1956;október 23;megemlékezések;

2017-10-24 07:02:00

Leázott ’56 az ünnepről

Orbán Viktor a szabadság letéteményesének tekinti magát, az ellenzék viszont 1956 eszméi elárulójának tartja a kormányfőt.

Az időjárás az ötvenhatos megemlékezések főszereplőjévé lépett elő tegnap. A sok eső és az erős szél miatt a meteorológiai szolgálat „piros” figyelmeztetést adott ki, ezért a Közös Ország Mozgalom lefújta a Kossuth térre meghirdetett civil demonstrációt.

FOTÓ: TÓTH GERGŐ

FOTÓ: TÓTH GERGŐ

A legtöbb eseményt azonban megtartották. Ellenzéki pártok Nagy Imre emlékházánál közösen ünnepeltek. „Magyarország és a magyar nép akkor fog igazán kitörni a béklyóból, akkor fog igazán nagyot előrelépni, ha végre történelme során nem csak a külső elnyomó hatalmakkal, hanem a belső elnyomókkal és harácsolásukkal szemben is felemeli a szavát” – hangsúlyozta Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke. Kunhalmi szerint 1956 hősei nagyon szomorúak lennének, ha ma élnének, hiszen nem azért harcoltak, hogy utódaik ugyanazt visszahozzák, amiért ők küzdöttek. „Vészterhes időket élünk. Mark Twain egyszer azt írta, a történelem nem ismétli meg önmagát. De bizony, a mai Orbán-kormány nagyon rímel a történelem egy nagyon sötét korszakára, a sztálini diktatúrára." Példaként említette, hogy ma is üldözik a szabadságot, akadályozzák az emberek szervezkedését, a civilek életét. „Miközben ugyanúgy korruptak és saját hatalmukat építik, más vagyonát, életét, egészségét elveszik” – tette hozzá Kunhalmi Ágnes.

Fotó: Molnár Ádám

Fotó: Molnár Ádám

1956 megmutatta, hogy bármilyen erősnek hiszi magát egy hatalom, nincs annál nagyobb erő, mintha a sokszínű polgárok képesek összefogni – ezt már Karácsony Gergely, a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje jelentette ki pártja megemlékezésén. Ez napjaink ellenzéki politikusai számára is fontos tanulság. Most, amikor kormányváltásra van szükség, fontos, hogy az ellenzék képes legyen összefogni, kibontakoztatni sokszínűségét – hívta fel a figyelmet. Ellenzéki pártok a Kossuth téren, Nagy Imre szobránál is közösen koszorúztak.

Orbán Viktor kormányfő az Andrássy úton, a Terror Háza Múzeumnál mondott beszédet. Csak a fideszes kemény mag jött el a viharos, esős időben meghallgatni a miniszterelnököt. Az MTI tízezerre, tudósítónk három-négyezer főre becsülte az összegyűlt kormánypárti ünneplők számát. Vidékről is hoztak buszokkal tüntetőket. A Hír Tv az Andrássy úton a Puskás Akadémia és a dunaújvárosi kézilabdacsapat klubbuszait látta parkolni.

A kormánypárti ünneplők között fiatalabbat csak elvétve lehetett látni, zömében az ötven feletti korosztályból érkeztek a miniszterelnök hívei. A rendezvényszervezők láthatóan rájuk készültek a beszéd előtti bemelegítő zenei műsorszámokkal: a hangszórókból nosztalgia esztrádműsor szólt, olyan egykori slágerekkel, mint a „Csak a szépre emlékezem”, keverve időnként Elvis Presley egy-egy slágerével.

Fotó: Tóth Gergő

Fotó: Tóth Gergő

A Terror Háza előtt felállított tribün közelébe csak biztonsági kordon beléptetőkapuin keresztül lehetett eljutni. A belépőpontokon a fideszes rendezvények állandó biztonsági cége, a Valton Security ezúttal is mindenkit átvizsgált, végignézték a táskák tartalmát, de volt, akivel a ruhái zsebeit is kiforgatták.

Tudósítónk úgy látta: rendőrök alig voltak az ünnepi területen, a rendezvényt szinte kizárólag valtonosok biztosították.

Nem sokkal a miniszterelnöki beszéd előtt ellentüntetők is megjelentek. A jobboldali belépőkapunál Budaházy György szabadon bocsátásáért tüntettek egy molinóval, míg a baloldalon húsz Ligetvédő tartott transzparenseket az érkező fideszesek elé. „Tönkre vágtátok az országot! A nép haragja lesújt rátok”, „'56 emléke nem tűri a korrupciót” – lehetett olvasni a táblákon.

Végül a valtonosok némi dulakodás árán kiszorították a Ligetvédőket a rendezvény közeléből, egészen az Oktogonig. A tüntetők elfoglalták a villamossíneket, majd onnan végig fütyüléssel zavarták Orbán beszédét, időről-időre indulatos szóváltásba keveredve a köréjük sereglett kormánypártiakkal.

