Nemsokára fillérekért tankolhatunk

Publikálás dátuma
2017.10.14. 17:46
Olajszállítók sztrájkolnak Pakisztánban. FOTÓ: RIZWAN TABASSUM / AFP
A jelenlegi ötödére, vagyis hordónként 10 dollárra eshet az olaj ára - mondta egy iparági elemző a CNBC-nek. Várakozásai szerint az elektromos autók elterjedése már a következő 6-8 évben érdektelenné teszi az olajipart, és teljesen átalakítja a különböző energiahordozók jelentőségét a gazdaságban - írja a hvg.hu.

A Longview Economics vezetője, Chris Watling az amerikai televíziós csatornának a jövő évi várakozásairól beszélt, és úgy ítélte meg, hogy 2018-ban az olajpiac kulcsfontosságú katailzátora a szaúdi állami olajvállalat, az Aramco tőzsdei bevezetése lesz. Amikor azonban a részletekről kérdezték, Watling azt mondta:

Nos, én azt hiszem, hogy a szaúdiaknak gyorsan kell lépniük, még mielőtt 10 dollár nem lesz a hordónkénti olajár.

Habár a szakértő nem gondolja azt, hogy heteken vagy hónapokon belül bekövetkezne egy árzuhanás, de amellett érvelt, hogy "ami az elektromos autókkal történik, az nagyon-nagyon fontos". 

A Longview Economics ügyvezetője állítja, hat-nyolc éven belül hordónként 10 dollárig süllyed a nyersolaj ára. A különböző olajfélékkel ezekben a napokban 51-57 dolláros áron kereskednek, miután 2014-ben csaknem 120 dollárról kezdett zuhanni az ár, és már 40 dollár közelében is volt.

Szerző

Ünnepelnek a nagycsaládosok

Publikálás dátuma
2017.10.14. 17:15
A Benyus család és az elnökség a szervezet himnuszát énekli. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Nagy családban élni jó és ezt nem lehet elég sokszor elmondani - hangsúlyozta a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnöke a szervezet 30. születésnapja alkalmából rendezett ünnepségen.

Kardosné Gyurkó Katalin elmondta, hogy az egyesület 1987-es alapításakor megfogalmazott értékek évtizedek óta összekötik tagjaikat és azóta is változatlanok maradtak. Hozzátette: azért jó nagycsaládosnak lenni, mert a felmerülő problémák ellenére az öröm és a szeretet mindig több, mint a nehézség.

"Az érzelmi energia, a vitalitás a családból (...) táplálkozik, az egyesület dolga pedig az, hogy minél több emberrel megismertessék ezt az életformát" - hangsúlyozta az egyesület elnöke az ünnepségen, amelynek díszvendége Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége volt.

Beneda Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és népességpolitikáért felelős helyettes államtitkára köszöntőjében úgy fogalmazott: "tisztelet a hősöknek", azoknak, akik a mai "kifordult" világ ellenére vállalják a nagycsaládos létet. Hősöknek nevezte azokat is, akik annak idején létrehozták az egyesületet és megemlékezett a szervezet egykori elnökeiről.

Mint mondta, az egész kormány büszke arra, hogy stratégiai partnere lehet a nagycsaládosok egyesületének. Felhívta a figyelmet arra, hogy 2018 a családok éve lesz, és már formálódnak azok a programok, amelyeken a NOE-val együtt fognak dolgozni.

Ezt követően Annemie Drieskens, az európai családos szervezetek konföderációjának (COFACE Families Europe) elnöke gratulált az egyesület tagjainak. Mint mondta, Magyarországon a NOE-n kívül a gyermekeiket egyedül nevelő szülők egyesülete tagja a szervezetüknek, amelynek legfontosabb értékei a sokszínűség, a diszkriminációellenesség, az esélyegyenlőség és a szolidaritás.

Az ünnepségen az egyesület elnöke a nagycsaládosokért végzett áldozatos munka elismeréseként átadta a NOE nemzetközi díját. A 2017-es elismerést Jakabffy Emma, a nagyváradi Pro Familiae Alapítvány elnöke és Luc De Smet, a flamand nagycsaládosok egyesületének elnöke vehette át.

Az 1987-ben alakult NOE jelenleg több mint 250 helyi közösséggel és hetvenezer taggal rendelkezik. Az országos munkát hét regionális központ segíti. Önkénteseik száma megközelíti az 1500-at. Az egyesület munkájának középpontjában a házasság és az élet védelme, az anyaság tisztelete áll, emellett ellátja a családok érdekvédelmét, rendezvényein pedig kapcsolatépítésre és szórakozásra is lehetőséget nyújt.

