Kockakövek, poros utak várnak a Tour de France versenyzőire

Publikálás dátuma
2017.10.18. 07:53
Chris Froome ötödször nyerne a versenyen Fotó: AFP/Philippe Lopez

Több meglepetést, közte egy mindössze 65 kilométeres szakaszt is tartalmaz a jövő évi francia országúti kerékpáros körverseny kedden nyilvánosságra hozott útvonala. A szervezők párizsi prezentációján elhangzott, hogy a labdarúgó-világbajnokság miatt a szokásosnál egy héttel később, július 7-én rajtoló viadalon 35 kilométeres csapatidőfutam, 31 kilométeres, emelkedőkkel tarkított egyéni időfutam, valamint egy mindössze 65 kilométeres etap is vár a mezőnyre. Utóbbi 1971 óta a Tour legrövidebb szakasza, igaz, a rövid táv ellenére sem lesz egyszerű dolga a kerekeseknek, akiknek két emelkedőt és a Col de Portet-i hegyi befutót kell teljesíteniük július 25-én, a 17. etapon.

A jövő évi, sorrendben 105. Touron összesen 25 második vagy annál magasabb kategóriájú hegy vár a résztvevőkre, akik a legendás emelkedők közül a Col de la Madeleine-t, a Croix de Fert és az Alpe d'Huezt is érintik. Újdonság lesz a hat kilométer hosszú, átlagban 11.2 százalékos meredekségű Montée du plateau de Glieres, melyre a verseny története során először teker majd fel a mezőny, s amelynek utolsó 1.9 kilométere murvás talajú. A sík szakaszokon sem lesz egyszerű dolguk a bringásoknak, a legendás Paris–Roubaix verseny céljába érkező, kilencedik etapon például 21.7 kilométeren keresztül kockaköveken kell majd tekerniük.

A verseny két fő esélyesének a Tour mellett a Vuelta a Espanán is címvédő, jövőre rekordot jelentő ötödik Tour-elsőségére hajtó brit Chris Froome, valamint az idén Giro d'Italia-győztes, egyéni- és csapatidőfutam-világbajnok holland Tom Dumoulin számít majd. „A két kerékpáros nagyon hasonlít egymásra, közel ugyanolyan képességekkel bírnak, így rendkívül izgalmas és élvezetes Tourra van kilátás” – mondta az útvonal-bemutatón Christian Prudhomme versenyigazgató.

A jövő évi Tour de France-t július 7. és 29. között rendezik. A mezőny Noirmoutier-en-l'Ile szigetéről rajtol, s 21 szakasszal, valamint 3329 kilométerrel később – a szokásoknak megfelelően – a párizsi Champs-Elysées-n lévő célba érkezik.

Szerző

Kapcsolódó

Tour Valverde nélkül

Kubica utolsó lehetősége

Publikálás dátuma
2017.10.18. 07:52
Fotó: Molnár Ádám

Robert Kubica legutóbb a Renault-istálló autójával tesztelt a Hungaroringen, tegnap viszont már a Williams 2014-es versenygépét irányította. A brit istálló a 32 éves lengyel mellett Paul di Restával érkezett Magyaroroszágra, s aki jobban teljesít, Lance Stroll mellett autót kaphat a 2018-as idényben.

A pletykák szerint a pénzes Stroll-család Di Restát preferálná, a Williams viszont Kubicát favorizálná, aki mögé egy lengyel olajcég és egy nagy áruházlánc is kész beállni támogatóként, ezzel több millió eurót hozván az istálló konyhájára.

Az sem teljesen kizárható, hogy Felipe Massa szerződést hosszabbít, ám nagy szenzációt jelentene, ha Kubica súlyos autóbalesete után, roncsolódott kezével nyolc év után valóban visszatérhetne a száguldó cirkuszba. A Williams várhatóan a jövő hét végén esedékes Mexikói Nagydíj után jelenti be azt, hogy kit választ.

Szerző
Témák
Forma-1 Kubica

George F. Hemingway: engem vegyenek elő, ha nem megy a csapatnak

Publikálás dátuma
2017.10.18. 07:51
Fotó: Molnár Ádám
Az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság címvédőjénél, a Honvédnál az a cél, hogy idővel a teljes kezdőcsapatot a klub akadémiáján nevelkedőkből lehessen összeállítani.

G: George F. Hemingway, a Budapest Honvéd klubtulajdonosa a klub hétfői sajtótájékoztatóján lapunknak adott interjújában elmondta:  a magyar válogatottnál már régóta csak elméletileg volt edzőkérdés, Kispesten pedig egyáltalán nem volt téma az újabb szakembercsere.

