Szemfényvesztés

Nagy utat tett meg a Fidesz az egészség üzleti természetének harcos tagadásától a beszédes hallgatásig. Orbán Viktor még három esztendeje is azt magyarázta, azért volt szükség az úgynevezett szociális népszavazásra, mert az akkori kormány "fizetőssé akarta tenni az egészségügyi ellátást". Ma, közel tíz esztendővel az utolsó érdemi egészségügyi reformkísérlet megtorpedózása után egyre többen beszélnek arról, hogy a Fidesz csak a választásokra vár, s ha győz, utána nyomban szélesre tárja a kaput a piaci szolgáltatók előtt. Lehetne ez rosszindulatú találgatás is, de a kormány tettei nem cáfolják: csak a központosításban eltökélt, hét év alatt sem lépett semmi olyat, ami orvosolhatná az egészségügy nyilvánvaló válságát. Igaz, itt is megjelent az épületekbe öntött EU-pénz, de ezen túl csak hangos szóval menedzselt néhány milliárdos gyorstapaszokat ragasztgatott a súlyosan kivérzett betegre a kormány. S a sűrű sorosozástól már szava sem jut arra, hogy mit akar kezdeni az ágazattal. Közben olyan tempóban gyengül a társadalombiztosításból finanszírozott szolgáltatás, hogy aki időben akar diagnózishoz és terápiához jutni, mind gyakrabban kényszerül magánszolgáltatót igénybe venni, ha családjának telik rá.

S van is szépen fejlődő és egyre hangosabb magánbefektetői kör, amely nem bánja, ha ilyen tempóban rohasztják le az "állami konkurenciát". Ott már reklámozniuk sem kell, ahol a halálfélelem szervezi a piacot. Sőt ez a szektor egyre gyakrabban jelentkezik be egy kis állami kedvezményért vagy járulékmegosztásért, jelezve, hogy egyre nagyobb szerepet visz a polgárok egészségügyi ellátásában. Ehhez persze fontos azt is demonstrálniuk, hogy a magánszolgáltatások igénybevétele nem egy szűk réteg kiváltsága. Ez a kormánynak is kedves előadás: a nemzeti együttműködés rendszere előbb utóbb mindenkit eljuttat a Schwarzwald Klinikára... Ehhez a minap egy konferencián még olyan adat is elhangzott, hogy míg két éve 53 százalék volt, idén már 65 százalék felett lesz a magánszolgáltatóhoz fordulók aránya, azaz a többség számára máris megfizethető a piaci egészségügy. Na, ez az igazi szemfényvesztés!

A hivatkozott kutatás egy részletesebb publikációja szerint eleve csak Budapest és vonzáskörzete lakóit kérdezték, s ott is csak a 25 és 60 közötti korosztályt, akiknek 84 százaléka volt járulékfizetőnek tekinthető. Az országos átlag kevesebb, mint ennek a fele. Közöttük a magánszolgáltatást (akár csak egy fogtömés erejéig) igénybe vevők 43 százaléka a kiemelkedően vagyonos réteghez tartozott.

Egy hasonló kutatás még világosabban mutatja, hogy messze még a Kánaán! A bankszámlával rendelkező válaszolók 54 százaléka megfizethetetlenül drágának tartja a magánegészségügyi szolgáltatásokat. Sőt, 55 százalékuk akkor sem venné ezeket igénybe, ha olcsóbbak lennének. Annak ellenére, hogy a válaszolók 48 százaléka szerint nem megfelelő az állami egészségügyi ellátás, mindössze 20 százalékuk vett igénybe a megelőző három évben valamilyen magánszolgáltatást.

Kell tovább magyarázni, hogy a magyar nem vágyik a magánegészségügybe, legfeljebb olykor csak oda menekül? S kell még találgatnunk, hogy a Fidesz miért hallgat a terveiről?

