Packázás

Nem kell ezt sokat magyarázni. Megáll az ember a CEU új épületének fényben fürdő, szinteket átfogó központi terében, benéz az üvegfalú szemináriumi szobákba, ahol elmélyült beszélgetések folynak, végigsétál a könyvtár zsúfoltan is csöndes termein, vagy csak végigsimítja az elegáns nyers tégla falakat, és behunyt szemmel hallgatja a sokféle kiejtésű angolból fel-felhullámzó zsongást. Ez az egyetem. Amilyen a középkorban volt, vagy amilyen lehetett volna, ha Aszimov utópiája valóra válik a Trantor biztonságot jelentő, mindentől független egyeteméről.

Naná, hogy egy ilyen intézmény idegesíti a Nemzeti Együttműködés Rendszerét. Soros ehhez már csak a bónusz, ami az üldözést kiérdemelte, az az iskola maga: szellemi és anyagi függetlenségével, magától értetődő nyugatiasságával, liberális intellektusával. Hogy akik itt dolgoznak, azokat nem lehet megvesztegetni holmi stiches köztestületi tagságokkal, vagy azzal, hogy majd írhatnak jó honorért egy cikket a Magyar Krónikába (emlékeznek? pitypang); akik meg itt végeznek, azok bizony könnyedé intenek pát, és akkor látják legközelebb Magyarországot, amikor a hátuk közepét.

Márpedig aki ennyire kihúzta a gyufát a mi kormányunknál, azt egykönnyen nem eresztik. Kitették a célkeresztbe, törvényt módosítottak a tönkretételére, teljesíthetetlen határidővel új szabályt kreáltak. És még mindig ugrál? Kitalálta a megoldást, lett egy amerikai egyetem, amelyik partneréül szegődik, már csak alá kéne írnia a kormánynak a megállapodást? Nos, akkor jöhet a jól bevált egynapos törvényhozás, egyenesen a miniszterelnök kezdeményezésére. Kitolják a határidőt, beígérik, hogy egy évig nem is foglalkoznak a dologgal, hadd főjön a levében a két egyetem, hadd bizonytalanodjanak el a permanens botránytól a reménybeli diákok.

Végül is, mi bajunk lehet? Csak a becsület és a jogbiztonság forog kockán.