány hallgatójának. Volt közöttük egy lenyűgözően tehetséges mezzoszoprán, akit később meg akartam keresni, de meghackelték a telefonomat, és sajnos elvesztek a kontaktjaim. Beleírná a cikkbe, hogy keresem ezt az énekesnőt?

- Még szép!

- Köszönöm. Szóval mit mondott, ön milyen szinten van?

- Szerintem bátran mondhatjuk, hogy a nullán. De lelkes vagyok!

- Sajnálom, de akkor nem tudok önnel foglalkozni. Csakis felvételi útján lehet bekerülni hozzám. Tudja, van, ami minden országban ugyanúgy megy: az állam legelőször a kultúrából és az oktatásból von el pénzt, ha gáz van. Szóval muszáj tartanom a színvonalat.

- Akkor tegyük fel, hogy elképesztően tehetséges és képzett vagyok, sőt: fel is vesznek. Mit tanítana meg elsőként?

- A helyes állást. A megfelelő légzéstechnikát. És kapna néhány régi olasz áriát, hogy fejlesszük a hangja rugalmasságát.

- És mit kellene tudnom a technikán kívül?

- Hogy az egész a szenvedélyről szól. Ez egy rengeteg munkát igénylő szakma. És, hogy az életforma miatt borzasztóan nehéz életben tartani a barátságainkat. Szólistaként utazgatni nagyon-nagyon magányos dolog.

- Most viszont nem egyedül turnézik, hanem egy dzsessztrióval. Jobb így?

- Nos, én imádok színpadon állni. Ennél csak az jobb, ha olyanokkal zenélhetek, akik nem csak kollégák, de a barátaim is. Mi nem azért álltunk össze, hogy új kocsit vehessünk, hanem mert mindannyian imádunk zenélni.

- És hogyan győzhető le a szólóénekesek magányossága?

- Fegyelmezettnek kell lenni. Nagyon fegyelmezettnek. De ez a világ legcsodálatosabb foglalkozása. Mi lehet szebb, mint boldog emberek előtt állni esténként? Sokkal jobb, mint, mondjuk, államelnöknek lenni.

Névjegy
Háromszoros Grammy-díjas német basszbariton. Hildesheimben született 1959. november 9-én. Miután bejárta a világot az egyik legavatottabb dalénekesként, a dzsessz felé fordult: péntek este is trió-jával lép fel a Müpában. Karmesterként is működik. Egyike a „thalidomid-babáknak”: édesanyja egy azóta betiltott gyógyszert kapott terhessége alatt, emiatt Quasthoff végtagjai nem fejlődtek ki rendesen. A zeneakadémiára nem vették fel, mert testalkata miatt nem tud zongorázni. Ma ő a világ egyik legelismertebb énektanára.

Felhívás!
Keressük azt a mezzoszopránt, aki nemrégiben Thomas Quasthoff mesterkurzusán járt! Ha az énekesnő magára ismer, vegye fel a kapcsolatot Quasthoff-fal – vagy írjon a Népszava kultúrrovatának, és mi összekötjük a művésszel.

