IMF;globális gazdasági növekedés;

2017-10-16 07:26:00

IMF: kedvező kilátások

Alapvetően kedvezőnek tartja a globális gazdaság helyzetét és kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetője és politikai-stratégiai testülete, melynek vezérigazgatója, Christine Lagarde, a szervezet és a Világbank hétvégén Washingtonban befejeződött éves közgyűlését követően elmondta: azzal számolnak, hogy idén 3,6 százalékkal, jövőre pedig már 3,7 százalékkal nő a globális gazdaság a tavalyi 3,2 százalék után. Agustín Carstens, az IMF politikai-stratégiai testülete, a Nemzetközi Monetáris és Pénzügyi Bizottság (IMFC) elnöke azt mondta, "kiemelten kell foglalkozni az örökölt problémák megoldásával, miközben hangsúlyt kell fektetni a termelékenység növelésére, a bérek emelésére és a munkanélküliséggel szembeni harcra". A közleményük hangsúlyozta, hogy a központi bankoknak folytatniuk kell a gazdaság élénkítését monetáris politikájukkal.