döntő;Babos Tímea;WTA-vb;

2017-10-29 11:54:00

WTA-vb - Babosék nyerték a döntőt

A 24 éves magyar Andrea Hlavackova oldalán megnyerte a hétmillió dollár összdíjazású szingapúri tenisz WTA-világbajnokság páros versenyét.

Örömteli heteken vannak túl a magyar tenisz szerelmesei. Szeptember közepén a férfi Davis-kupa válogatott óriási bravúrral legyőzte Oroszországot, így 1996 után újból feljutott a világcsoportba. Fucsovics Márton főszereplője volt annak a sikernek, a 25 esztendős magyar azóta egyesben is remekel. Múlt pénteken fantasztikusan játszott a bázeli tenisztorna negyeddöntőjében a világranglista-negyedik Marin Cilic ellen, aki csak bő három óra játék után, három szettben tudta verni a magyar játékost.

Ami a hölgyeket illeti, Babos Tímea top 30-as teniszezőként kezdte a 2017-es esztendőt, amely azonban koránt sem alakult úgy számára, mint ahogyan tervezte. Egyesben bukdácsolt, mindössze a februári, budapesti WTA-tornát tudta megnyerni. Júniusban mélypontra került, egy holland tornán annyira szenvedett, hogy azt mondta edzőjének, nem tudja, miért teniszezik. Eközben párosban sem jöttek igazán az eredmények, egészen szeptemberig. Andrea Hlavackova oldalán előbb Québecben és Taskentben nyert tornát, majd másfél hete Moszkvában, így önbizalommal telve utazhattak a szingapúri világbajnokságra.

Fotó: AFP/Roslan Rahman

Fotó: AFP/Roslan Rahman

Az első körben sima két szettben verték a Andreja Klepac–María José Martínez Sánchez duót, majd szombaton következett a világelső Martina Hingis, Csan Jung-dzsan svájci, tajvani kettős. Babosék idén Madridban, Pekingben és Cincinnatiben is kikaptak Hingiséktől, így fűthette őket a revánsvágy. A 37 éves, 25-szörös Grand Slam-bajnok Hingis csütörtökön jelentette be visszavonulását, s mint utóbb kiderül Babosék ellen lépett utoljára pályára.

A magyar-cseh duó pedig szombat hajnalban váratlanul esélyessé lépett elő, hiszen a címvédő, az idén 2. kiemelt Jekatyerina Makarova, Jelena Vesznyina orosz kettős, nem kis meglepetésre kikapott a Kiki Bertens, Johanna Larsson pártól.

A finálé szoros csatát hozott, az első szettet 6:4-re nyerte a holland-svéd duó, majd a másodikat ugyanilyen arányban nyerték Babosék, így következhetett a tíz nyert pontig tartó döntő rövidítés. Ekkor a magyar, cseh duó főként Hlavackova - aki 2012-ben már elvesztett egy vb-döntőt - kiváló röptéivel 4-0-ra, majd 7-3-ra elhúzott. Innen már magabiztosan őrizték előnyüket, s végül 1 óra 31 perc alatt megnyerték a döntőt.

Névjegy
A 31 éves Andrea Hlaváckova párosban olimpiai ezüstérmes, háromszoros Grand Slam-tornagyőztes, tegnap óta pedig világbajnok. Profi karrierjét 2004-ben kezdte, párosban 25 WTA-versenyt nyert meg eddigi karrierje során. Sikereit eleinte honfitársával, Lucie Hradeckával érte el, amikor megnyerték a Roland Garrost, valamint a US Opent. 2012-ben a wimbledoni teniszbajnokságon, néhány héttel később ugyanazon a helyszínen, de már a londoni olimpián, majd az év végi világbajnokságon is döntőbe jutottak, azonban vereséget szenvedtek. Egyéniben a negyedik kör volt a legjobb eredménye, amelyet a 2012-es US Openen ért el. ITF-versenyeken nyolc egyéni és tizenkilenc páros tornagyőzelmet aratott eddig.

"A sírból hoztuk vissza a meccset, nagyon elégedett vagyok a játékunkkal. A szuper tie-breakben is megmutattuk, hogy milyen jók voltunk az egész évben" – nyilatkozta Babos, aki ünnepi beszédében kiemelte, hogy az ellenfél kiválóan játszott a mérkőzés elején, és a legjobbjukat kellett nyújtaniuk ahhoz, hogy legyőzzék Bertenséket. – Köszönöm az edzőmnek és a családomnak is, és remélem, jövőre is itt leszek" – tette hozzá a magyar teniszező, aki elárulta 2018-ban új partnerrel játszik párost. Hogy kivel, azt most még nem lehet tudni, ám hamarosan nyilvánosságra hozza ezt.

Ami a múltat illeti, Temesvári Andrea 1984-ben és 1985-ben egyesben, míg Babos 2015-ben és tavaly párosban játszhatott a négy közé jutásért a WTA-világbajnokságon. Ez akkor egyiküknek sem sikerült, ami azt jelenti, hogy az idén Babos volt az első magyar a vb elődöntőjében, így ennélfogva ő a sportág első magyar világbajnoka.

Wozniacki győzött egyéniben
A nyolcadik helyen kiemelt dán Caroline Wozniacki két szettben: 6:4, 6:4-re legyőzte az ötödikként rangsorolt amerikai Venus Williamst a világbajnokság egyes döntőjében. A dán teniszezőnek ez volt a második vb-döntője. Az elsőt, 2010-ben három szettben elveszítette a belga Kim Clijsters ellen. Venus Williams harmadszor jutott a fináléba: 2008-ban legyőzte az orosz Vera Zvonarjevát, egy évvel később viszont kikapott húgától, Serenától.