aláírás;Országgyűlés;CEU;felsőoktatási törvény;

2017-10-17 13:47:00

CEU-taktikázás - Döntöttek: meghosszabbították a határidőt

Emlékeztető: a felsőoktatási törvény tavaszi módosításával kapcsolatban az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított, ezután parttalan levelezés kezdődött Brüsszel és Budapest között. A jelen: mint megírtuk, a hvg.hu munkatársa hétfőn egy kormánytisztviselőtől megtudta: a CEU egyezség aláírásának kitolásával a Fidesz-kormány annak igyekszik elejét venni, hogy az ügy az Európai Bíróság elé kerüljön.

A még jelenebb jelen: A parlament 2019. január 1-jéig meghosszabbította azt a határidőt, ameddig a külföldi felsőoktatási intézményeknek teljesíteniük kell magyarországi működésük feltételeit - írja az MTI. A Ház 118 igen, 31 nem és 1 tartózkodás mellett döntött kedden a felsőoktatási törvény módosításáról a kormány kezdeményezésére.

 MTI Fotó: Soós Lajos

 MTI Fotó: Soós Lajos

A Trócsányi László igazságügyi miniszter által jegyzett indítvány arra hivatkozott, hogy a jogszabály szerinti nemzetközi megállapodást eddig csak a McDaniel College Budapesttel kötötte meg Magyarország, a többi intézmény esetében a tárgyalási szakaszban tartanak. A kormány - részben a Velencei Bizottság véleményére is utalva - a határidő meghosszabbítását tartotta szükségesnek a jogkövetés megkönnyítése érdekében.

Trócsányi László korábban azt nyilatkozta: a kormány kitart azon meggyőződése mellett, hogy a magyar jogszabályok mindenkire kötelezőek, még az amerikai Central European Universityre is. Emlékeztetett: a Velencei Bizottság világossá tette, hogy a felsőoktatási intézmények szabályozása nemzeti hatáskör.

Vissza az időben: 

Trócsányi miniszternek, még a szavazás előtt elmondott szavaira reagált az ellenzék: 

MSZP: a lex CEU politikai törvény, vonják vissza

Hiller István, az MSZP vezérszónoka úgy értékelt: a lex CEU egy "politikai, bosszútörvény", és azért kap politikai kritikákat, mert a szakmához semmi köze. A nemzeti felsőoktatási törvény módosításának álcázza a kormány a politikai akaratát, miközben pontosan tudja, hogy a színvonalat, az egyetem szakmai működését tekintve nincs kifogás. A CEU-val az a bajuk, hogy Soros György alapította - mutatott rá Hiller István. A törvény rossz az egyetemnek, a magyar felsőoktatásnak és az egész országnak - értékelt, hozzátéve: a határidőre vonatkozó elképzelés már eleve elfogadhatatlan és szakmaiatlan volt, ugyanis több hónap a nyári időszak miatt passzívnak minősül. 

Jobbik: a kormánypártoknak kellemetlen előterjesztés

Szávay István, a Jobbik vezérszónoka arról beszélt, hogy roppant kellemetlen a javaslat a kormánypártoknak. A vitának ezért kívánnak minél kisebb súlyt adni - mondta, hozzátéve: az elmúlt hét évben nem volt példa arra, hogy a kormánypártok ne állítottak volna vezérszónokot.  Szóvá tette azt is, hogy az igazságügyi miniszter az expozé után eltávozott a teremből. A jobbikos politikus kiemelte: közben a szabadságharc továbbra is zajlik Soros ellen, és pontosan ugyanaz történik, mint fél éve. Ez egy néphülyítés, propaganda, a híveik feltüzelése. Nem szól másról, mint ellenségkép felmutatásáról, a szavazótábor összetartásáról. Nem győzni akarnak Soros György ellen, hanem harcolni, hogy ezzel is el lehessen terelni a figyelmet, hogy érdemi kormányzás nincs hónapok óta.

Amiről még döntöttek: 

Mégsem nő a reklámszatyrok és a reklámhordozó papírok termékdíja

Mégsem emelkedik 2018-tól a reklámszatyrok és a reklámhordozó papírok termékdíja - így döntött a parlament a környezetvédelmi termékdíjról szóló törvény módosításakor. Az előterjesztésből az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának javaslatára kerültek ki a díjemelésre vonatkozó rendelkezések. A jogszabályt 113 igen, 30 nem szavazattal és 26 tartózkodás mellett fogadta el a Ház. Elfogadták ugyanakkor azt, hogy az elektromos, elektronikai berendezések után fizetendő díjtétel kilogrammonként egységesen 57 forintra változik. Így például a mobiltelefonok után eddig fizetett kilogrammonként 304 forintos termékdíj is 75 forint lesz kilogrammonként. Ugyancsak 57 forint lesz kilogrammonként a fémből készült italcsomagolások termékdíja.

Módosult a reklámhordozó papír fogalma és jövőben nem tartalmaz egyértelműen meg nem határozható kivételeket. Felmentést kapnak a termékdíj megfizetése alól a többi között a közhasznú szervezetek, állami, önkormányzati szervek, ha alapfeladatuk körében adnak ki termékdíjköteles kiadványt. Ehhez annyit kell tenniük, hogy megrendeléskor nyilatkozatot tesznek arról, hogy termékdíjmentességet élveznek. A kizárólag elektromos hajtómotorral működő gépjárművek termékdíjköteles alkotórészei esetében 50 százalékkal, a hibrid gépjárművek termékdíjköteles alkotórészei esetében 30 százalékkal kell kevesebb termékdíjat fizetni 2018-tól.

Megszűnik a kötelező kéményellenőrzés

Hiába tiltakoztak egyre hangosabban és kétségbeesettebben a kéményseprők, az Országgyűlés kedden megszüntette a családi házak kötelező kéményseprő-ipari ellenőrzését, amelyet ezentúl a tulajdonosok megrendelésére, de továbbra is ingyenesen végezhet el a katasztrófavédelem, illetve egyes településeken az önkormányzati közszolgáltató. A képviselők 119 igen szavazattal, 34 nem ellenében és 23 tartózkodás mellett fogadták el a belügyminiszter ezt tartalmazó törvénymódosító csomagjának egyszerű többséget igénylő rendelékezéseit - írja az MTI.