Batka Zoltán: Beperelem az Úristent

Igen Tisztelt Bíróság! Alulírott Tarisznyás János (Született: Pusztacudar, 1972. január 5. és 14. között; Anyja neve: ismeretlen) ezúton beperelem az Úristent, kérem a T. bíróságot, állapítsa meg, hogy a rám kirótt 35 milliárd 654 millió 894 ezer 122 forintos adótartozás az alperest terheli.

Álláspontom a következő:

Mivel egy árokparton találtak a falu határában, így szüleim neve és világrajövetelem pontos időpontja ismeretlen. A nevem onnan jön, hogy a nyakamba egy tarisznyát akasztottak, benne egy darab száraz pogácsával, aminek, sajnos néhány naposan nem tudtam hasznát venni. Állami nevelőintézetbe kerültem. Időnként átjárt hozzánk a helyi plébános, aki azzal vigasztalt minket, hogy a világban minden az Úristen akaratából történik. Így vélhetően az is az Úr rendelése volt, hogy nevelőink időnként sorba állítottak és kékre vertek minket.

Amikor kikerültem az intézetből, hosszú hónapokon át a Keletiben aludtam. Végül az egyik kalauz munkát adott nekem: a Záhonyba menő vonatokat takarítottam és még ott is alhattam a vonaton. A munka nem volt nehéz, különösen, hogy a kalauz többször is nyomatékosan a lelkemre kötötte: nem kell mindenhová benéznem. Azután egy nap az Úr akaratából egy fa dőlt a sínre. A mozdonyvezető még időben észrevette és fékezett, ám ekkor az egyik ágy mögül egy csempészcigarettával teli hátizsák pottyant az utasok lába elé. A kalauz esküdözött, hogy ártatlan és mivel nem volt ellene bizonyíték, a vámosok békén hagyták.

Én viszont hiába mondtam, hogy soha sem láttam a hátizsákot: mivel előző éjjel én aludtam a kocsiban, végül engem találtak felelősnek. Százezer forint bírságot kaptam, amit 5 ezer forintonként vontak volna le a fizetésemből - már ha lett volna miből, mivel az eset után rögtön elbocsátottak.

Ekkor vidékre mentem dolgozni. Egy helyi gazda szállást és ételt ígért, ám a szállásról hamar kiderült, hogy egy istálló, étel helyett pedig gyakran csak verést kaptam, különösen, ha szóba hoztam, hogy inkább elmennék. A gazda azt mondta, nyugodjak bele, hogy engem az Isten csicskának teremtett. Én ebbe is belenyugodtam volna, ám pár hét múlva közbeszólt az Úr akarata: amikor rabtartóm beküldött a faluba sörért, az arra járó polgármester elütött az autójával. A rendőrök úgy vélték, a polgármester ártatlan, nem láthatott engem, mivel pont szemébe sütött a nap, az pedig kimaradt a jelentésükből, hogy az eset idején olyan részeg volt, hogy alig bírt kiszállni a kocsiból. Bár az én szemembe is sütött a nap, bíróság szerint nekem látnom kellett volna a polgármester közeledő autóját. Végül úgy döntöttek, hogy a szolgálati autóban esett 1 millió forintos kárt nekem kell megfizetnem: 30 ezer forintos részletekben kell levonni a fizetésemből - már ha rabtartóm valaha is adott volna bármilyen fizetést.

A baleset miatt az egyik kezem eltört és rosszul forrt, így a fél kezem lebénult, mire a rabtartóm egy nap teherautóra tett és kirakott a főváros határában. Egy darabig újra a Keletiben aludtam. Egy nap két öltönyös figura állt meg a padom előtt, azt mondták, pont olyan embert keresnek az export-import cégükhöz ügyvezető igazgatónak, mint én. Megmosdattak, öltönyt adtak rám, majd ügyvédhez vittek, ahol alapítottak a nevemre egy céget. Ezután is gyakran kijöttek hozzám a Keletibe, hogy aláírjak mindenféle papírokat.

Majd egy nap rendőrök jöttek és bevittek. Mint kiderült, az export-import cég búzát szállító hajóit az Úr rejtélyes akaratából sorra elnyelte a tenger, ám előtte a két öltönyös figura az én nevemben minden rakományra visszaigényelte az áfát. Egészen pontosan 27 milliárd 650 millió 442 ezer forintot. A két öltönyöst és az ügyvédet hamar ártatlannak nyilvánították, mivel nem volt semmilyen bizonyíték ellenük. Én viszont hiába magyaráztam, hogy mindvégig ott aludtam a padon: minden papíron az én aláírásom szerepelt. Így a bíróság adócsalásért elítélt három évre és úgy rendelkezett, hogy a 27 milliárdos adóhiányt 100 ezer forintos részletekben vonják le a fizetésemből – már ha valaha is kaptam volna fizetést.

Miután a börtönből kijöttem, újra vidékre mentem és néhány társammal egy munkásszálláson húztuk meg magunkat. Pár hónappal később az önkormányzattól kijött két ember és azt mondták, megrogyott az épület talapzata, a saját érdekünkben mennünk kell. Később remek wellness hotel lett a munkásszállóból. Azonban a kilakoltatáson rám mosolygott a szerencse: az önkormányzat egyik ügyvédje észrevette, hogy béna a fél kezem. Az önkormányzat akkoriban kapott 600 millió forint uniós támogatást mozgássérültek munkahelyteremtésére. Így lett életembe először bejelentett állásom. Igaz, a munka kissé monoton, mivel annyi a dolgom, hogy ülök a polgármesteri hivatal pincéjében a kazánház mellett és fél kézzel kukoricacsuhé-bábukat hajtogatok, amelyeket a szomszédos helységben nyomban a hivatal fűtésére használnak fel.

A napokban végre megkaptam volna életem első fizetését, 22 ezer forintot. Azonban a T. Nemzeti Adó- és Vámhivatal levelet írt az önkormányzatnak, hogy a fizetésemből le kell vonniuk 155 ezer forintot adótartózás miatt. A T. NAV szerint a késedelmi kamatokkal együtt már pontosan 35 milliárd 654 millió 894 ezer 122 forinttal tartozok az államnak. Egy velem együtt a kazánház mellett kukoricacsuhét hajtogató, leszázalékolt kutatófizikus munkatársam azt is kiszámolta, hogy a fizetésemből pontosan 230 ezer év alatt tudom megtéríteni a tartozásom. Amikor ezt főnökeim tudomására hoztam, csak széttárták a kezüket, hogy ők mindenben ártatlanok. Legfeljebb az Úristen tehet a bajaimról.

Arra kérem tehát a T. Bíróságot, hogy a kukoricacsuhé-hajtogatásból származó kevéske fizetésemhez hozzájuthassak, állapítsák meg, hogy minden eddigi tartozásom az Úristent terheli. Annál is inkább, mivel a 35 milliárd kifizetésére momentán csak az Úristennek van lehetősége.

Tisztelettel: Tarisznyás János