Fotó: Tóth Gergő

Fotó: Tóth Gergő

A miniszterelnök ezúttal is párhuzamot vont az ötvenhatos forradalom és a fideszes propaganda jelenképe között. Így szerinte a felkelők ötvenhatban is túlerővel szemben harcoltak, ahogyan most is „azért küzdünk, mert a végsőkig ragaszkodunk a saját kultúránkhoz és életformánkhoz, és nem akarunk föloldódni senkinek az olvasztótégelyében”. Elvégre a magyar egy "különleges szabadságnemzet". A megszálló szovjet hadsereg mai megfelelőjének a globalizáció erőit tartja. Az orbáni legendárium szerint ugyanis a „globalizáció farvizén" pénzügyi birodalmak emelkedtek fel, amelyeknek nincsenek határaik, de van világmédiájuk, és tízezer számra vannak megvásárolt embereik. Európa pedig vakvágányra futott, mivel ez a „pénzügyi spekuláns birodalom foglyul ejtette Brüsszelt és jó néhány tagállamát is”. Ahogyan a kommunizmus alatt „homo sovieticusszá”, a globalizáció erői ma „homo brüsszelicusokká” akarják gyúrni a magyarokat. A miniszterelnök az ötvenhatos forradalom hősei között megemlítette Dózsa László színművész nevét is. A magát régóta ötvenhatosnak híresztelő Dózsa elbeszéléseiről több történész is kijelentette, hogy azok merő kitalálmányok. A botrány akkor tört ki, amikor a Schmidt Mária kormánybiztos vezette ötvenhatos emlékév óriásplakátjain Pruck Pál fotója alatt Dózsa László nevét tüntették fel.

A rendezvény végén a rendőrök és a biztonságiak elválasztották a kormánypártiakat az Oktogonon sípoló maroknyi ellentüntetőtől. A Fidesz szimpatizánsai több újságírót is inzultáltak.

MTI Fotó: Balogh Zoltán

MTI Fotó: Balogh Zoltán

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke a polgári, európai, szabad Magyarország ellenségének nevezte a magyar kormányt pártja ünnepségén, egy budapesti szállodában. Gyurcsány nem lát lehetőséget kompromisszumra a jelenleg hatalmon lévőkkel: le kell győzni őket, és ezt sokkal inkább 2018-ban kell megtenni, mint 2022-ben. A pártelnök azt mondta, hogy Orbán Viktor rendszere a hazugság maga, mert ahol a miniszterelnök demokráciát hazudik, ott önkény van, ahol nyugdíjat véd, ott nyugdíjat lop, ahol Európáról beszél, csak a markát tartja. Orbán Viktor nem 1956 vagy 1990 örököse, hanem mindezek elárulója – állapította meg.

Az LMP és a Momentum Mozgalom külön ünnepelt: az előbbi Debrecenben, az utóbbi pedig – néhány száz fő részvételével – esőben, Budapesten, a Szabadság téren. A Jobbik a Corvin közben rendezett megemlékezést. Vona Gábor pártelnök arról beszélt, hogy az embereknek össze kell fogniuk, a kormányt le kell váltani.

Szanyi idézőjeles ünnepe
Számomra, az MSZP számára, és az egész politikai közösségünk számára október 23-a nem idézőjeles, hanem csupa nagybetűs ünnep – ismételte meg a Népszavának Molnár Gyula azt, amit még vasárnap, a szocialisták kaposvári megemlékezésén is elmondott. A pártelnök szerint október 23-a olyan nemzeti emléknap, amelyre joggal lehet minden magyar büszke. Éppen ezért kicsinyesnek és fölöslegesnek tartja egy megkérdőjelezhetetlen jelentőségű történelmi esemény áltörténészi, provokatív relativizálását.
Előzőleg Szanyi Tibor szocialista EP-képviselő a Facebook-oldalán idézőjelbe tette az „ünnep” szót, és korabeli fotót mellékelt, amely a Köztársaság téren, egy meglincselt honvédtiszt fejjel lefelé felakasztott holttestéről készült. A fideszes Gulyás Gergely erre Szanyi kizárását követelte az MSZP-ből. Az internetes portálokon megjelent híradásokra reagálva Szanyi hangsúlyozta, hogy az ominózus fotón nem „ávós vagy AVH-s pribék”, hanem Asztalos János honvéd (hadtáp) ezredes holtteste látható.
„Az MSZP elnökének nem dolga Szanyi Tibor cselekedeteit elemezni, vagy minden egyes párttagot egyenként rendreutasítani” – tette egyértelművé lapunknak Molnár Gyula, hogy nem kíván foglalkozni az esettel. Ugyanakkor megjegyezte azt is: „ha bármely testület kezdeményezi, én meg fogom szavazni az ezzel kapcsolatos retorziókat”. Ennél bővebben azonban nem kívánta kommentálni a „magánakciót”.