népszavazás;elutasítás;Polt Péter;Vágó Gábor;

2017-10-13 07:10:00

Vágó a Polt-szavazásról: nem adom fel

Mint megírtuk: megtagadta a legfőbb ügyésszel kapcsolatos népszavazási kérdések hitelesítését csütörtöki ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB). 

A Patyi András vezette testület szerint a Momentum Mozgalom és a Vágó Gábor korábbi LMP-s parlamenti képviselő által benyújtott kérdések tiltott tárgykörbe – az Országgyűlés szervezetalakítási és személyi hatáskörébe – ütköznek, ezért nem lehet azokról népszavazást tartani. Vágó ettől függetlenül nem adja fel: lapunknak leszögezte, hogy a Kúriához fordul. A volt LMP-s politikus, civil aktivista szerint „a korrupciós rendszer pókhálójának közepében” Polt Péter legfőbb ügyész ül, ezért kezdeményezte, hogy népszavazás döntsön a főügyész visszahívásáról. Egy másik kérdésével pedig azt szerette volna elérni, hogy szűnjön meg a poszt újraválaszthatósága. Vágó, aki a Korrupcióellenes Szövetség titkára is, szeptemberben rukkolt elő első korrupcióellenes népszavazási kezdeményezésével, amelyben a korrupcióval kapcsolatos bűncselekmények elévülési idejét 12 évre emelte volna. A Fidesz annyira megijedt az ellenzéki kezdeményezéssel induló referendumtól, hogy Gulyás Gergely frakcióvezető támogatásáról biztosította a kezdeményezést, szeptember végén pedig meg is szavazta a Parlament a törvénymódosítást. Vágó az állami cégvezetők bérének maximalizálásáról szóló népszavazási kezdeményezéséhez egyébként már nyár óta gyűjti a szignókat, a Népszavának pedig elmondta: segít a Római-parti referendum aláírás gyűjtésében is.