Szerző

Jogvédők perelnek a konzultáció miatt

A Magyar Helsinki Bizottság bírósághoz fordult a „Nemzeti Konzultációban" található félrevezető, a valós tényeket hamis színben feltüntető állítások miatt. Azt kéri a bíróságtól, állapítsa meg, hogy a Miniszterelnöki Kabinetiroda által minden háztartáshoz eljuttatni kívánt „nemzeti konzultációs kérdőívében" szereplő állítások megsértették az egyesület jó hírnévhez fűződő jogait. A civil jogvédők az is kérik, hogy a kormányszerv közleményben fejezze ki sajnálkozását, és fizessen kétmillió forint sérelmi díjat - olvasható a szervezet közleményében.

A dokumentum így folytatódik:

A kormánykiadvány 5. kérdéséhez fűzött magyarázata szerint „Soros György azt is el akarja érni, hogy a migránsok enyhébb büntetést kapjanak az általuk elkövetett bűncselekményekért. Soros György jelentős összegekkel támogat olyan szervezeteket, amelyek segítik a bevándorlást, és védik a törvénytelenségeket elkövető bevándorlókat. Ilyen például a Helsinki Bizottság, mely a határzár tiltott átlépése kapcsán azzal érvelt, hogy »aggályosnak tekinthető a jogellenes belépéssel kapcsolatos súlyos jogkövetkezmények alkalmazása«."

Csakhogy a Helsinki Bizottság soha nem szorgalmazta a „migránsok" vagy „bevándorlók" bűntetteinek enyhébb megítélését. Mindig is kiállt a jogegyenlőség mellett. A kérdőívben szereplő megcsonkított idézet az ún. határzáras bűncselekmények 2015 szeptemberében történt bevezetése előtt született szakmai anyagból való, amely elsősorban a genfi menekültügyi egyezményre támaszkodva bírálta a tervezett rendelkezéseket. „Az Európai Unió bíróságának gyakorlata alapján aggályosnak tekinthető a jogellenes belépéssel kapcsolatos súlyos jogkövetkezmények alkalmazása. A büntetőjogi eszközöket, különösen a szabadságvesztést csak akkor lehet »bevetni«, ha egy személyt már kiutasítottak, azonban az új szabályozás szerint a menekülők már a határzár megsértésével bűncselekményt követnek el."

A kormánykiadványban szereplő mondatcsonk a Kabinetiroda kiegészítésével azt a hamis látszatot kelti, mintha a Helsinki Bizottság a magyar állampolgárokkal szemben, sőt rovásukra valamiféle előnyhöz, privilégiumhoz akarná juttatni bármelyik „migránst, bevándorlót" bármely bűncselekmény törvény előtti megítélésénél. Erről szó sincs. A Helsinki Bizottság egy fontos szakmai vitában foglalt állást, amely arról szól, hogy büntethető legyen-e a menedékkérők szabálytalan határátlépése.

Ráadásul korábban hosszú éveken át a magyar állam is a Helsinki Bizottsággal azonos álláspontra helyezkedett, és – összhangban a genfi egyezménnyel, amely kifejezetten tiltja a menekültek, menedékkérők szankcionálását a jogellenes belépés miatt – 2015-ig nem büntette a papírok nélkül szabálytalanul érkezőket, amennyiben menedékjogot kértek. Sőt egy időben még azokat sem, akik hamis papírokkal léptek be, de kiderült róluk, hogy üldözöttek. Az ő esetükben a menedékjogi eljárás alatt felfüggesztették a büntetőeljárást, hiszen egy menekülőtől nem várható el, hogy élete, szabadsága és testi épsége érdekében ne próbáljon meg akár hamis papírokkal biztonságos helyre jutni.

A kérdőív 5. pontja a Helsinki Bizottságnak egy speciális helyzetre vonatkozó szakmai álláspontját hamisan általános álláspontként definiálja. Ez a hamis látszat sérti a 28 éve működő jogvédő egyesület jó hírnevét.

A kormány máris felháborodott

A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerint felháborító, hogy a Helsinki Bizottság jogi úton próbálja megállítani a nemzeti konzultációt. Dömötör Csaba úgy fogalmazott: úgy látszik, hogy a Soros György által támogatott szervezetek mindent megtesznek azért, hogy a magyar állampolgárok ne nyilváníthassanak véleményt a milliárdos terveivel kapcsolatban.


Dömötör Csaba hangsúlyozta: a kormány nem változtat álláspontján, áll a vita elébe. Nem lehet megakadályozni, hogy a magyarok elmondják véleményüket azon bevándorlási javaslatok ügyében, amelyek súlyos kockázatot jelentenek Magyarországnak - fejtette ki az államtitkár, kiemelve, hogy a Helsinki Bizottság beadványa csak még egy ok arra, hogy minél többen vegyenek részt a konzultációban.

Szerző