igazságszolgáltatás;applikáció;StoryLab;

2017-10-20 07:17:00

Jogi játékapplikáció gyerekeknek

Jövő héttől ingyenesen letölthető az első gyerekeknek szóló applikáció, amely a hazai igazságszolgáltatás rendszerét mutatja be.

Hazánkban évente körülbelül 6000 gyermek lesz valamilyen bűncselekmény áldozata, miközben több tízezer fiatal van a büntetés-végrehajtás intézményrendszerében. A StoryLab elnevezésű projekt - amely egy telefonon, számítógépen működő online játék – fejlesztése során a cél az volt, hogy játékos módon segítsék elő a gyerekek jogtudatosságának fejlődését. Az applikációnak köszönhetően a fiatalok megismerhetik hazánk igazságszolgáltatási rendszerét, és ami még ennél is fontosabb: saját jogaikat.

A Terre des Hommes Magyarország Alapítvány és a Pressley Ridge Alapítvány bolgár, horvát, román, olasz és angol partnerekkel közösen, az Európai Unió támogatásával hozta létre a StoryLab mobiljátékot 14-18 éves fiataloknak.

A fejlesztés 2016 januárjától több mint egy éven át tartott középiskolás diákok bevonásával, akiknek egy része maga is érintett: volt már tapasztalata a magyar igazságszolgáltatási rendszerrel. Az online játék segítségével a gyerekek többek között megtudhatják, mi történik, ha a szüleik elválnak, mit tehetnek, ha a társaik molesztálják őket az iskolában, vagy utcai rablás áldozatává válnak. Belenézhetnek egy virtuális bírósági ülésbe, megismerhetik, milyen szereplők vannak jelen egy tárgyaláson, vagy akár megoszthatják a gyermekbarát igazságszolgáltatásról alkotott gondolataikat, tapasztalataikat országunk döntéshozóival.

Rózsa Mónika pszichológus, a Pressley Ridge Alapítvány szakmai vezetője irányította a fejlesztésben résztvevő gyerek munkáját. Elmondta, a mobiljáték több különböző történetre épül, amelyeknek mindig vannak gyerekszereplői, azonban az egyes történetek jelenetei össze vannak keverve, ezeket első lépésként a játékosnak kell sorrendbe tennie. A játék során, az egyes történetekhez kapcsolódva plusz információkat olvashatnak az adott történet jogi hátteréről, a lehetséges kimeneteket így jobban értelmezhetik és akár a saját életükre is vetíthetik.

A történeteket Renate Winter osztrák bírónő, nemzetközi jogász, gyermekjogi szakértő és az ENSZ Gyermekjogi Bizottságának tagja írta, a gyerekek ötleteire és saját több évtizedes tapasztalataira építve. Magyarországon több, a gyerekek jogaival foglalkozó szervezet is dolgozott a projekt egyes részein, a Hintalovon Alapítvány munkatársai a magyarországi jogi háttérre optimalizálták a történeteket. A gyerekek – a Lauder Javne Középiskola tanulói és a Rákospalotai Javítóintézet és Központi Speciális Gyermekotthon lakói – a projekt egész folyamatában véleményezhették a játék kialakulását, a történetektől a játék kinézetéig és működéséig.

Elérhetőség:

A Storylab applikáció letöltése ingyenes. Letölthető Androidra és IOS-re, a Play áruházból és az AppStore-ból, valamint számítógépen és Facebookon is elérhető.