Közbeszerzési Döntőbizottság;lélegeztetőgép;Hadházy Ákos;Állami Egészségügyi Ellátó Központot;

2017-10-24 07:07:00

Ismét fülön csípték a kórházfenntartót

Újabb harminc milliós bírsággal sújtotta a Közbeszerzési Döntőbizottság az Állami Egészségügyi Ellátó Központot (ÁEEK). Ezúttal csaknem tízmilliárd forint értékben vásárolt volna a kórházfenntartó laborgépeket és egyéb eszközöket. A nyáron kiírt tendert többször is módosították, s több piaci szereplő úgy vélte, a változások korlátozták a piaci versenyt. Végül három cég a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz (KDB) fordult. A KDB az eljárást szeptember közepén meg is indította és múlt pénteken már ki is rótta a bírságot.

Indoklásuk szerint: az ajánlatkérő súlyos jogsértéseket követett el, egyebek mellett hiába kérték a pályázók, nem élt az előzetes vitarendezés lehetőségével. A Döntőbizottság a bírság megállapításakor figyelembe vette azt is, hogy az utóbbi két évben több lezárult ügyben is büntetnie kellett az ÁEEK-et

Mint arról lapunk elsőként tudósított: a nyár elején egyszer már kapott egy példátlanul nagy összegű, 50 millió forintos bírságot az ÁEEK a lélegeztetőgépek és monitorrendszerek beszerzésére kiírt pályázat visszásságai miatt. Az iratokból az is kiderült, hogy mondvacsinált indokkal zárták ki a tenderből azt a céget, amely a legolcsóbb ajánlatot tette. A versenyben maradók legalább 700 millióval drágábban vállalták az intenzív osztályokra szánt eszközök cseréjét. Ezt a bírságot a kórházfenntartó vitatja, az ügy jogerős lezárásáig nem lehet új tendert kiírni a lélegeztető gépekre.

Az újabb beszerzési botrányra néhány hete Hadházy Ákos, az LMP társelnöke is felhívta a figyelmet, aki lapunknak az újabb bírság kapcsán azt mondta: az általa megismert dokumentumok alapján várható volt az ÁEEK elmarasztalása. A történtek ellenére a kormányzat azon kívül, hogy a Parlamentben Orbán Viktor miniszterelnök őt vádolta meg azzal, hogy lobbizik egy nagy külföldi cég mellett, mást nem tett. A politikus – mint mondta – ezért bíróságon kér elégtételt, a napokban két eljárást készítettek elő, büntető feljelentést tesz és polgári pert indít. Az utóbbi esetében a miniszterelnököt nem védi a mentelmi jog.