Szerző
Danó Anna
2017.10.20 08:10

Megmentők

Most, sok évvel a devizahitelesek megmentése után (ami úgy kezdődött, hogy Kósa Lajos a de facto államcsődben lévő Görögországhoz hasonlította Magyarország pénzügyi helyzetét, amitől azonnal elszálltak a devizaárfolyamok, durván tovább nehezítve az adósok amúgy is reménytelen helyzetét), talán nem idő előtti a kijelentés: az Orbán-kormány zseniálisan csinálta. Mármint a maga szempontjából: briliáns választ adott arra a kérdésre, hogy kinek kell viselnie a devizahitelek árfolyamváltozásának kockázatát. Orbánék – nem méltányos, de praktikus – válasza így hangzott: bárkinek, csak nekik nem. (Azért mondjuk, hogy nem méltányos, mert anno még az első Orbán-kabinet kezdeményezte azt a törvénymódosítást, amely megalapozta a lakossági devizahitelek elburjánzását.) A hárítási stratégia mindmáig szinte tökéletesen működött, most azonban hajszál került a levesbe, miután az EU Bírósága egy magyar ügyben kimondta, amit sem a kormány, sem a parlament, sem pedig a hazai bíróság nem akart eddig deklarálni: hogy a bankoknak tájékoztatási felelősségük is van, és perelhetőek, ha a hitelfelvevő bizonyítani tudja, hogy nem informálták őt kellő mélységgel az árfolyammozgásokból eredő veszélyekről. A kockázat ezen a ponton visszaszáll a kormányzatra, több ok miatt is. Egyrészt a bankszektor nagyobbik hányada időközben beolvadt a NER-be. Másrészt az ügyletek nagyságrendje miatt – azok is 120 ezren vannak, akiknek már a lakásukat árverezik a bankok a fejük fölül – megborulhat a bankszektor, az állam konszolidációra kényszerülhet. Harmadrészt pedig, amennyiben tényleg perek tíz- vagy százezrei indulnak, megdől az a hazug, de mégis széles körben hangoztatott alapállítás, hogy a Fidesz mindenkit megmentett, az adósmentésnek vége van. Dehogy van vége: a java csak most jön.
2018.09.22 09:37

A pénz szaga

A pénznek igenis van szaga. Európában talán nem olyan büdös, mint Pinochet Chiléjében volt, a latin-amerikai „gazdasági csoda” éveiben. (Hitlerig, Sztálinig, Putyinig vagy a kínai piacig nem mennénk el.) Ha Chilében volt gazdasági csoda a 70-es években, az csak azért lehetett, mert a tőke nem csak a demokráciák piacgazdaságaiban tud kivirulni, hanem diktatúrákban is. Sőt, diktátorok szerint ez az egyetlen kivezető politikai út mindenféle válságból. Európában még nem ennyire szagos a pénz, de ahhoz már eléggé szaglik, hogy mondjuk Romániában sokaknak elviselhetetlen legyen. Aki viszont ezen eltöpreng, az rögtön a korrupció támogatója lesz, ugyanúgy, ahogyan Magyarországon is hazaáruló, aki szembe mer menni a regnáló hatalommal. Hazaárulóként most éppen azt kell kimondani, hogy ez a rendszer a demokratikus európai közösség adóiból (is) áll a saját lábán. Meg azt, hogy ha csöpp ész szorult volna Brüsszelbe, akkor már megvonta volna a felzárkóztatási pénzeket a magyar kormánytól. Miért nem gondolunk arra, hogy ennek az elkerülhetetlen kollektív büntetésnek az etikai hordaléka is nyomaszt sokakat arrafelé? Mikor írja vajon felül az európai közösség demokratikus érdeke és értékrendje a nemzetek (és nem a kormányok) iránt érzett európai felelősséget? A korrupció csak a bűz egyik része. Mert: milyen szaga van a Magyarországon állami búra alatt gyarapodó külföldi tőkének? Márpedig a német tőke, amely életben tartja a magyar gazdaságot, láthatóan immunis a bűzre.  Ahogy a minap a privátbankár.hu-nak mondták: „A német nagyvállalatok nem gondolják újra magyarországi befektetéseiket a magyar demokrácia állapota miatt. A cégeket az üzlet érdekli, nem a politika. Ez addig így marad, amíg a magyar kormány nem lép át egy határt, például nem veszélyezteti az ország EU-tagságát. Ugyanakkor az új befektetéseknél már felmerülhet, nem kényelmetlen-e üzletelni a magyar kabinettel.” Aki azt gondolja, hogy Merkel kancellár majd „leszól” és „beszól” a német nagytőkének, az csak az autoriter gondolatot exportálná. A német társadalmi berendezkedés viszont már csak olyan, amelyben - bár nyilván van sűrű személyes érintkezés is -, a politika és a gazdaság külön leírható pályán mozog. Meglehet a német tőke jól érzi magát Magyarországon, nem kell vesződnie még olyan ügyekkel sem, mint otthon. Ha mérhetetlen  hasznot húz a magyar dolgozókból, az nem csak a tőke lelkén pötty, hanem azokon a demokrácia- és piacellenes viszonyokon is, amelyeket az Orbán-kormány teremtett a nép szabadon manipulált akaratából. Mindazonáltal a befektetők figyelmébe ajánljuk, hogy a tőke gyarapodásának mindeddig a demokráciák nyújtották a legkedvezőbb körülményeket. Hogy a háború utáni békét és a nyugat-európai jóléti államokat nem a tőke és az autoriterek pacsija, hanem a tőke és a társadalom kiegyezése teremtette meg. A demokrácia a tőke ágyasa, nem a kényelmesebbnek tűnő, de kiszámíthatatlan, bizonytalan tekintélyuralmi rendszer. Azt pedig tudjuk, hogy a pénz a bizonytalanságot utálja a legjobban. Talán még a pénz szagánál is jobban.
2018.09.22 09:00
Frissítve: 2018.09.22 09:04