Bagdad;Irak;olaj;kurdok;

2017-10-21 07:34:00

Bagdad visszaszerezte az olajat

Az iraki kormányerők visszafoglalták az utolsó, kurdok által ellenőrzött várost az olajban gazdag Kirkuk tartományban – jelentették pénteken az arab hírtelevíziók. A kurd Rudaw portál viszont még harcokról számolt be Kirkuk városától északra. Híradásuk szerint a kurd pesmerga és a hasd iráni képzésű milíciák által segített kormányerők nehéztüzérséggel lőtték egymást még tegnap délután is.

A vasárnap éjszaka óta tartó offenzívában a kurd erők általában visszavonultak még a szövetségiek megérkezése előtt, kerülve a konfrontációt. Minden bizonnyal figyelembe vették azt is, hogy az amúgy is jelentős túlerőben lévő hadsereg légierővel is rendelkezik, míg a pesmerga nem.

A beszámolók szerint szórványos összecsapások voltak, a lakosság menekül, főképp a hasd milíciáktól tartva. Csütörtökön a pesmergák visszavonultak az iráni határ közelében fekvő Kanakinból is, a harcok elkerülése érdekében. Pénteken az ENSZ is megszólalt. A világszervezet aggodalmát fejezte ki, amiatt, hogy az iraki hadsereg által visszafoglalt területekről tömegesen űzik el a kurd lakosságot, otthonaikat és vállalkozásaikat pedig kifosztják, feldúlják.

Kirkuk olaját a kurdok védték meg az Iszlám Államtól és három éven át kurd felügyelet alatt volt.