- Kedden Bernd Storck lehetséges leváltásának ügye határozta meg a magyar labdarúgás körüli közbeszédet. Önnek mi a véleménye a kapitánykérdésről?

- Szerintem Magyarországon már nagyon régóta nincs kapitánykérdés. Magam 2016 szeptemberében írtam egy hosszabb cikket a témában… Szerintem azóta nincs kapitánya a válogatottnak, s már akkor látszott, hogy mi a helyes út.

- Mire gondol?

- Akkor is úgy gondoltam, hogy nem volna rossz, ha egy másik szakember dolgozna a magyar válogatott élén. Semmi kifogásom nincsen Storck úrral szemben, egyszerűen csak szerintem ő nem erre a feladatra való. Én egy olyan kapitányt hoznék, aki képes a feladatát megoldani. Ez az úriember nyilvánvalóan nem volt képes.

- Ha George F. Hemingway dönthetne, kit választana?

- Nagyon szeretném, ha magyar lenne az illető.

- Csapatára, a Budapest Honvédra terelve a szót: öt nyeretlen mérkőzés után győztek újra a bajnokságban, most ötödikek. Elégedett?

- Az eddigi teljesítményünk hullámzó volt. Volt egy gyengébb periódusunk, ám úgy gondolom, mostanra kijöttünk onnan. A negyedik helyen vagyunk, szóval gyakorlatilag ugyanaz a feladatunk, mint tavaly: szeretnénk befogni azokat, akik előttünk állnak. Az előző kiírásban ez sikerült.

- A Honvédnál volt edzőkérdés? A gyengébb periódusban többen felvetették a nyáron kinevezett holland szakember felelősségét.

- Sok helyen visszatérően előkerül az a számomra kicsit érthetetlen gondolat, hogy amikor egy csapat veszít pár pontot, az edzőt azonnal ki kell rúgni… Akkor már miért nem a tulajdonost? Vagy a szertárost? Végül is mindnyájan felelősek vagyunk a csapatért… Edzőt olyankor kell elbocsájtani – én aztán nem volnék szívbajos – amikor világosan látszik, hogy a szakember a jövőben nem tudja odavinni a csapatot, ahova kell. Ha majd úgy látom, hogy veszélyben a jövőnk, elküldöm az edzőt, addig viszont bízom benne.

- Mi a Honvéd jövője? Ha jól sejtem, a fiatal labdarúgóknak továbbra is lesz szerepe benne.

- A cél az, hogy az első csapat akadémistákból álljon. Nem hatból-hétből, mint most, hanem kilencből, tízből.

- Rövidtávon prioritás a két gólvágó, Davide Lanzafame és Eppel Márton megtartása? Utóbbi játékos maga nyilatkozta, hogy mielőbb külföldre vágyik.

- Nem tudom, hogy Marci mit nyilatkozott, abban viszont biztos vagyok, hogy megfontoljuk, ha valakiért jön egy jó ajánlat. Nem cél, hogy megváljunk az erősségeinktől, de ha egy jó ajánlat jön, azon értelemszerűen elgondolkozunk majd.

- Noha még az őszi idénynek sincs vége, biztosan a lehetséges erősítéseken is töri a fejét… Hogy látja, hova kell igazolniuk?

- Július óta állandóan előkerül ez a téma, erősíteni mindig kell. Egy úgynevezett hatos játékos nem ártana, esetleg még egy focista a védelembe. Különben nem nagyon keresünk mást, rendben van a keretünk.

- Szerdán az ifjúsági Bajnokok Ligájában lép fel a Honvéd U19-es együttese, önök pedig egy ingyenesen váltható jegy ellenében beengedik a drukkereket a mérkőzésre. Milyen lehetőségek rejlenek ebben a sorozatban?

- A következő körben Oroszországba vagy Kazahsztánba mehetnénk, ám aki onnan továbbjut, már igazi nagy csapatokkal találkozhat. Liverpool, Bayern München, hogy mást ne mondjak, nagy lehetőség ez a csapatunk számára. Az európai szövetség csak az utazási költségeket téríti meg, így számunkra tulajdonképpen ráfizetéses ez a sorozat, ám ez nem is a pénzről, sokkal inkább a presztízsről szól.

- Az FK Sutjeska elleni, 2-2-es végeredményt hozó montenegrói találkozó után szerdán csakis a győzelem elfogadható a fiataloktól?

- Nem is kérdés! Szerintem 3-1-re nyerünk.

Szerző