kézilabda;Bajnokok Ligája;Rosztov Don;Női kézilabda BL;

2017-10-25 07:54:00

Női kézilabda BL - Elutasították a győriek óvását

Elutasította az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) a Győri Audi ETO KC óvását, melyet az orosz Rosztov-Don ellen idegenben 23-22-re elveszített hét végi Bajnokok Ligája-csoportmérkőzés után nyújtott be. Az EHF döntését azzal indokolta, hogy szabályzata szerint téves játékvezetői ítélet ellen nem lehet a lefújás után tiltakozni.

A magyar klub azért óvott, mert álláspontja szerint tizenegy másodperccel a vége előtt a Rosztov kétszer passzolta vissza a labdát Mayssa Pessoa kapusnak, amit a szabályok értelmében nem tehet meg. A kapuvédőnek egyből a földre kellett volna tennie a labdát, de ez elmaradt.

„A szabálykönyv szerint az utolsó harminc másodpercben ha egy játékos nem teszi le a labdát egy szabálytalanság után, azért hetest és kiállítást kell ítélni. Ez elmaradt” – fogalmazott Szabó.

A győrieknek lehetőségük van óvásra, de a hivatalos honlapjukon megjelent közlemény szerint nem élnek ezzel. Mindezt azzal indokolják, hogy céljukat elérték, felhívták a figyelmet arra, hogy az új szabályok miatt a játékvezetőnek fokozottan kell figyelniük a hajrá eseményeire.