Búcsú Fésűs Évától

Publikálás dátuma
2019.02.22 20:36

Fotó: SHUTTERSTOCK
Életének 93. évében elhunyt Fésűs Éva Kossuth-díjas meseíró. Hol volt, hol nem volt, a váci piarista templom közelében egy apró házikó emeleti szobájában egy kislány éldegélt közjegyző apukájával és háztartásbeli anyukájával. No és a nagymamával, aki a legnagyobb ínség közepette is elhozta sokat betegeskedő unokája szobájába a különféle királyfikat, hercegkisasszonyokat, boszorkányokat, a szegény ember legkisebb, ám legleleményesebb fiát, mackókat, nyuszikat, rókákat, sárkányokat, hogy elfeledtesse szeme fényével a szenvedéseit. A kislány aztán felcseperedett, drogista segédvizsgát tett, s a második világháború alatt felkötött karral járt dolgozni, nehogy elvigyék ingyenmunkába a katonai mosodába. Miután államosították a drogériát, a fiatal lány Budapesten keresett munkát gyors- és gépíróként, hogy aztán új életet párja oldalán Kaposváron. Az új otthonhoz és munkahelyhez hamarost új hobbi is párosult, egy véletlennek köszönhetően meséket kezdett írni a Rádiónak: megszületett a fogfájós nyuszi története, aztán Toppantó királykisasszonyé, majd Kukkantó manó, Csupafül, Tüskeböki, Csacsi Tóni és a többiek kalandjai. A mai középgeneráció a tévéből, a nagyétkű Palacsintás király kapcsán ismerhette meg a nevét: a fiúk fülig szerelmesek voltak Kökényszemű Katicába, mind elátkozták Derelyét, a minden hájjal megkent főszakácsot, s szurkoltak a gonosz ellen küzdő Éliás királyfinak. De imádták minden hősét – több mint kétszáz meséje cirka kéttucatnyi kötetben látott napvilágot -, s a népszerűség elől magát mindig távol tartó asszony azt vette észre, egyre gyűlnek az ilyen-olyan kitüntetések a szoba polcain, míg végül a hazai meseírók közül – Lázár Ervin, Janikovszky Éva és Csukás István után – negyedikként a 2017. március 15-én Fésűs Éva átvehette a Kossuth-díjat is. Első meséjét – ahogyan azt 2017 karácsonyán a Népszavának adott interjújában elmesélte - a kisfiának írta. Mivel ismerőseinek is nagyon tetszett, beküldte a Magyar Rádiónak – és ezzel elkezdődött egy életre szóló utazás a mesék világában, miközben a történetek kitalálója Kaposváron a vasgyárban, az Állatforgalminál, végül a Köjálnál dolgozott titkárnőként. Másfél évtizede, férje halála után kezdett el verseket írni, eleinte csak a fióknak, aztán persze ezekből is több kötet lett, jó néhányat meg is zenésítettek közülük. Tizenöt esztendeje lett Kaposvár díszpolgára, 2006-ban átvehette a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét, míg 2014-ben megkapta a legnagyobb somogyi kitüntetést, a Pro Comitatu Somogy-díjat, három évre rá pedig Vác is díszpolgárának választotta. Fésűs Évát, aki májusban ünnepelte volna 93. születésnapját Kaposvár városa saját halottjának tekinti.

Kinek a tulajdona az Esterházy-kincs?

Publikálás dátuma
2019.02.22 20:33
FŐÚRI RAGYOGÁS - Az iparművészet nagy Esterházy-tárlatára Fraknóból is érkeztek műkincsek
Fotó: Népszava
A Fővárosi Törvényszék pénteki, reggeltől estig tartó tárgyalásán még Werbőczy István 1514-ben íródott szokásjogi gyűjteménye, a Hármaskönyv is szóba került.
Továbbra is folyik a per Közép-Európa legjelentősebb, mintegy 100 millió euró értékű barokk főúri kincstáráért, az Esterházy-kincsekért, amelyet az osztrák Esterházy Magánalapítvány indított a magyar állam, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont jogutódja, a Nistema Kft. ellen. A Fővárosi Törvényszék pénteki tárgyalásán még Werbőczy 1514-ben íródott szokásjogi gyűjteménye, a Hármaskönyv is szóba került – a periratok ismertetése és a perbeszédek reggeltől estig folytak.

Mint arról a Népszava is beszámolt: a Esterházy magánalapítvány magát tekinti a mintegy száz éve Budapestre szállított és az Iparművészetibe 1920-ban és 1923-ban is letétbe helyezett kincseknek. A magánalapítvány pert azután kezdeményezte, hogy 2016-ban döntés született arról, az Iparművészetiből Fertődre szállítanak 75 Esterházy-műtárgyat.

A felperes a keresetében azt szeretné elérni, hogy a kincseket szállítsák vissza az Iparművészetinek, de amennyiben a műtárgyak átvételét megtagadja az épp felújítás alatt álló budapesti múzeum, úgy a tárgyakat adják ki a részére. Az osztrák magánalapítvány ugyanis azzal érvel, az 1695-ben létrejött hercegi hitbizományként a magyarországi kincsek is a burgenlandi fraknói vár tartozékai, mint ahogy jogi képviselőjük fogalmazott: a vár kincstára egy megbonthatatlan műalkotás, amelynek alkotója Esterházy Pál herceg.
Az alperesek jogi képviselői szerint ugyanakkor 1920 után – miután az Esterházy birtokok egy része Ausztriához került − az újonnan létrejött osztrák Esterházy hitbizomány leltárai nem említtették a magyarországi hitbizomány műtárgyait , a hitbizomány várományosai sem emeltek kifogást az ellen, hogy a műtárgyakat V. Pál herceg letétbe adta Budapesten. A felperes vitatja, az alperesek viszont állítják: 1949-ben jogszerűen államosították az Esterházy-kincseket.