Az októberi ragyogó vasárnap, mint egy jobb jövő ígérete gyűjtötte maga köré a dolgozók tízezreit régi, nagyemlékű, harcos gyűléseink színhelyén. A bethleni parlament megnyitásának előestéjén és nagy csatánk előtt a városháza meghódításáért elhangzott pártunk fölhívása: gyűlésre a Tattersallba! — és a szeptember 1-i tömegek most ott adtak egymásnak találkozót
Körülöttünk recseg-ropog minden, a Rendszer rendje bomladozik, ismeretlen veszedelmek rémülete, mint fekete hollósereg száll, — egyetlen szilárd pont van csak a készülő földindulásban: a szociáldemokrata munkásság, nincs más hit, nincs más bizalom, csak az övé. Gyötörték tizenegy esztendő elnyomatásának minden kínjával, a ma éhezését és a holnap reménytelenségét zúdították rá százezrek munkanélküliségével. De amikor ilyen tizenegy esztendő után maga körül tekint, elnyomóinak sorában látja a pánikszerű zavart és akik el akarták venni a holnapját, maguk váltak reménytelenekké.
A kurzusévekkel, látjuk, hogy óriási változás történt. Az álparlamentáris diktatúra segítségével az alig páréves fővárosi törvényt újra módosították és csökkentették a választott tagok számát, egyúttal szaporítva a fascistarendszer érdekképviseletét és a hivatalból résztvevők számát.
Egyházi célokra öt év alatt elköltöttek 14,725.000 pengőt, míg a munkanélküliek segítségére és szellemi szükségmunkára 1,470.000 pengőt szavaztak meg. A munkájuk következménye: egyik oldalon cifra templomok, a másik oldalon földbevájt viskók. Wolff—Kozmáék voltak azok. akik megakadályozták a munkanélküliek állandó segélyezését, új kislakások építését, a húsfogyasztási adó és az élelmiszerek városi vámjának az eltörlését. Az államrendőrségre jutott 3 millió, a Károlyi-palota megvásárlására 5 millió. Szent Imre-ünnepségekre 200.000 pengő.
Népszava 1930. október 21.
