Baj lesz, ha tűz lesz - Aggasztó a létszámhiány

Publikálás dátuma
2017.10.25. 12:07
Shutterstock illusztráció
A tűzoltók hangulata rossz, túlterheltek, alulfizetettek és motiválatlanok.

Több sebből is vérzik a tűzoltóság: jelentős létszámgonddal küzdenek, az állomány hangulata rossz, a szakemberek túlterheltek, alulfizetettek és motiválatlanok – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének elnöke. Salamon Lajos elmondta: a jelenlegi gondok egyik legfőbb forrása az, hogy a szervezet 2012-es „államosítása” során a kormányzat, vagyis a belügyi tárca, illetve az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) „maga alá gyűrte” a tűzoltóságot, figyelmen kívül hagyta a szakmai javaslatokat és észrevételeket. Így az elmúlt évek során a korábban vonzó és megbecsült tűzoltószakma leértékelődött.

Ma már toborozni kell az újoncokat, holott korábban túljelentkezés volt a parancsnokságokon. De még így sem lehet elegendő új munkaerőt találni, mert a havi bruttó 180-200 ezer forintos kezdő bérek egyáltalán nem vonzóak a fiatalok körében. Így manapság már ötvenéves embereket is felvesznek, csak azért, hogy meglegyen az állomány. Ha a mostani irány folytatódik, néhány év múlva elöregszik a szakembergárda, s az átlagéletkor 45-50 évre növekszik a mostani csaknem 40 évről.

További részletek a Magyar Nemzetben.

Szerző

Vizet fakasztana a "nyócker" polgármestere

– Régi vágyam, hogy legyen a VIII. kerületnek egy strandja, amit másfél milliárd forintból, két-három éven belül meg is építenénk – mondta Kocsis Máté fideszes polgármester a józsefvárosi képviselő-testület legutóbbi ülésén Erőss Gábor (Párbeszéd) kérdésére. Az ellenzéki politikus a négy éve bezárt Négy Tigris nevű egykori kínai piac hasznosításáról, illetve annak megfenekléséről érdeklődött. Ugyanis a több mint 20 hektáros területre 2013-ban sport- és szabadidőközpontot terveztek.

Kocsis Máté sokak meglepetésére most „nagyszerű híreket” jelentett be a Sorsok Háza mögött lévő Józsefvárosi pályaudvar, illetve a volt kínai piac ügyében. Mint mondta, még az idén képekkel és részletes leírással számolnak be arról a „sok jó megállapodásról és döntésről”, amely megszületett.

Kocsis Máté közölte: az egész terület egy nagy sportfejlesztés lesz, s az ő szívének a zöldfelületű strand kialakításának lehetősége a legkedvesebb. – Fás, árnyas, ligetes, három-négy-öt medencés strandot képzeltünk el, amelyet egyaránt használhatnának az V., a VI., a VII., a VIII., a IX. és a X. kerületi családok. Már tárgyaltam is a Budapesti Gyógyfürdők és Hévizei Zrt. (BGYH) vezetőjével, aki szerint Józsefváros alatt is legalább olyan jó minőségű, akár gyógyfürdőzésre alkalmas vizek buzoghatnak, mint a városligeti Széchenyi fürdő környékén. Nem is kellene nagyon mélyre fúrnunk, csak előbb a pénzügyi forrást is meg kell találnunk hozzá – magyarázta a VIII. kerület polgármestere, aki szerint kifejezetten jó lenne, ha az egykori rozsdaövezet zöld lenne, s akárcsak a Kerepesi úti temető növényzete, az itteni is javítaná a levegőt.

A teljes cikket itt olvashatja!

Szerző

Egyre kevesebben vagyunk

Nőtt a természetes fogyás 2017 első nyolc hónapjában, mivel az előző év azonos időszakához képest többen haltak meg és kevesebb gyerek született - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A közlemény szerint idén január és augusztus között 60 164 gyermek jött világra, 376-tal, 0,6 százalékkal kevesebb mint tavaly. 2016 szökőév volt, így az idén egy nappal rövidebb volt a vizsgált időszak. Ennek figyelembevételével a születésszám az előző év azonos időszakához képest csak 0,2 százalékkal maradt el. Januárban 0,4, májusban 10 százalékkal emelkedett a születések száma, a többi hónapban kevesebb gyermek jött a világra, mint az előző év azonos hónapjaiban. A szökőnaphatástól "megtisztított" februárt is figyelembe véve a legnagyobb, 4,8 százalékos csökkenés augusztusban következett be.

Az év első nyolc hónapjában 89 127-en haltak meg, ez 6,9 százalékos - a szökőnaphatást figyelembe véve 7,3 százalékos - emelkedést, 5736-tal több elhunytat jelent 2016 azonos időszakához képest. Január-februárban a halálesetek száma átlagosan 25 százalékkal emelkedett, március-májusban 3 százalékra mérséklődött, majd június-júliusban már átlagosan 2,1 százalékkal csökkent az elhunytak száma. Ezt követően augusztusban 1,5 százalékkal többen haltak meg, mint 2016 azonos időszakában. Az év eleji jelentős halálozási többlet hátterében - a két évvel ezelőtti folyamatokhoz hasonlóan - most is a tetőző influenzajárvány állhatott.

A halálozások számának emelkedése, valamint a születések számának kismértékű csökkenése következtében a természetes fogyás a 2016. január-augusztusi 22 851-gyel szemben 28 963 volt, ez 27 százalékos növekedést jelent.

A házasságkötések számának 2011 óta tartó emelkedése megtorpant. A 2017 első nyolc hónapjában megkötött 35 963 házasság 3 százalékkal, 1129-cel volt kevesebb az előző év azonos időszakánál. A szökőnaphatás figyelembevételével a házasságkötések számának csökkenése valamivel kisebb mértékű, 2,8 százalékos volt. A januári 1,9 százalékos és a júniusi 7,1 százalékos emelkedés után augusztusban is nőtt a frigyek száma, akkor 2,7 százalékkal. A többi hónapban kevesebben kötöttek házasságot, mint az előző év azonos hónapjaiban.

Idén augusztus végéig ezer lakosra 9,2 élveszületés és 13,7 halálozás jutott. Az előbbi változatlan maradt, az utóbbi 1 ezrelékponttal magasabb volt az előző év azonos időszakára számított értéknél, ennek eredményeként a természetes fogyás 0,9 ezrelékponttal, 4,4 ezrelékre emelkedett. Az év első nyolc hónapjában ezer élveszületésre 3,6 csecsemőhalálozás jutott, ez 0,5 ezrelékpontos csökkenés az előző év január-augusztushoz képest. A házasságkötési arányszám 5,5 ezrelékes értéke 0,2 ezrelékponttal alacsonyabb volt, mint egy évvel korábban.

Szerző
Témák
KSH népesség
Frissítve: 2017.10.25. 11:25