Miskolc;óvoda;szék;

2017-10-27 07:11:00

Mégis kellett szék az oviba

Országos visszhangot váltott ki – lapunkban is foglalkoztunk az üggyel –, hogy egy miskolci óvodában a szülőkkel vetették volna meg a gyerekek kisszékeit. A fenntartó önkormányzat később közleményben tudatta: a város valamennyi óvodájában biztonságban vannak a gyerekek, s egyetlen intézményből sem érkezett székkel kapcsolatos kérés vagy panasz. Ennek ellenére kivizsgálják az ügyet s ha indokolt, a szükséges berendezéseket az önkormányzat - és semmi esetre sem a szülők - beszerzi. Nos, úgy tűnik, valóban szükség volt új székekre, ám mégsem a fenntartó vette meg azokat. Tegnap ugyanis újabb közleményben tudatta a miskolci városháza szóvivője, hogy pénteken megérkeznek a Novák Józsefné önkormányzati képviselő (Fidesz-KDNP) által megvásárolt székek a miskolci Batsányi János óvodába.